Felcsapnak a szikrák és már nem létezik más, csakis ő. Minden elhalványul, amikor beszél vagy nevet. Vonz, mint molyt a fény, és még az sem zavar, ha az egész nap a róla való álmodozással telik. Elsőre szerelemnek tűnik, de talán mégsem az. Meglehet, hogy szerelem helyett limerenciába estél.
A limerencia (limerence) szót még a hetvenes években alkotta meg Dorothy Tennov pszichológus, amikor a szerelemről írt könyvet. Szerinte ez egy olyan állapot, amelyben a limerenciát átélő személy szinte függővé válik egy másik személy iránt. Csakhogy ez nem csupán a másik iránti érzelmekről szól, sokkal inkább az idealizált képről, amely kialakult a limerenciát átélőben.
Amikor ugyanis valaki limerenciában él, szinte meg sem látja vagy hallja a másik hibáit, rossz tulajdonságait. Legalábbis kezdetben nem, de erről majd később.
Szerelmesnek lenni, mint tudjuk igazi kémiai kavalkád.
Az elején mindent rózsaszínben látunk, és el sem bírunk szakadni a másiktól. De egy egészséges kapcsolatban átalakulnak ezek az érzelmek és mások lépnek a helyükbe. Jobb esetben mélyül a kapcsolat, és egy újabb szintre lép.
A limerenciában azonban olyan, mintha képtelen lenne a benne lévő személy kimászni belőle. Szinte már függővé válik a másiktól. Csakhogy ez a függőség ugyanolyan kártékony, mint bármely más függés.
Most biztosan mindenki eszébe jut a társfüggőség, de nem szabad összekeverni. Bár tény, hogy nagyon hasonló a kettő. Társfüggés esetén is hajlamos az ember szemet hunyni a másik rossz oldala felett, csak azért, hogy ne legyen egyedül.
A limerencia sokkal jobban hasonlít a valódi függőségre. A függőség tárgya az egyetlen, ami értelmet ad az életnek. Nélküle semmihez nincs kedve a limerens személynek. Minden e körül a személy körül forog. Egész napos álmodozás, a munka elhanyagolása, nem odafigyelés egy beszélgetésben, mert a vágyott személy körül forog minden gondolat. Ez egy limerens személy átlagos napirendje a limerencia elején.
De talán úgy érthető meg a legjobban ez az állapot, ha veszünk egy példát.
Legyen egy főhősnőnk, aki a limerencia hálójába csavarodott, nevezzük mondjuk Kingának. Nos, Kinga, mint oly’ sokunk, szenved az alacsony önbizalomtól, és talán még egy kis szeretethiánya is van. Minden eddigi pasiban csalódott így vagy úgy. Ezért amikor felbukkan egy unikornisnak ható férfi, mi történik? Hát persze, hogy Kinga élete a feje tetejére áll. Észre sem veszi és máris minden gondolata a férfi körül forog. Képtelen koncentrálni, csak a közelében szeretne lenni, és mindent tudni akar róla. Amiket pedig megtud, szelektíven jutnak el a tudatáig. Csak arra fókuszál, amely továbbra is tökéletes társnak tünteti fel a férfit. Ráadásul ezek a tökéletes tulajdonságok pont ott erősítik Kingát, ahol a legjobban rászorul. A férfi tettei önbizalmat adnak neki, és elhitetik vele, hogy megérdemli a szerelmet. Ami persze így is van, de Kinga ezentúl csak akkor érzi magát így, ha a férfi mellette van, és szikla szilárdan hiszi, hogy csakis miatta érez így, ő az egyetlen, aki képes ezt kiváltani belőle, mert ennyire különleges. Valóban egy unikornis fiú.
Aztán…
Egy nap már nem tűnik annyira tökéletesnek a férfi. Már feltűnik Kingának, hogy mással is így bánik, talán nem neki szól egyedül a kedvesség. Talán már megakad a szeme azon, hogy milyen előnytelen módon hordja a haját, vagy mennyire idegesítően nevet, esetleg hosszúra hagyja a körmét. És elgondolkodik, ezek eddig hol voltak. Hol bújtak meg ezek a tulajdonságai? A valóság pedig az, hogy végig ott voltak a szeme előtt, csak a limerencia miatt ezek felett elsiklott. Pont úgy, ahogyan a függőségnél is. Először jó, sőt mámorító. Kielégíti a vágyakat és csak később szembesülünk azzal, hogy ártalmas. Akkor pedig már nem olyan egyszerű kimászni belőle.
Mi ilyenkor a teendő? Mit tehetsz, ha te is rájössz, limerenciában szenvedsz?
Rólad szól, nem róluk
A megoldás te vagy. Ugyanis az egész a fejedben van, nem a másik különleges ennyire. Rá kell jönnöd, mi az, amire rezonálsz. Mire vágysz, min szeretnél erősíteni, hol van benned fájdalom és miért képes a másik látszólag begyógyítani a sebeket. Miket mond? Hogyan? Melyik tette erősíti a rajongásod, és melyik kevésbé? Ahol erősödik, ott kutass, a választ is azon a területen találod meg!
Távolság
Ha véget akarsz vetni ennek az állapotnak, az csakis rajtad áll. Nem lesz egyszerű, sőt, pokolian nehéz lesz, de ezt kell tenned.
Minden pszichológiai írás, minden szakember és mindenki aki átment már ezen, azt vallja, akkor a leghatékonyabb a gyógyulás, ha eltávolodik a limerens személy a limerenciát kiváltótól.
Most persze elképzelhetetlennek tűnhet, hiszen annyira jó érzéssel tölt el, amikor mellette vagy, róla álmodozol és az “új” magabiztos éned is tetszik, de valójában ez mind a fejedben van. Ha az illető nem mondja ki a saját szavaival, hogy kapcsolatot szeretne veled, csak te álmodozol róla, mint egy kamasz az idoljáról, akkor az hosszú távon ártalmas. Felelősséggel kell lenned a jólléted iránt, és meg kell adnod magadnak az esélyt a valódi kapcsolatra!
Szóval, bármennyire rémisztő, szakítsd meg a kontaktot amennyire csak tudod!
Elsőre talán hárítasz, és csak a rózsaszín szerelmi mámornak tudod be az egészet, de ne legyél önmagad ellensége! Ha érzed, hogy ez nem egy átlagos érzelem és az olvasottak alapján gyanús, hogy limerencia tombol benned, akkor tedd meg a megfelelő lépéseket! Önmagadért.
Bene Andrea
nyitókép: Image By vecstock
Ha tetszett a cikk, támogatásoddal kifejezheted tetszésed, és segítheted munkánkat.
KATTINTS IDE! Köszönjük!
EZ IS ÉRDEKELHET:
Ez nem egészen igaz.
Aki szerelmes, az rózsaszín ködben látja a másikat. Sokáig. Ez pedig nem limerencia.
Én is voltam szerelmes, sokszor, és láttam a másik hibáit,- mi néz ki rajta jól, és mi nem, észrevettem hogy viselkedik másokkal, és hogyan velem. Persze az élet elsodort attól, akit szerettem, -talán nem is a mi kettőnk hibájából- már 1 éve, – és én még mindig szeretem őt. Ritkán beszélünk, és még ritkábban találkozunk, és mégis minden nap ő jár a fejemben. Várom az írását, a hívását. Nem, nem akadályoz a minden napi munkámban, -mert az élet megy tovább- de mivel ő volt az az ember, aki a legcsodálatosabban bánt velem eddig, ezért nem tudom kiverni a fejemből. Talán nem is akarom,- hiszen ha elfelejteném, akkor ő szinte „meghalna” bennem, és hiszem, h. ha rá gondolok, akkor ő is rám. Igen, VAN ilyen. Egy fél évig tartó szerelmet nem lehet olyan könnyen elfelejteni- főleg, ha ő volt az igazi. Szomorú vagyok,- és lehet, h. ez nehezen múlik el,- főleg, mert tudom, h. nem fogok soha találni más olyan személyt, mint Ő. Mert nincs. Én pedig nem adom alább,- olyan kéne, aki übereli őt, aki teljesen el tudja feledtetni őt…. Van ilyen? Lenne ilyen? Nem tudom… Talán… De hiszem, h.ha vmiért dolgunk volt egymással, az nem lehetett pusztán véletlen. Nem volt véletlen, h. találkoztunk, h. egymásba habarodtunk… Hiszen akkor, ha mindez a semmiért történt, – csak azért, h. jól érezzük magunkat- annak nincs értelme. Nem volt szükségszerű a találkozásunk. Nem kellett volna megtörténnie. Mégis így lett, és remélem nem értelmetlenül. Mert akkor értelmetlen volt a sok ima utána, stb.. nem lehet egy kapcsolat értelmetlen!!! Az Isten nem akarhatja azt, h. boldogtalanok legyünk- v. rezignáltak, csak mert egy ffi boldogtalanná tett. Vajon meddig kell várnom még rá, h. újra találkozzunk?… Vajon mikor lesz az, h. többet tudnék vele lenni, és nem futólag?… Más lett az életem nélküle.. Sajnos kitörölhetetlenek az emlékek, és azért fájnak, mert nem folytatódtak, hanem csak egyszerűen megszakadtak… még csak egyszerű lezárás sem volt,… semmi… fáj a bizonytalanság, fáj sok minden. A limerencia ellentéteként érdemes elolvasni Müller Péter gondolatait. Ott szó sem esik ilyenről… Igazából sztem egy pár éve jöttek ezek a „megbélyegzések”, h. aki már egy kicsit is más, mint a többi, -akkor már „ráakasztunk” vmi tudományos jelzőt,- ami úgy hat, mintha orvosilag -agyilag- beteg lenne az illető-, és ez akkor jól elrémíti az olvasót, és már egyből elgondolkodik rajta, h. ő, v.akit ismer- nem-e olyan… Inkább egy beteg világban élünk,- egy szeretetlen világban.