Egy Jóbaráttal kevesebb a világ. Ma rá emlékezünk.
Életrajzok
A Kultúrzona 2. alkategóriája
Picasso mindig úgy gondolta minden és mindenki feláldozható a művészetért. A nők, akik szerették ezt az állítását alá is tudták támasztani. Az persze vitathatatlan, hogy a mester zseni volt, de mint magánember, volt egy-két érdekes elgondolása a nőkről…
Constance és Oscar Wilde története szólhatna két intellektuális ember életre szóló szövetségről, de hű csak az asszony volt urához. Na persze ő volt annak legnagyobb rajongója, és ezen az sem változtatott, hogy Wilde két évig ült szodómia miatt börtönben. Constance továbbra is szerette, dolgozott is vele, mi több a büntetés letöltése után is támogatta anyagilag hőn szeretett férjét.
Na de ki volt ő? Egy naiv, szerelmes asszony, vagy annál azért több?
Anyja elhagyta őt pár hónapos korában, hogy egy kabaréban énekelhessen. Apja akrobata volt, cirkuszban lépett fel. Anyai nagyanyja bántalmazta, apai nagyanyja egy bordélyházat vezetett, mikor 3 éves korában a kislány hozzá került. Prostituáltak nevelték, majd hét éves korában apja magával vitte, hogy szó szerint az utcán éljenek. Csoda hát, hogy Édith egész életében érzelmi biztonságot keresett és szeretetre vágyott?
Teniszcsillag, ruhatervező, szinész, mesekönyviró. Ennyi minden most Serena. Bármibe fog sikerre viszi, hiszen van hozzá ereje, kitartása. Érdemes tőle ellesni néhány dolgot, hogyha neked is van egy álmod.
Elvis Presley története nem tündérmese. Mindent elért, amire vágyott, és mégsem. Új zenei műfajt teremtett, a zenei világra a mai napig hatással van mindaz, amit csinált. Pedig ő maga, egy dalt sem írt soha…
Élete tele volt talánnyal, miközben ő mindig nyiltan és kendőzetlenül beszélt önmagáról és másokról. Ez utóbbi miatt sokszor került bajba. A neve ennek ellenére fogalom, hiszen több divatházzal is dolgozott párhuzamosan. Legtovább a Fendinek, aztán a Chanelnek, majd saját márkáját is felépitette.
Az egyik első latin szinésznő volt, akit befogadott Hollywood. Igaz, sokáig kellett várnia, hogy többet lássanak benne, mint egy egzotikus szépség. Kitartása végül megtérült.
Életének történeteivel több könyvet meg lehetne tölteni. Éppen ezért nem is vállalkozunk rá, de azért igyekszünk elmesélni legérdekesebb állomásait a 80 éves élő legendának.
Hitelesen alakítja a rosszfiúkat, de nem lehet utálni érte. Született tehetség, aki született gyilkos is lehetett volna, ha tekintetbe vesszük, hogy apja bérgyilkos volt, akivel egy napon ünneli születésnapját.
A szeretetnyelve a szórakoztatás volt. Azon belül is mások megnevettetése által érezte, hogy szeretve van. Sok millió ember nyújtott örömteli órákat. Ezért is sokkolta a világot, mikor váratlanul elhunyt.
Neve összeforrt az időtállósággal, a laza eleganciával. Negyvenegy évesen alapitotta meg saját márkáját, de igy is majdnem 50 éve annak feje.