A résnyire nyitott ajtó elbátortalanította a nőt. Tudta, hogy várják, mégis úgy érezte, mintha éppen betörést követne el. A férfi is olyan meglepett arccal ment elé, mint aki nem érti, mit keres ott. Egy pillanattal azelőtt még a lakás belsejében volt, mert önmaga előtt is letagadta mennyire vágyik az érkező jöttére, pedig már türelmetlenül várta azt.
Olvasósarok
Humor. Novella.
Oldjuk meg az évszázad gyilkosságait.
Minden évben kétszer a szokásosnál is alaposabban takarítjuk ki a lakásunkat, hogy a tisztább környezetben dinamikusabban indulhasson az előttünk álló újabb félév. De vajon miért nem tesszük meg ezt ugyanezt pszichésen is, hogy mentálisan is letisztuljanak bennünk a dolgok?
Az az álszent, külvilág felé úriembernek tűnő, Józsi nevű lépcső, akinek rendszeresen eljár a keze, ha megiszik néhány pohárkával. És mostanában gyakrabban lecsúsznak a felesek, mert a munkahelyen gondok vannak.
Csörög az óra fel kell kelni, de visszahúz az ágy. Nem aludtál szinte semmit, egész éjjel csak hánykolódtál. A karikákat a szemed alatt sminkkel sem tudod eltüntetni. Borzalmasan nézel ki. Legszívesebben sírnál és visszabújnál az ágyba, de nem lehet. Munkába kell menni.
Új év – új könyvek. A 21. Század Kiadó az elmúlt években is sorra hozta a letehetetlen ajánlatokat. Nem lesz ez másként idén sem.
Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Mindig imádtam a karácsonyt. Kisgyerekként is nagyon vártam, amikor pedig nagyobb lettem, örültem, hogy már én is segíthetek otthon, a készülődésben. Aztán tiniként meghallottam anyutól azt, ami kész kitüntetés volt a számomra: „Díszítsd nyugodtan az öcséddel a fát.”
Onnantól minden évben enyém volt a feladat, ez a kiemelt teendő.
Évát egy furcsán ismerős érzés kerítette hatalmába: elmúlt a fejfájása, és újra ugyanazt az önfeledt, gyermeki örömöt érezte, amit csak Lacuska mellett tudott. Amit akkor érzett először, mikor megismerkedtek és hajnalig beszélgettek.
Ahogy egyre-másra izzottak fel a szikrák, belém hasított a gondolat; tartunk itthon poroltót?
De ez a nő és ez a férfi még mindig nem beszél. Pusztítják egymást tovább. Ordítanak belül a fájdalomtól. Nem akarnak egymás szemébe nézni, most még egy képet látnak maguk előtt, a kamu fizimiskát, ami rombolt megint.
-Más vagy.- jelentetted ki, és leültél mellém a padra. -Mikor nevettél utoljára szívből? – kérdezted.…