Levél a jövendőbelimhez

Helló idegen.

Még nem találkoztunk – legalábbis ebben az életben. Sokszor elképzeltelek már, pedig sosem volt konkrét zsánerem. Mindig is tudtam, hogy később fogsz megérkezni, és én is későn érkezem meg hozzád. Nézd el kérlek: nekem nagyobb utat kell bejárnom, hogy azt a formám nyújthassam, akit én sem akarnék elengedni. Mióta az eszemet tudom, érzem, hogy nekem nem jön egykönnyen a boldogság. Talán így van jól és egyszer majd megértem.

Sokszor gondolkoztam már azon, hogyan fogsz az életembe csöppenni, mivel indítasz, mi lesz az első benyomásom rólad.

Nem hízelgéssel kerülsz közel hozzám, önmagamért szeretsz belém és én is így foglak szeretni.

Nem játszmázom, soha nem is voltam ilyen típus. Úgy gondolom, nincs rá szükség. Amikor a szemedbe nézek, minden olyan egyértelmű, tudom, hogy jó helyen vagyok.

Napról napra egyre magasabb szinten beszéljük egymás nyelvét. Szavak nélkül is tudni, érezni fogod, hogy itt vagyok Neked. Úgy is értjük egymást, hogy nem szólunk semmit. Egyszerre szólalunk meg és ugyanazt mondjuk. Ha pedig elbeszélünk egymás mellett, akkor is ugyanazt akarjuk mondani, csak máshogy. Értem a haragod, a félelmeid, a kételyeid, a kimondhatatlant.

Ugyanakkor álmodunk egymásról, akkor is, ha távol vagyunk.

A boldogságunk nem azon fog múlni, hogy épp abban a percben nem voltunk elérhetőek, hogy épp nem találtuk el egymás aznapi hangulatát, hogy épp nem úgy álltak a csillagok.

Tiszteletben tartod, ha néha úgy érzem, elbújnék a világ elől, és én is tisztelem a határaidat. Nem kötlek gúzsba, nem birtokolni akarlak. Olyan nagy a világ, és olyan kis ideig élünk…

Melletted vagyok akkor is, ha dühös, beteg, vagy bizonytalan vagy, ha tudom, hogy Te is az oldalamon vagy.

Elfogadom az egész valódat, mindeneddel együtt. Azért szeretek beléd, mert magadban hordozod a végtelent, és én arra tudok igent mondani, akivel az egész életút egy végtelen fejlődés. Azért Veled vagyok, mert Veled hozzuk ki a legtöbbet egymásból és ebből az életből. Mert Veled mozdítjuk ki egymást leginkább a komfortzónánkból.

Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott. De ígérem, hogy gyorsan tanulok, ha jól vagyok szeretve, és én is ezt nyújtom Neked.

Nem kell, hogy egy olasz ékszerkészítő mester türelme lakozzon benned, de néha időt kell hagyni nekem, hogy beérjek, és ha úgy érzed, megéri az erőfeszítést, úgy foglak szeretni, amiről a nagyok a regényeiket írják!

Pálffy Réka

nyitókép: Image by Freepik

Ha tetszett a cikk, támogatásoddal kifejezheted tetszésed, és segítheted munkánkat.
KATTINTS IDE!
Köszönjük!

EZ IS ÉRDEKELHET:

Még nincs hozzászólás

Írj hozzászólást

Az email címed nem jelenik meg.