Mit tehet egy nő, ha érzelmi és fizikai bántalmazásokat szenved el férjétől, egy olyan érában, amikor egy kalap alá veszik a gyermekekkel és a félkegyelműekkel? Ha nincs szólásjoga?
Az 1808. március 22-én született Caroline Elizabeth Sarah Sheridan írni kezdett először verseket, majd politikai pamfleteket és megkereste ügyével Viktória királynőt is.
Nem hagyta, hogy elnyomják, mindenről volt véleménye és kiállt magáért is. Pedig élete nem indult könnyen. Apja korán meghalt, ezután a híres drámaíró nagyapja, Richard Brinsley Sheridan gondoskodott róla és testvéreiről.
A család nem élt fényűző életet, ezért a lányoknak minél előbb jómódú férjet kellett találniuk. Caroline nővére hamar sikerrel járt, majd húgát is egyre többen kerülgették. Ő azonban szarkasztikus humorával, intelligenciájával főként az idősebb urak figyelmét keltette fel. Aztán 19 évesen mégis hozzáment a nála „csak” hét évvel idősebb George Chapple Nortonhoz.
Sajnos ez a döntése nem volt szerencsés. Már csak azért sem, mert Caroline, társaságkedvelő és szókimondó természetével pontosan az ellentéte volt George-nak. Ráadásul politikai kérdésekben sem egyeztek, ez pedig társaságban és a négy fal között is gondot okozott kettejüknek.
George rendkívül megalázónak érezte Caroline szellemi fölényét, így verni kezdte. Főként azután, hogy kiderült rossz anyagi helyzete, s ígérete ellenére nemhogy Carolnie anyját, de még feleségét sem tudta eltartani. Miután Caroline mindig is szeretett írni, így anyagi helyzetük javítása érdekében egy verseskötet adott ki. 1829-ben jelent meg a The sorows of Rosalie című első verseskötete, ami hűen tükrözte fájdalmát és csalódottságát, amit rosszul sikerült házassága miatt érzett.
Mikor megszülte első fiukat, Fletchert, egy kis boldogságra lelt, miközben az írást is folytatta. A következő évben nagyapja egy régi barátja, Lord Melbourne is felkereste őt, azért, hogy 1000 fonttal támogassa írásainak kiadását. Neki köszönhetően Caroline hamarosan bejáratos lett olyan társasági körökbe, ahol rendre előkerültek politikai kérdések is. 1832-re három gyermekes anyaként és közkedvelt íróként is megállta a helyét, amit férje egyre nehezebben viselt.
Tehetetlenségében egyre többször bántalmazta nejét, amelynek egyik legsúlyosabb következménye az volt, mikor 1835-ben, a negyedik gyermekükkel állapotos asszonyt úgy megverte, hogy az elvetélt. Ekkor Caroline annyira megijedt, hogy elmenekült a gyerekeivel rokonaihoz, ahol azonban nem maradhatott sokáig, így vissza kellett térnie férjéhez.
1836 húsvétjára olyan elviselhetetlen lett a helyzete, hogy Caroline a gyerekeket otthon hagyva nővéréhez sietett, hogy segítséget kérjen. Ám mire visszaért, a gyerekeket George már egy gazdag unokatestvéréhez küldte Skóciába, s az asszony nem tehette be a lábát többé közös otthonukba.
Minden ruha, bútor és vagyon, jog szerint George-t illette, így hősnőnk nincstelen lett. Hiába keresett pénzt verseivel és politikai pamfletjeivel, a jog szerint az a férj tulajdonát képezte. Kétségbeesésében Lord Melbourne-höz fordult, akinél menedékre talált. Ebbe kapaszkodva férje egyből hűtlenséggel vádolta meg, és 10.000 fontot követelt a Lordtól.
A zsarolás nem járt sikerrel, mert a konzervatív párt Lord Melbourne-t felmentette a vádak alól. Caroline viszont lehetetlen helyzetbe került a házasságtörés vádja miatt, s bár öreg barátja tiszta maradt, őt elítélték.
A hűtlenség terhe miatt még gyermekeit sem láthatta, amibe nem tudott belenyugodni. De válást nem kezdeményezhetett nőként. Elkeseredésében politikai pamfleteket kezdett írni, a parlamenthez fordult ügyével, s végül 1839-ben elérte, hogy egy nő fellebbezhessen 6 év alatti és 16 évet betöltött gyermekei felügyeleti jogáért.
Ám George ekkor Skóciába küldte őket, ahova a törvény keze már nem érhetett el.
Ekkor történt, hogy legkisebb fiuk leesett a lóról és olyan súlyos sérüléséket szenvedett, hogy elhunyt. A szerencsétlen baleset után George látszólag észhez tért, visszaadta a gyerekeket Caroline-nak, de elválni nem akart továbbra sem. 1848-ban jutottak el odáig, hogy George beleegyezett abba, hogy közös vagyonukból, évi 500 fontot juttat az asszonynak, ha végre békén hagyja.
Caroline nem ment bele, mert továbbra sem rendelkezhetett írásaiból bejövő vagyona felett, azt még mindig George kapta meg helyette.
Így tovább írta értekezéseit a jog elhibázott döntéseiről, s újak bevezetésére buzdította a törvényhozókat. Aztán 1852-ben mikor tuberkulózisban meghalt legidősebb fia, majd barátja Lord Melbourne is, két évre elhallgatott.
Akkora szedte össze magát annyira, hogy írjon Viktória királynőnek egy felháborodott hangvételű levelet. Észérvekkel támasztotta alá, miért lehetetlen helyzet az, hogy egy nő, ha férjhez megy, olyan, mintha nem is létezne. S nem rendelkezhet saját vagyonával, ráadásul még válást sem kezdeményezhet.
Azért, hogy a helyzete súlyosságát alátámassza, elmesélte, hogy a férje érzelmileg és fizikailag bántalmazta. S ezért még csak nem is állt jogában senkihez sem fordulni, mert egy férj bármit tehet nejével. S bár Viktória királynő megértette érveit, mégis „csak” mérlegelésre került akkor a parlamentben Caroline kérése.
Nem is válhatott el, s férjétől annak 1875-ben bekövetkező halálakor szabadult meg törvényesen. De ekkor is csak két évvel később mehetett újra férjhez közeli barátjához, Sir William Stirling-Maxwellhez, aki akkor már 25 éve állt mellette.
Összesen három hónapig élvezhette a boldog házaséletet, mert 1877. június 15-én meghalt. De írásai hatására 11 évvel később megalkották a válási törvény javított változatát, ahol végre a nők kezdeményezhettek válást, s gyermekeik felügyeleti jogára is igényt tarthattak.
Örülök, hogy elindítottátok ezt a rovatot.
Ez a cikk is nagyon fontos, csak akiknek fontos lenne, hogy megismerjék, azoknak nincs számítógépe!
Még ma is sok nő szenved, hal meg az erőszakos partnerétől!
Üdv