A tömeg hömpölyögve tódult az aluljáróba. A metrók hangja már távolról hallatszott. A lépcsőkön lefelé haladva még mindenki egy pillanatra a fénybe mártotta arcát és teleszívta magát a friss levegővel. Tudták, a föld alatt már csak az emberi testek, autók bűze és ételszagok egyvelege fogja kitölteni tüdejüket.
Ez pedig már előre émelygésre késztetett mindenkit.
Szaporán is szedték lábaikat a folyosókon, hogy minél előbb a metróhoz érjenek. Cipők kopogtak, eladásra szánt áruk nevei visszhangoztak, még egy sarokból vita foszlányai is megütötték fülüket. Egyesek egymásba botlottak, majd bocsánatkérés nélkül mentek tovább, hogy aztán meredek mozgólépcső tetejéről nézzenek le a többiekre.
Oldalt koszos üvegek mögött reklámok futottak, hogyha felérnek a föld alól, rohanjanak egyből ételt, ruhát, telefont venni. Ám a sárga neonfényben minden, ami a fenti létre emlékeztetett, szürreálisnak tűnt. Márton is üres tekintettel nézett az alatta lévőkre és az eladásra szánt árukra. Aztán a meredekből meglátott egy nőt, és egy kicsit megszédült.
– Mariann lenne az?- kérdezte magától. De mire választ kapott volna, a nő már a beérkező metróra pattant, s ő már csak a másik kocsiban kapott helyet.
A szürke korlátokat és műanyag fekete fogódzókat nem akarta megfogni, de igyekezett egyensúlyát megtartva beljebb haladni. A másik kocsi ajtajához araszolt, ahova a következő megállónál oda is nyomta a tömeg.
Az ajtón túl ismét feltűnt előtte egy pillanatra az ismerős női alak.
– Milyen rég volt. – gondolta Márton. – Jó lenne vele beszélni. – De a metróban felcsengett az ismerős dallam és egy hang bemondta – A Deák tér következik. A férfi látta, hogy az ismerős alak a kijárat felé tülekedik, s ő is elindult az ajtó felé. A megállást követően igyekezett szemmel tartani a nőt, hogy követni tudja, de egy kutyás néniben felbukott, így megállt, hogy elnézést kérjen.
Ez is érdekelhet: Csak egyszer köszönök el
Mire a közjáték abbamaradt, s Márton a mozgólépcsőhöz ért, az alak már a mozgólépcső tetején várta, hogy felérjen a felszínre. Ám a férfi nem adta fel, tülekedve próbált a tömeg mellett sűrű bocsánatkérés közepette a mozgólépcső sebességét meghazudtolva lépcsőről-lépcsőre jutni.
Nagy nehezen felért, kifutott a folyosón a felszínre, ám a Nap elvakította. Körbenézett, majd megnyugodott, mert ott állt az ismerősnek tűnő női alak a buszmegállóban. Márton elindult felé, a nő szembenézett vele, de nem Mariann volt az. Csak valaki, akinek alakja felélesztette benne a nő elhomályosodott képét …
Ez is érdekelhet: Már nem szeretlek