Bármelyikünk kerülhet mérgező kapcsolatba. Olyanba, amelyik nyomot hagy maga után bennünk. Rengeteg cikk született már arról, hogyan és miképp ismerjük fel a mérgező személyt, és hogy mit tegyünk a védelmünk érdekében.
De mi történik akkor, ha mi magunk vagyunk a mérgező személyek a kapcsolatban?
A legtöbb esetben rögtön azt feltételezzük, hogy mi csakis az “áldozat” szerepébe kerülhetünk. Mindig a másik a rossz. Mindig nekünk kell valahogyan kievickélni egy ilyen kapcsolatból, és kikúrálni a lelkünkön keletkezett hegeket. Csakhogy velünk is megtörténhet, hogy negatívak leszünk, sőt akár mérgezővé is válhatunk mások számára. Ez persze a legtöbb esetben nem szándékos, de ha nem vesszük észre a jeleket, akkor a viselkedésünk egy életen át tönkreteheti az összes kapcsolatunkat.
Általában azért válik mérgezővé egy személy, mert valamiért nem tud megfelelő módon alkalmazkodni vagy kapcsolódni másokhoz. Ez származhat a gyerekkorból, olyan traumától, amelyet nem sikerült feldolgozni, vagy a hibás szülői mintából is. Gyerekként, mint a szivacs beszívjuk magunkba, amit látunk, és felnőttként ugyanazt zongorázzuk le a saját kapcsolatainkban.
Ahogyan Nóri esetében is történt.
Diszfunkcionális családban nőttem fel, de nem gondoltam, hogy ez nyomot hagyott volna bennem. Legalábbis ennyire nem. Ha szóba került a gyerekkorom, voltak területek, amiktől mérges lettem, de úgy gondoltam, függetleníteni tudom magam tőlük. Aztán az egyetemen összejöttem egy sráccal, akiért kezdetben nagyon odavoltam. Korábban is voltak kapcsolataim, amik talán ugyanúgy miattam értek véget, de akkor ezeket még nem vettem észre. De ennél a srácnál megváltozott minden.
Egyszer csak már nem volt olyan az összhang, már nem a másik volt az első, és nem is nagyon hiányoztunk egymásnak, ha külön voltunk. Ha mégis találkoztunk, mindig valami vitánk kerekedett, és aztán kerültük egymást a lakásban is.
Nem szoktam csüngeni a párkapcsolati tanácsokon, de ekkorra már elég furán voltunk, így rákerestem dolgokra a neten.
Kezdetben Nóri is azt gondolta, hogy a másikkal van a probléma. Egyik cikket olvasta a másik után, hogy rátaláljon a válaszra, míg végül arra jutott, hogy mérgező kapcsolatban él.
Csakhogy egy újabb vita után álmatlanul feküdtem az ágyban, és egyszer csak belém hasított a felismerés, hogy én vagyok az, aki mérgezi a légkört. Mondani sem kell, sokkolt és eléggé szégyelltem is magam miatta.
Rögtön elkezdtem agyalni, hogy miért vagyok ilyen. Miért szabotálom a kapcsolatot? Miért viselkedem úgy, ahogyan? És persze elég klisésnek tűnt elsőre, de a gyerekkoromnál akadtam meg. Rengeteg düh maradt bennem az otthonunkban tomboló káosz és veszekedés miatt. Eddig azt hittem, hogy félre tudom tenni magamban az emlékeket és érzelmeket, de rá kellett ébrednem, hogy nem. És ahogyan egyre inkább őszinte mertem magammal lenni, észrevettem, hogy olyan szavakat és odaszúrásokat használok, amiket a szüleim vágtak egymás fejéhez. Csak úgy kicsúszott a számon, anélkül, hogy feltűnt volna.
Én lettem a mérgező, akitől menekülni kell. Mogorva lettem, piszkálódó, és ott is vitát szítottam, ahol nem volt helye. Negativitást árasztottam, és cseppet sem voltam támogató. Persze szegény srác egy idő után már nem próbálkozott, hogy a kedvemben járjon vagy megértsen, eltávolodott tőlem. De a szakítás még nem következett be. Így én azzal áltattam magam, hogy ő az, aki elzárkózik előlem, holott már korábban felismerte, amit én csak később.
A felismerés fél siker. Ha már látjuk, hogy mi is lehetünk azok, akiken elbukik egy kapcsolat, ha őszintén meg merjük vizsgálni a tetteinket, és van bennünk elég bátorság a változásra, a fejlődésre, akkor nem maradunk mindig mérgezőek.
A legtöbb mérgező ember talán észre sem veszi, milyen rossz hatással van másokra, ezért ha tehetjük, illik felhívni rá a figyelmüket, de a legjobb, ha mindezt nem durván tesszük. Pláne, ha valahol a kaktusz réteg alatt ott bujkál valaki, akit szeretünk.
Természetesen sok esetben nem ismeri fel, akinek kellene, hogy mérgező, és a kapcsolat sem menthető meg. Ahogyan Nórinál is késő volt már a felismerés.
Azt hiszem, addigra már nem bízott benne a srác, hogy valóban meg tudok változni. Rosszul esett, de így utólag visszagondolva, nem hibáztatom érte. Tanultam belőle. Nehéz volt elhagyni a mérgező szokásokat.
Nehéz, de nem lehetetlen. Az első lépés mindig önmagunk teljes ismerete, amelybe beletartoznak a kevésbé tetszetős dolgok. Aztán az őszinte elhatározás, hogy megváltozunk, ehhez pedig, ha egyedül nem megy, kérhetünk segítséget.
Bene Andrea
nyitókép: Image by karlyukav on Freepik
EZ IS ÉRDEKELHET: