A szívek hercegnője-Lady Diana

Története tündérmesének indult, aztán rémálom lett belőle. Mikor a walesi herceg udvarolni kezdett a félszeg lánynak, ő sem gondolta milyen népszerű lesz jövendőbelije. A szívek hercegnője mindenkit meghódított magának. Éppen ezért is olyan szomorú, milyen kevés boldogságban volt része rövid élete során.

Diana Francis Spencer 1961. július 1-én született Sandringhamben, Angliában.

Családja ugyanolyan ősi eredetű, mint maga a Windsor-család. Apja gróf volt, nagymamája az anyakirálynő udvarhölgye. A kislány már gyermekként ismerte Károly herceget és annak öccseit. Edwárd és András herceg a játszótársai voltak.

Ennek ellenére viszonylag hétköznapi életet élt. Igaz, a tanulásban nem jeleskedett. Főként azután nem, hogy szülei elváltak mikor 8 éves volt, s ő nővéreivel és öccsével az apjuknál maradt. Nehezen fejezte be a középiskolát, de egy évre azért elküldték Svájcba is tanulni.

Miután onnan visszatért Angliába, önálló életet kezdett. Dolgozott takarítónőként és óvónőként is. Barátnőivel lakott együtt, élvezte az életet. Aztán egy alkalommal mikor otthon járt, találkozott Károly herceggel, aki éppen nővérével randevúzgatott.

EZ IS ÉRDEKELHET: A NŐ, AKI MINDENÉT ADTA, HOGY SZERESSÉK – MARILYN MONROE

A félszeg, icipicit molett 17 éves lány aztán jobban felkeltette a 30 éves trónörökös érdeklődését. A második találkozójukon a sajtó kiszúrta a bimbózó románcot, s rátapadtak Dianára. Fotózták, ahogy munkába indult és érkezett. A lakásából is úgy kellett kiszöktetni a végén, mert az emberek mindent tudni akartak róla.

Pedig ő a nagy érdeklődésre nem tartott igényt. Sőt, kifejezetten nyomasztotta, de Károly megnyugtatta. Mindenki azt hitte csak múló fellángolás lesz a történetből, de négy év, s mindössze 12 találkozó után a trónörökös megkérte Diana kezét. A lány azonnal igent mondott, s az eljegyzést követően beköltözött a királyi rezidenciára.

Ott aztán megtörtént a hivatalos bemutatás is. Az örökké mosolygó, félénk lány mindenkit levett a lábáról, látszólag. Próbált megfelelni az elvárásoknak, de meglepetésére senki sem tájékoztatta a protokollbeli szokásokról. Így egyre több hibát vétett, és érezhette magán a királynő rosszallását.

Az i-re a pont akkor került, mikor megtudta, hogy a walesi herceg egy karkötőt ajándékoz a baráti körébe tartozó férjes asszonynak, Camilla Parker Bowlesnak. De hiába vonta felelősségre vőlegényét, az lerázta, sőt még megjegyzést tett a súlyára. Diana a rá nehezedő nyomástól a házasságkötése előtti napon rosszul lett, meghánytatta magát.

Másnap mégis mosolyogva csinálta végig az évszázad esküvőjét. Pedig akkor már tudta, nem lesz boldog a házassága.

A nászúton sejtése beigazolódott. Károly merőben más nézetek vallott, mint ő. Miután beköltöztek rezidenciájukra, férje nem is figyelt rá többé. Akkor sem, mikor terhes lett, aminek következtében Diana levetette magát a lépcsőről és több zúzódás keletkezett hasán. Szerencsére a gyermeknek nem lett baja.

Vilmos herceg megszületése összekovácsolta egy időre a párt. Na nem sokáig, mert a házasok idilljét Camilla léte beárnyékolta. Diana hiába vonta kérdőre többször is a férjét, az nem foglalkozott vele. Főleg azután nem, hogy rájött, a neje népszerűsége túlszárnyalja az övét.

Pedig akkoriban a hercegnét sokat kritizálta a sajtó. Hol azért, mert túl soványnak találták, hol azért, mert csak ruha és ékszervásárlással foglalkozott. Azt persze nem tudták, hogy maga a királyi család nem engedte, hogy Diana bármilyen hivatalos ügyet is intézzen. Az ő dolga nem volt más, minthogy trónörökösöket neveljen, s mosolyogjon a hivatalos rendezvényeken.

Mikor másodjára is terhes lett, Károly kicsit jobban felé fordult. Életükben akkor egyszer igazán boldogok voltak együtt. Igaz, a herceg lányt szeretett volna, s ez némileg beárnyékolta örömük, mert Diana tudta, hogy fiúk lesz, ami nemsokára ki is derült.

Akkor aztán a walesi herceg végleg elfordult tőle és visszament Camillához, a hercegnő pedig magára maradt, és küzdött tovább a bulimiájával és a depressziójával. Diana többször próbálkozott öngyilkossággal, de férjét ez sem hatotta meg. Így aztán az asszony elkezdett a világban utazgatni, s vitte magával a fiait is.

Nemsokára az AIDS elleni küzdelem egyik szószólója lett. A taposóaknák elleni küzdelemben is részt vett. A világ szegény gyermekeinek jövőjét is jobbá igyekezett tenni. Vilmos és Harry hercegnek megmutatta, hogy nem csak a pompa létezik. Diana nemsokára kivívta mindenki elismerését, aminek egyedül a férje nem örült, s ahogy csak lehetett, próbálta munkáját gátolni.

Korunk egyik legnagyobb betegsége, hogy oly sok ember szenved attól, hogy sosem szerették.

Tíz év után sokallt be az asszony, s akkor egy barátján keresztül könyvet íratott magáról. Azért, hogy megértse a világ, ő ugyan mindig mosolyog, de valójában semmi sem olyan, mint amilyennek látszik. A királyi család már csak akkor szerzett tudomást tettéről, mikor egy újságban részletek lettek leközölve a könyvből. Hamarosan a sajtó felfedezte Károly románcát Camillával, s Dianát a szívükbe zárták, örökre.

Válásra mégsem került sor hivatalosan, bár a pár szétköltözött. Csak mikor már a BBC is leadta a Dianával készült interjút, sürgette II. Erzsébet a fiát, hogy tegyék hivatalossá a válást. Dianát megfosztották az Ő Királyi Felség címtől, de megtarthatta a walesi hercegné címet. Mindez nem érdekelte, mert végre szabad volt.

Megtervezte új életét, s 1997 nyarán rátalált végre a nagy betűs szerelem is Dodi al-Fayed személyében.

Boldogságát az sem zavarta, hogy a lesifotósok továbbra is követték minden lépését. Nem érdekelte, annyira örült, hogy végre lehet egy szerelme, aki őt majd a tenyerén hordozza. Ezzel a tudattal szállt be Párizsban is 1997. augusztus 31-én az autóba, amit ittas sofőre vezetett. Úgy tervezték Dodi Champs-Élysées-i lakására mennek, de sosem érkeztek meg.

A fotósok üldözni kezdték őket, s ez a hajsza tragédiába torkollt. Egy alagútban szörnyethaltak. Diana 36 éves volt. Egy világ gyászolta őt, s követte temetését. Ügyeit, amelyekért küzdött, fiai viszik tovább ma is.

EZ IS ÉRDEKELHET: AKI SIKERESEN LÉPETT KI SISSI ÁRNYÉKÁBÓL