Egyedi látásmóddal, a háborúkról személyes hangot megütve tudósított. Írástechnikáját ma már tanítják az iskolákban. „Nem akarok valakinek az életében lábjegyzet lenni.” – mondta egyszer. Ez sikerült neki, mert bár a 20. század egyik legnagyobb írójának harmadik felesége volt, ennél sokkal többet ért el.
A világ egyik első női haditudósítója, Martha Gellhorn 1908. november 8-án született, Missouriban, Amerikában.
Édesapja német-zsidó származású nőgyógyász volt, édesanyja szüfrazsett. Nyolc éves korában szüleivel támogatta a Demokratikus Pártot. Martha és egy másik kislány még fotóra is került, ahol ők reprezentálták a jövő választóit. Ez az emlék, és a harc, amit szülei vívtak az egyenlőségért, egy életre meghatározta saját törekvéseit is.
Mire elvégezte a középiskolát, már biztos volt benne, hogy újságíró akar lenni. Egy ideig A New Republic újságnál dolgozott, majd átkerült a United Presshez, ahonnan Párizsba küldték külföldi tudósítónak.
A lapnál akkor ért véget a munkája, mikor cikket írt egy kollégájáról, aki egy szexuális zaklatási ügybe keveredett. Ezután utazgatni kezdett Európában. Találkozott a filozófus Bertrand de Jouvenellel, akihez feleségül ment, miközben a Vogue írói gárdájába is bekerült.
Ekkor már lehetett érezni, hogy a háború előbb-vagy utóbb kitör. Martha férjével beállt egy pacifista mozgalomba, majd egy könyvet is írt tapasztalatairól, What Mad Pursuit címmel. Ez a könyv Eleanor Roosevelt kezébe is belekerült, és hamarosan meghívta magához Marthát. A két nő barátsága elmélyült, és Eleanor beköltöztette a lányt a Fehér Házba, hogy segítsen nekik tudósítani a Nagy Gazdasági Válság idejéről. (Gellhorn munkájából született meg The trouble I’ve seen című könyve amely a világban zajló katasztrofális helyzetről szólt.)
Aztán Martha munkájának vége szakadt, mikor kiderült számára, hogy a Roosevelték által is támogatott szervezet nem segíti igazán a szegény réteget. Társaival bedobta a szervezet egyik irodájának ablakait és őt elküldték. Sokáig nem szomorkodott, családjával ugyanis meghívták Key Westbe. Ott találkozott Hemingwayjel, akivel nemsokára a Spanyol Polgárháborúban találta magát.
A barátságból aztán szerelem lett, ami azért is volt kínos, mert a nagy író házas volt. A viszony úgy tűnt rövid életű lesz, mert Martha Barcelona után a munkája miatt Németországba ment, s tudósított Hitler szándékairól. Ott volt Hong Kongban, a Müncheni Megállapodásnál és a második világháború kitörésénél. Aztán újra Hemingway karjában landolt, aki elvált és elvette őt, de Martha sokszor nem volt otthon, hiszen járta a világot haditudósítóként.
Ez egy idő után zavarni kezdte Ernestet, s mikor a Collier’s Weekly című laptól megkeresték, hogy tudósítson a Normandiai Partraszállásról, elvállalta. Ezzel keresztülhúzta Martha számításait, aki szintén a lapnál dolgozott. Gellhornt nem küldték el, de ő ápolónőnek majd szanitécnek öltözve mégis felszökött egy katonákat szállító hajóra. Így megírta ő is tudósítását a napról, de csak a 16. oldalon közölték, ellenben Hemingway főcímlapos 5 oldalas cikkével.
A nyilvánvalóan ellene irányuló támadás után kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva elváltak. Martha a második világháború végén egy fiatal katonával vigasztalódott, majd egy amerikai üzletemberrel, Laurence Rockefellerrel. 1950-ben aztán újra férjhez ment, ezúttal feletteséhez, a Time Magazine lap főszerkesztőjéhez. Örökbefogadott egy árva olasz kisfiút, akit sokszor hagyott testvérénél, vagy más családoknál, amíg dolgozott.
Haditudósítói munkája ugyanis mindennél fontosabb volt számára.
Írt a Vietnami háborúról, az Arab-izraeli konfliktusról, az „Igaz ügy” hadműveletről és élete végén a Balkáni háborúról. Ez utóbbit már nem igazán akarta elvállalni, hiszen akkor már elmúlt nyolcvan éves. Aztán már erővel sem bírta, rákos lett, megvakult. S végül 89 évesen úgy döntött bevesz egy cián tablettát, hogy ne kelljen tovább szenvednie és másoknak se legyen a terhére.
EZ IS ÉRDEKELHET: