Szereted Maugli történetét? Vadregényesnek tűnik? Mit szólsz ahhoz, ha azt mondom, hasonló, bár sokkal nehezebb sors jutott egy kislánynak a kolumbiai esőerdő közepén? Ha igaz, ő az első négy- öt évében emberi családhoz tartozott, ám onnan elragadták – ma sem tudni kik és miért -, hogy aztán otthagyják a dzsungel kellős közepén.
1955 körül – feltehetően Kolumbiában – kedvenc borsóindáihoz lépett egy kislány, mikor egy hatalmas fekete kéz nyúlt ki érte. Aztán ráterítettek az arcára egy kámforral átitatott zsebkendőt, és elájult. Mikor feleszmélt nem bírta kinyitni szemét, de hallotta egy motor zúgását, és más kisgyerekek sírását, majd újra elájult. Mire magához tért, már egy férfi rohant vele befelé a dzsungelbe, majd ledobta őt a földre, és a kislány újra elvesztette az eszméletét.
Teljesen egyedül ébredt a dzsungel közepén. Anyukáját szólongatta, hiába. Három napig étlen-szomjan, csak sírt megállás nélkül, aztán mikor feladta a reményt, elindult, hogy élelmet és menedéket találjon új otthonában.
Gyümölcs bőven akadt, és hamarosan felfedezett egy kis forrást is. Menedéket azonban már nehezebb volt találnia. Nappal még nem is volt gond, de az éjszakai állatok épp elég aggodalomra adtak okot. A kislány végül talált egy üreges fát, ahova bebújhatott.
Néhány hónap alatt megszokta új környezetét, de a magány, az anyátlanság rágta kis lelkét. Elindult hát, hogy barátra vagy gondozóra akadjon.
Miután az állatok felmérték, hogy nem jelent rájuk veszélyt, engedték, hogy köztük maradjon, s ő lassan utánozni kezdte őket. Pár hónap múlva már ugyanolyan ügyesen tudott fára mászni, mint társai. S bár kezdték őt elfogadni, a közös kurkászásban – ami a majmok szeretetének kifejezése – nem vehetett részt.
A majmok vezérük jóváhagyására vártak, ami hamarosan meg is történt. Egy alkalommal a kislány mérgező bogyót evett, és az öreg majom megmentette. Ezután lett teljes jogú tagja a csapatnak, s bár a fán sosem aludt, mert nehéz volt, négykézlábra ereszkedett, játszott és élelmet szerzett, épp úgy, mint az állatok.
Teljesen a majmok életét élte, a régi élete feledésbe merült.
Két-három év múlva egy nap egy indián nőt pillantott meg, aki a bokrok közt hozta világra gyermekét. A kislányban ismét fellángolt a vágy, hogy emberek között éljen, követte hát az asszonyt az indiánok táborába.
Néhány hétig csak megfigyelte őket, aztán meg is mutatkozott előttük. Az indiánok elkergették, ő pedig visszatért a majmokhoz. Letett róla, hogy emberek közt éljen, ám egy nap vadászok jelentek meg a dzsungelben, és az egyikük nő volt, így a kislány, nem gondolva át mit is tesz, elébük toppant.
Két nap múlva állt meg az autó egy kicsi kolumbiai faluban, ahol a vadászok eladták cselédnek. Egy asszonyhoz került az ekkor nagyjából 10 éves, csont és bőr, mocskos, beszélni nem tudó kislány. Lecsutakolták, elnevezték Gloriának. Alvóhelye a konyha padlója lett.
Másnap befogták munkára, de persze semmit nem tudott jól csinálni, hiszen két lábon állni is nehézkes volt számára. Kapott is verést szinte mindenért. Már bánta, hogy elhagyta majom családját, de hiába akart volna elszökni, nem tudta merre lehet régi otthona. Belenyugodott hát a helyzetébe, és igyekezett alkalmazkodni.
Több nővel és azok gyermekeivel élt együtt. Neki kellett a kicsiket etetni amikor az anyukákat férfiak látogatták meg… Két évvel később, mikor elég nagy lett, elkezdték őt is csinosítgatni. Ekkor tudta meg a szomszédban lakó nőtől, hogy egy bordélyházban él. Attól a naptól kezdve a szökést tervezte.
Egy nap, mikor a főnökasszony különösen kegyetlen hangulatban volt, megkötözte, hogy megkínozza őt, de az élettársa megakadályozta tette végrehajtásában, a kislány pedig elfutott. Vissza se nézett. 18 kilométert tett meg megállás nélkül, végül Cucútába, a szomszédos városba ért.
Egy parkban állt meg, ahol hozzá hasonló gyerekek éltek a szabad ég alatt. Gloria utcagyerek lett egy nagyvárosban.
A parkban, ahol menedéket talált, társakra is akadt. A majmoktól tanult mászás és lopás technikák hasznosnak bizonyultak. Gyorsan népszerű lett a gyerekek között. Elneveztèk Pony Maltanak – egy ital után, amely sötét volt és karcsú üvegbe volt zárva-, és hamarosan nemcsak bandatag lett, de az egyik csapat feje is.
13-14 éves kora körül azonban újra feléledt benne a vágy egy jobb élet, és főként egy anya után. Elhatározta, hogy a gazdag negyedben vállal munkát kosztért, kvártélyéért. Így jutott egy öt tagú család hatalmas villájába mindenesnek, ahol megengedték neki, hogy a teraszon aludjon, a kutyákkal. Itt Rosalbának neveztél el.
Szerencsétlenségére, itt sem kezelték emberként.
Akaratlanul is hallotta a család ügyes-bajos dolgait, így egy idő után veszélyesnek ítélték, és el akarták tenni láb alól. Megint szöknie kellett, de ezúttal a szomszédban lakó 9 gyermekes anya, Maruja a segítségére volt.
Az asszony egy zárdába vitte, de ott túl monoton volt az élet a lány számára, ráadásul bár megígérte neki, Maruja sem látogatta őt, így a lány ismét szökött, vissza a megmentőjéhez. Marujánál nem maradhatott, ezért elvitte egy barátnőjéhez, és ígéretet tett, ha ott jól viseli magát, elküldi a lányához Bogotába, ahol biztonságban, családban élhet.
Két héttel később a nagyjából 14-15 éves lány felszállt az égbe. Új családja dajkaként alkalmazta, végre rendes ágyat és ami a legfőbb, szeretetet kapott. Luz Marinának nevezte el magát. 1977-ben a család átköltözött Angliába. Marina itt találkozott jelenlegi férjével, akitől két gyermeke született.
Ma -feltehetően – 73évesen, Yorkshire-ben él 3 unoka mamájaként Marina Chapman néven. Két tudóscsoport vizsgálta, az egyik szerint valóban sokat tud a kapucinis-majmokról, a másik szerint viszont elképzelhető, hogy traumatikus gyermekkora miatt hamis memória szindrómája van.
EZ IS ÉRDEKELHET: