Alig akad olyan család, ahol ne bújna meg a könyvespolcon legalább egy Szilvási kötet. A hatvanas években könyvei pillanatok alatt elfogytak a könyvesboltok polcairól, mert tőle emberségről, életről lehetett tanulni. Jelentek meg írásai franciául, csehül, szlovákul, oroszul. Regényei több mint 10 millió példányban fogytak el, de a hivatalos irodalom sosem ismerte el őt.
Szilvási Lajos 1932. január 13-án született.
Szegény, de dolgos családban látta meg a napvilágot. Apja egy vágóhídon segéd volt, anyja egy raktárban zsákos. A kicsi Lajos jó tanuló volt, és rendkívül jó fogalmazó készségével kitűnt iskolatársai közül. Arra azonban kevés esélye volt, hogy kitörjön a munkásosztályból.
A sors azonban nem hagyta, hogy egy ekkora tehetség elkallódjék. Igazgatója felterjesztette őt gimnáziumi oktatásra. A jelentkezést elfogadták, de a szülők nem tudták, a tanszerekre, ruhára miből lesz pénz. Ugyanis mindez együttesen Szilvási apjának két havi keresetébe került volna.
Hogy Lajos mégis elindulhatott az iskolába, pont jótevője halálának volt köszönhető. Ő ugyanis halálos ágyán megkérte tanárkollégáit és diákjai szüleit, hogy amit koszorúra költenének, inkább a kis Szilvási beiskolázására adják össze. Így történt, hogy a fiú tanulhatott. Igyekezett is mindent megtenni, hogy szülei és a falu emberei ne szégyenkezzenek miatta.
Ám a második világháború hatására az érettségi környékén már katona pályára készült.
Szíve miatt nem felelt meg, így végül újságírónak tanult. Hamar kiderült remek riporter, aki jó anyagokat tud csinálni. Ámor nyila is eltalálta, hamarosan meg is házasodott.
A frigyben azonban nem volt sok köszönet. Az asszony többre vágyott egy albérleti kis szobánál, és Szilvási bármennyit is dolgozott, nem tudta ezt megadni neki. 1956-ban még az Igazság című független sajtónál is munkát vállalt. Ott kiderült, ha szabadon írhat, még jobb, mint előtte. Képes volt Kádár Jánossal interjút csinálni, a fegyveresekkel is szót értett. Sőt, Nagy Imre is nyilatkozott neki.
A két hét szabadságért azonban nagy árat fizetett. Miután leverték a forradalmat, ő kitaszított lett. Csak azért nem ítélték halálra, mert anyósa Kádárnéval dolgozott a Távirati irodában. Életben maradhatott, de nem írhatott akármit. Ezután hívták az MTI-hez, ahova csak nagy óckódás után tette be a lábát.
Regényei ekkoriban a második világháborúról, és egy szép eszme szörnyű elkorcsosulásáról születtek. Több ideje lett az írásra, főként, hogy felesége elhagyta őt.
A hatvanas évek elején találkozott második feleségével, akivel haláláig együtt maradtak. S bár egyre több Szilvási könyv fogyott, a kiadásból származó jutalék gyakorlatilag a semmivel volt egyenlő.
Aztán a hatvanas években Szilvási összebarátkozott az író Solymár Józseffel és Dr. Basch Jenővel, akikkel ezután 50 éven át együtt kezdte a napot. Írótársa javasolta neki, hogy forduljon a ma eseményei felé, dolgozzon fel egyéni sorsokat.
Szilvási megfogadta a tanácsot – sok, sok olvasó örömére. Születtek a könyvek, amelyek mind valós személyekről szóltak.
1972-re a hivatalos irodalomtól már futotta annyira, hogy méltatták írásait. (Ponyvának, lektűrnek minősítették.) Nem is kapott díjat, csak az első könyve után, ami még az ötvenes évek elején íródott, egy József Attila-díjat. Aztán soha többé semmit. Pedig ő írta másodmagával A harangok Rómában című film forgatókönyvét is Jancsó Miklósnak.
A nyolcvanas években a Delta közéleti újság szerkesztője volt, és mellette még mindig mások műveit lektorálta. Közben évente, két évente jelent meg egy-egy új könyve is. Az általa csak gatyaváltásnak minősített rendszerváltáskor becsömörlött. Elfordult a mai világtól, és elkezdte írni a Jegenyék sorozatot (a kiegyezéstől akarta írni egészen a rendszerváltásig). Három és fél könyv lett kész, a hat helyett.
Utolsó éveiben az írást nehezítette, hogy szívműtéten esett át, és utána már csak kevesebbet bírt dolgozni. 1997-ben bekövetkező halála után csak egy névtáblát kapott (azt is rajongóitól) a Síp utcában.
A Petőfi Múzeumban van hagyatéka, de mindezidáig senki nem akart vele foglalkozni. Igaz, a Jegenye-ciklust kiadták, egy könyv született az életéről, de írótársai közül csak hárman ismerték el. Solymári József, Varga Katalin és Szabó Magda, aki azt írta neki levelében:
Ritka adottság, hogy valaki ennyire ismerje az embereket. Hogy mindenből annyit tesz bele a műbe, ami pont elég. Írjon, írjon, írjon!
EZ IS ÉRDEKELHET: