A jégkorcsolya legnagyobb botránya: A Tonya Harding – Nancy Kerrigan ügy

tonya harding

Tagbaszakadt férfi keringett tanácstalanul a korcsolyapálya mellett. Nagy nehezen talált valakit, aki megmutatta neki, ki is az a Nancy Kerrigan. Ekkor odasietett a jégről épp csak lelépő lányhoz, és egy viperával rávágott annak lábára. A fájdalomtól összerogyó sportolónőt azonnal körbevették az orvosok és az edzését filmező újságírók. A pánikba esett támadó kifejelte a vészkijáratot, és a rá várakozó autóhoz futott.

Négy nap múlva elfogták, mert a nagy médiafelhajtás miatt elhencegte egy barátjának, ő robbantotta ki a jégkorcsolya eddigi legnagyobb botrányát.

Nancy Kerrigan épp a lillehammeri téli olimpia válogatójára készült. Családjával együtt egész életében azért küzdött, hogy a sportágban fényes karriert fusson be. Szülei támogatták, szerették, bíztatták, és ha nem volt pénzük az edzésekre, a lány apja a jégfelújítást is elvállalta. A klasszikus szépségű, öltözékű és klasszikus zenére korcsolyázó lány hamar talált szponzort, így nyugodtan tudott dolgozni álmáért.

Nancy

Vele ellentétben Tonya Harding egy bántalmazó anya mellett nőtt fel, akit a saját féltestvére is többször próbált molesztálni. Még csak három éves volt, mikor az anyja nagy nehezen kierőszakolta egy edzőtől, hogy tanítsa a lányát korcsolyázni. A kislány 5 éves korában kapta első lőfegyverét, 7 évesen le tudott birkózni egy vele egy súlyú tokhalat, és 13 évesen levadászott egy szarvast. Kellett is, hogy mind mentálisan, mind fizikailag toppon legyen, mert anyja a korcsolyapályán is ordítozott vele, sőt meg is verte, ha nem jól teljesített.

Csak apja felől kapott szeretetet, de az sokat betegeskedett. Nem tudta megvédeni, mikor Tonyát a jégpályán is elkezdték kritizálni. Technikáját férfiasnak, alakját túl atletikusnak találták, ráadásul az anyja által varrt korántsem tipikus korcsolyázó jelmezekben lépett a jégre, ami szintén nem volt akkoriban megszokott. Nem voltak szponzorai, csak azért tudott edzeni, mert látva hatalmas tehetségét, egy edzőnő ingyen vállalta a tanítását. Az eredmény nem is maradt el.

Harding az 1991-es amerikai bajnokságon az amerikai nők között elsőként ugrotta meg a tripla axelt ( a világon pedig másodikként).

16 éves korában abbahagyta az iskolát, hogy csak a korcsolyával tudjon foglalkozni. 18 évesen anyja és annak hatodik férje kidobta otthonról, mert nem fizetett lakbért. Tonya a barátjához, Jeff Gillooly-hoz költözött, akihez egy évvel később férjhez is ment. Csöbörből vödörbe esett, mert a férfi többször megverte, sőt rá is lőtt. A házasságkötésük után 15 hónappal Tonya beadta a válókeresetet, és távolságtartási végzést kért. A nyugodtabb életvitelnek köszönhetően 1992-ben Tonya harmadik, míg Nancy második helyen végzett az olimpián.

Tonya az anyjával

Kerrigan és Harding közt egyre kiélezettebb lett a verseny. Tonya azonban elkövette azt a hibát, hogy visszafogadta volt férjét egy időre. A verések újra folytatódtak, és pár hónap múlva újra szétváltak útjaik. Ám Jeff úgy gondolta, segít tehetséges nejének előnyhöz jutni versenytársával szemben (na nem szerelemből, hanem azért, mert azt hitte, hogy pénzhez juthat volt neje által) így barátjával, Shawn Eckardttal, – aki egyébként Tonya testőre volt –kitervelte a támadást Nancy ellen.

1994. január 6-án aztán Eckardt felkerekedett egy barátjával, Derrick Smith-szel, hogy kiüsse Nancy alól a talajt. A terv az volt, hogy térden veri, de a férfi elhibázta és Kerrigan combját találta el, aki zúzódásokkal megúszta, de a két nappal később esedékes olimpiai válogatón nem tudott részt venni.

Tonya megnyerte a válogatót, a második Michelle Kwan lett, aki aztán a versenybírák beleegyezésével együtt Nancynek adta át a helyét, és ő csere maradt. Végül Tonya és Kerrigan ment a Lillehammerben tartott olimpiára, de mindössze 4 nappal a támadás után előállították Harding testőrét, aki gyorsan bemártotta Jeffet és Tonyát is.

Gillooly elismerte tettét, Tonya tagadta, végül kiengedték az olimpiára. Harding nagyon rosszul szerepelt, csak 10. lett, míg Kerrigan a második.

Az emberek azt hisznek, amit akarnak és ahogy mondtam is korábban nem érdekel mit gondolnak.

Tonya  január végén beismerte, hogy a támadás után tudomást szerzett arról ki volt az elkövető, de azt a mai napig tagadja, hogy részt vett volna annak kitervelésében. A nyomozás akadályozása miatt 160.000 dollár pénzbírságra, 500 óra közmunkára, 3 év felfüggesztettre ítélték. A korcsolyától örökre eltiltották, és megfosztották az 1994-es bajnoki címétől.

Nancy még a támadásból is profitált, egy 10 millió dolláros szponzori szerződést kötött, de 1994 végén visszavonult. Később modellkedett és filmezett is.

Tonya volt jégkorcsolya edző, hegesztő, szobafestő, autószerelő, sőt, egy időben boxolt is. Tévéműsorokban és egy-két kisebb filmszerepben is láthatta a közönség.

2017-ben Én, Tonya címmel életéből fekete komédiát csináltak, ami után újra ráirányult a reflektorfény.

Jeff a büntetése után nevet változtatott, többé nem kereste Hardingot. Tonya még kétszer férjhez ment, második férjét, már ő verte meg egyszer annyira, hogy három napra börtönbe zárták. 2010-ben nyugodott le, ment újra férjhez, és szült egy fiút. Ha minden igaz, kiegyensúlyozottabb élete van, de a mai napig azt mondja, jobb lett volna, ha inkább börtönbe küldik, minthogy elvegyék tőle az egyetlen dolgot, amiben igazán jó volt…

Akárhogy is, akár benne volt a támadás kitervelésében, akár nem, a Nancy Kerrigan ellen elkövetett bűntény óta a jégkorcsolya sokkal nagyobb népszerűségnek örvend.