A résnyire nyitott ajtó elbátortalanította a nőt. Tudta, hogy várják, mégis úgy érezte, mintha éppen betörést követne el. A férfi is olyan meglepett arccal ment elé, mint aki nem érti, mit keres ott. Pedig türelmetlenül várta az érkezését, de még önmaga előtt is letagadta mennyire vágyik jöttére.
Amint meghallotta a cipő kopogását, az előszobában termett. Alig bírták becsukni az ajtót, annyira reszketve akarták már egymást. Mégis fegyelmet erőltettek magukra – még ne– gondolták – és szétrebbentek, majd a férfi csinált egy kávét.
Különös volt ez a szemérem és tagadás, amit magukra erőltettek. Nem akarták elismerni, mennyire vágytak már összeforrni a másik testével. Izgatottak voltak, mint akik éppen bűnt akarnak elkövetni. – Csináljuk ezt rendesen, nyíltan – mondta egyszer a férfi, de végül mindig fejet hajtott a nő akarata előtt.
Ő irányított, igaz nem volt ennek tudatában. De mindig igyekezett úgy tenni, mintha nem akarna alantas ösztöneinek engedelmeskedni, és csak intellektuális társat keresne a másikban.
Felnézett a férfira, imádta hallgatni, ahogyan annak hangja egy oktávval mélyebbre vált, ahogy lassan közeledik felé. Főleg azért, mert akaratlanul is így árulta el neki, mennyire vágyódik az intimitásra. Persze erre válaszként ő levetkőzte hűvös távolságtartását.
– Hogy vagy? Min dolgoztál a héten? – kérdezte a férfi tőle. – Beszélj önmagadról! – mondhatta volna. – Engedj be szíved ajtaján, és áruld el, min jár az eszed napközben?
Sosem adott hangot ennek, de minden alkalommal legalább egy órát beszélgettek, visszafogva magukat. Együtt boncolgatták a nő aktuális projektjeiben rejlő lehetőségeket. Aztán mégis megérezték, túl sok már rajtuk a ruha.
– Te hogy vagy? Mi van veled? Sok a munka? – kérdezte a nő ilyenkor, de a férfi már nem hallotta szavát, fölé hajolt és megcsókolta.
Először mindig bizonytalanul ért hozzá, pontosan úgy, mint aki fél, hogy egy nap visszautasítják. A nő persze ilyet sosem tett volna, hiszen amint megérezte a férfi vágyát, már moccanni sem tudott. Valósággal megbabonázta az az elemi erő, ami kettejüket egymás karjába sodorta.
Ha tudta volna, milyen hatással van a férfira, azt tehetett volna vele, amit csak akar.
Aznap a kanapéba süllyedt a teste, ahogy a férfi fölé hajolt. – Olyan hatalmas, még egyszer összenyom. – gondolta magában. Le sem vetkőztette őt, csak összecsókolta a testét. Aztán felkapta, a hálóba vitte, és óvatosan letette a nőt az ágyra. Szerették egymást, amennyire csak tehették.
Az együttlét után mindjárt szétrebbentek. Kimerülten hevertek az ágyon egymás mellett. Aznap nem bírtak felkelni az összegyűrt lepedőről, de egymáshoz sem tudtak érni. Két idegen feküdt egymás mellett.
Két év. Mindketten ugyanarra gondoltak. Két éve szeretők, olyanok, akik beszélnek ugyan egymással, de nincs köztük érzelem, csak testi vágy.
De tényleg nincs érzelem? Csak egy csipetnyi ragaszkodás? Ennyi lenne?
Mintha ugyanarra gondoltok volna, úgy fordultak egymás felé. De ahelyett, hogy szóra nyitották volna ajkuk, inkább újra egymás testét kezdték felfedezni. Nem. Nincs miről beszélni. Ez nem szerelem, csak vágy. – gondolták mindketten. Két éhező vágya, aki a másikkal csillapítja éhségét….