Akik szembeszálltak egy diktátorral- A Mirabal nővérek története

A Dominikai Köztársaságot 1930 és 1961 között Rafael Trujillo rasszista terroruralma sújtotta. Több, mint 25.000 haitii és sötét bőrű dominikai lakost végeztetett ki, miközben beengedte a menekülő zsidó, japán és olasz embereket, akiknek a bőrszíne világos volt. Vértisztítást akart, mert úgy tartotta a fehér embereké a jövő.

A Mirabal nővérek az ő uralma alatt cseperedtek fel.

Minerva például osztálytársaitól olyan történeteket hallott, amelyekben azok szüleit, nagyszüleit elhurcolták, majd megkínozták és meggyilkolták. El is tört benne valami a sok szörnyűség hatására. Összeismerkedett néhány emberrel a Szocialista pártból, balliberális könyveket kezdett olvasni, és rádión hallgatta, mikor Castro és Che Guevara felszabadította a kubaiakat.

Még mindig csak középiskolás volt, mikor családja feketelistára került, miután a diktátor tiszteletére rendezett ünnepséget mindenki szeme láttára azelőtt elhagyták, mielőtt Trujillo megérkezett volna. Apjukat ezért még aznap elfogták, majd másnap Minervának kellett elhagynia az iskoláját politikai nézetei miatt. A következő 10 évben Minerva, Patria és Maria Teresa sokszor kerültek börtönbe.

Patria

Pedig Patria sokáig nem vallott húgaihoz hasonló nézeteket, csak miután férjhez ment, és szemtanúja lett egy rettenetes mészárlásnak, amelyet a diktátor csatlósai követtek el. Ekkor azt mondta:

„Nem szülhetek gyermeket egy ilyen veszélyes korban. „

Minerva a középiskola után jogot tanult. Ám hiába végezte el az egyetemet, végül megtagadták tőle a diplomát és a praktizálás lehetőségét, miután visszautasította Trujillo szerelmi viszonyra utaló ajánlatát. Közben férjhez ment ő is egy olyan emberhez, aki támogatta őt a diktátor elleni küzdelemben. Majd nagybátyjával karöltve egy ellenállómozgalmat hozott létre.

Maria Teresa ezután csatlakozott nővéreihez. Ő matematikából doktorált, de sosem űzhette hőn szeretett hivatását, mert őt is letartóztatták és zaklatták a diktátor emberei. Csak negyedik testvérük, Dede nem csatlakozott hozzájuk, őt férje nem engedte, nem akarta, hogy veszélybe sodorja magát. Később, egészen a haláláig ő gondozta testvérei hagyatékát.

1959. június 14-én Castro felszabadította Kubát. Ezután kapta a nővérek csoportja a Június 14. Mozgalom nevet. Az ellenálló csoportot Che Guevara és Castro gerillái képezték ki. A három nővér férjeikkel karöltve röpiratokat osztott, amelyeken a tömegmészárlásban elhunytak névsora volt olvasható, valamint fegyvereket és gránátokat adtak az emberek kezébe.

Minerva

Persze elfogták őket és börtönbe zárták, de megkínzásukra már nem került sor, mert Trujillo zsarnoksága nagy visszhangot váltott ki a nemzetközi viszonylatban is. Végül Amerika hivatalosan elítélte a mészárlást, és a nőjogi szervezetek követelték a női foglyok szabadon bocsátását.

A nővérek kiszabadultak, viszont férjeiket (akik szintén tagjai voltak a mozgalomnak) bent tartották. Minerváék házi őrizetet kaptak, de Trujillo ennyivel nem elégedett meg.

November 25-én a nővérek elindultak meglátogatni a férjeiket, ám útközben a vezér csatlósai megállították őket. Patriát, Minervát és Mariát agyonlőtték, majd testüket egy jeep hátuljába tették, és lelökték egy szakadékba.

A hivatalos verzió az volt, hogy balesetet szenvedtek és szörnyet haltak.

Hat hónappal később azonban, megtalálták szitává lőtt autójukat. Ekkor Trujillo biztonsági rendőrségének feje előállt az igazsággal. Ezen a ponton ugyanis már a vezér saját embereinek is elege volt annak vérszomjúságából. A nép fellázadt, és meggyilkolta Trujillot. Ezzel véget ért egy 30 éves rémálom.

Maria Teresa

1980-ban a latin-amerikai feminista mozgalom kérvényezte, hogy a nővérek halálának dátuma legyen a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. Az Egyesült Államok 1998-ban fogadta el a javaslatot, így 1999 óta világszerte megemlékeznek róluk.

Minerva egyszer azt mondta: „Ha megölnek, kinyúlok a síromból is, mert még erősebb leszek.” Úgy néz ki, igaza lett, hiszen az ő és testvérei halála nem volt hiábavaló.

Életükből könyv és film is készült Salma Hayek főszereplésével, Ha eljő a pillangók ideje címmel.

EZ IS ÉRDEKELHET: