Marlon Brandóról szinte mindenkinek A keresztapa című film jut eszébe. Igaz, a Mario Pulzo könyvéből készült filmadaptáció még ma is a világ legnézettebb és legjobb filmjei között van, nem véletlenül. Brandónál jobb Dont nem is lehetett volna találni. Egyszerűen volt benne valami, ami által lehetett érezni:
Ez az ember érti, és valóban átéli a szerepét. Vagyis hiteles.
Persze ha azt figyelembe vesszük, hogy az 1924. április 3-án született színész édesanyja is színésznő volt, ez nem is olyan meglepő. Igaz, az anyja (és az apja is ) szeretett a pohár aljára nézni, ami miatt nem lett túl sikeres művészként. Inkább tanítani kezdett, és olyan tehetségek kerültek ki a kezei közül, mint Henry Fonda. Valószínűleg Marlon is kapott tőle leckéket, bár nem ezért lett színész. Sokkal inkább nővére miatt.
De még mielőtt a világot jelentő deszkákra lépett volna, tett egy kis kitérőt.
A középiskolából renitens magatartása miatt eltanácsolták. Ekkor apja elküldte a katonai akadémiára, hogy fegyelmet tanuljon. Marlon azonban kirúgatta magát, és elment színészetet tanulni New Yorkba a nővére után. Valójában testvére beszélte rá, hogy ki kellene próbálnia magát színészként. Így aztán anyja örömére és apja keserűségére 23 évesen már a Broadway színpadán játszott. Nem is akármit, hanem a Tennessee Williams által írt A vágy villamosa című színdarab Stanley Kowalskiját.
A színpadi változat után négy évvel később a filmváltozatban is megformálhatta ugyanazt a karaktert. Olyan jól sikerült neki, hogy el is indult filmes karrierje. Az ötvenes években James Dean mellett ő lett az ügyeletes szívtipró. Sok nőt megkapott, mégis egy színésznőt vett feleségül, akitől született két gyermeke.
Az örökké hűtlenkedő Marlont persze az asszony csak két évig bírta elviselni.
A hatvanas években Brando nem is találta a helyét. Bár elvett egy mexikói-amerikai színésznőt, aki gyermekekkel ajándékozta meg, a színész továbbra sem nyugodott le. Az sem tett jót neki, hogy a jó filmszerepek sem találták meg igazán. Egészen a hetvenes évek elejéig kellett várnia, míg újra felfelé kezdett ívelni karrierje. A szerelem is újra rátalált. Saját házvezetőnőjét vette el.
A keresztapa című filmben nyújtott alakításáért 1972-ben megkapta a legjobb férfi főszereplőjének járó Oscar-díjat. Az már más kérdés, hogy a díjátadóra nem ment el. Maga helyett egy apacs lányt, Sacheen Littlefeathert küldte az átvételre. Ezzel tiltakozott ugyanis az amerikai őslakosok kirekesztése ellen.
Marlon mindig híres volt arról, hogy szívén viseli a különböző etnikumú, nehéz sorsú emberek sorsát. Nem állt tőle távol az ilyen és ehhez hasonló provokatív magatartás. Ennek ellenére a filmesek alkalmazták tovább. A hetvenes években A keresztapán kívül az Apokalipszis most című filmben is játszott. Majd a nyolcvanas évekre visszavonult.
Csak a 90-es években játszott újra. Akkor többek közt az idős Don Juant is megformálta.
Végül 80 évesen hunyt el 2004-ben rákban a színész, akiről elmondható az, ami A keresztapában is elhangzik: „A nagy emberek nem születnek nagynak, azzá lesznek.”
EZ IS ÉRDEKELHET: