Életében a beteljesült szerelem sohasem adatott meg. Mégis ő az egyik legszebben verselő, érzékeny lelkű lírikus költőnk. Álmaiból, képzeletéből formált valós nőket még jobbá, még szebbé, mint amilyenek voltak.
Persze a plátói szerelem pont attól olyan szép és nehéz, mert a szerelmes -többnyire- nem ismeri igazán szerelme tárgyát, így olyannak képzelheti, amilyennek csak akarja.
A fenti versrészlet Juhász Gyula első verse Annához. Ekkor már hetek óta figyelte a hölgyet a színházi karzatról. Lemintázta, és ezerszer elképzelte milyen lehet álmai kissé telt hölgyének személyisége. Ám mikor lehetősége volt a bemutatkozásra, csak fogta Anna kezét, és imádata tárgyának nevét suttogta egész délután. Másra nem volt képes.
Így nem csoda, hogy Nusika – ahogy barátai hívták a színésznőt – nem is tudott beleszeretni. Inkább megrémült az író áhítattal vegyes őrült tekintetétől. Igaz, ami igaz, Juhász Gyula elméje ekkor már kezdett megbomlani, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a megismerkedést megelőző évben az öngyilkosságot is megkísérelte.
Akkor az mentette meg, hogy út közben találkozott ifjúkori szerelmével, aki közölte vele, hogy kiadták első verseskötetét.
Már újságíróként tért Nagyváradra, ahol aztán meglátta és megszerette Annát, de a beteljesült szerelem nem izgatta. Jobban szeretett vágyakozni, mint valóban elnyerni egy nő szívét. A lélek húrjait megpengető versei el sem jutottak Annáig. Főleg, mivel Anna egy évvel később tovább utazott a színi társulattal. Ez azonban az író érzésein mit sem változtatott.
Az elválás ténye is csak akkor tudatosult benne, mikor ő is Szakolcára került, tanárnak. Depressziója egyre súlyosabb méreteket öltött, amiben közrejátszott az is, hogy édesanyja féltőn óvta őt, mindentől. Szülője gondoskodása, és a vele való érzelmi kötelék már-már szimbiózisszerű szorosságának vallomása az Édesanyámhoz című verse:
Minden szeretett nőt felmagasztalt, Mária képére formált, és el akarta venni tőlük minden fájdalmuk. Talán túlérzékeny is volt, mint ahogy sok idegbetegséggel küzdő ember is az.
Akárhogy is, 1914-ben olyan súlyt érzett magán, ami miatt újra öngyilkosságot kísérelt meg. Fogott egy fegyvert és a pesti Nemzeti Szállóban mellbe lőtte magát. Élet-halál között lebegett, de megmenekült, egyúttal újra szerelmes lett, mikor a kórházban felkereste Eörsi Júlia, akihez aztán Júlia verseit írta.
A világháború annyira megviselte Juhász Gyulát, hogy 1917-re idegrohamot kapott és elmebetegnek nyilvánították. Anyja magához vette, de az ő túlzó szeretete nem használt. Újra el kellett távolodniuk, Gyula egyszerűen nem bírta elviselni anyja szeretetének terhét. Visszakerült a kórházba, és csak akkor lett jobban, mikor a háború véget ért.
Bár újságcikkei pontosak és értéket képviselnek legalább annyira, mint versei, szívében igazi lírikus volt. 1927-re Annából szentet csinált, s már-már vallásos imádattal fordult felé. Hiába jöttek-mentek életében a fellángolások, Anna volt csak annyira távol tőle, hogy az alakjába bármit beleképzeljen. Juhász Máriává emelte a nőt, akit tudott szeretni.
Hogy magát kínozta a felől senkinek nincs kétsége. De irodalmi tevékenységéért 1929-1931 között háromszor kapta meg a rangos Baumgarten-díjat. A siker azonban inkább bénító idegméregnek bizonyult számára, nem tudta élvezni. 1937-ben önkezével vetett véget életének.
A rá következő évben Anna is megmérgezte magát – teljesen más okból kifolyólag- de ágya mellett Juhász Gyula kötetét találták, pont az Anna Örök című versnél kinyitva.