Épp befordultam a sarkon, mikor egy ismerős alak végigsimította a nő arcát. Beletúrt hajába és csókot lehelt ajkára. Karjai határozottan, mégis gyengéden ölelték át a törékeny testet. Tíz méterre tőlük is érzékelhető volt, hogy kapcsolatuk bizalmas volta nem múlt éjjel kezdődött el.
A meghitt pillanat látványától, úgy kalapált a szívem, mintha arra készült volna, hogy szétverje bordáim ketrecét. Sminkem, az önuralom egy pillanat alatt lemállott rólam. „Mozdulj már!” – sürgette agyam a testem, de az megfeszült és a máskor engedelmeskedő, automata motor nem indította el lábaim. Így megdermedve álltam és vártam, hogy visszatérjen belém az alapvető életfenntartáshoz szükséges ösztön.
Ez is érdekelhet: Viszlát szerelem
Nem láttak meg ők ketten, ahhoz túlságosan el voltak mélyedve egymásban. Lassan a testem megkapta a jelzést, hogy mozgásba lendülhetek. Lábaim folyton össze akartak akadni, de ahelyett, hogy feléjük indultam volna tovább, megfordultam a tengelyem körül és másik utat választottam.
Az járt a fejemben, mit mondott nekem Balázs, mielőtt eltűnt egész hétre. „Csak egy unalmas továbbképzés.”- mondta. – „Nem tudnék veled lenni egy percet se.” Hinni akartam neki, pedig éreztem, hogy valami nem stimmel. A sejtelmes mosolya és szeme csillogása is tettének bekövetkezésére utalt.
Nem vettem észre vagy inkább nem voltam hajlandó tudomásul venni a jeleket? Már nem tudom. Azt se, miért azon az úton indultam el haza, mikor arra sosem szoktam járni. Elvesztettem időérzékem, csak róttam az utcákat, cél nélkül. Mire magamhoz tértem, már beesteledett.
Ez is érdekelhet: Levél a nárcisztikus férfinak
Valahogy felverekedtem magam a villamosra, s igyekeztem arcomra közömbös ábrázatot erőszakolni, hogy a külső szemlélő ne lássa rajtam meg a zavart működést. Visszaparancsoltam könnyeim is, melyek próbáltak utat törni maguknak. Nem éreztem késztetést ahhoz sosem, hogy az utca nagyközönségének mutassam be drámai képességeim.
Nem volt sem az idő sem a hely alkalmas ahhoz, hogy látványosan omoljak össze.
Hazáig már rohantam, de a kulcsom nem fordult el a zárban. Csengettem, meglepetésemre Balázs nyitott ajtót. „Gyere, tálalom a vacsorát.” – mosolygott rám. Megterített asztal, gyertyafény és egy csokor virág fogadott az ebédlőben. Sült csirke illata terjengett a levegőben.
Lassan folyni kezdtek könnyeim:
– De én láttalak egy másik nővel. – mondtam. Arcáról eltűnt a mosoly, s felsóhajtott:
– Nem akartam, hogy így tudd meg. Gyere, üljünk le, beszéljünk…