5 dolog, amit a Szex és New York sugallt, de egyáltalán nem volt igaz

Legalább kétszer láttam a teljes sorozatot, és bevallom, jóval többször a két filmet utána. Mert imádtam. És bár azóta akárcsak a sorozat szereplői, a harmincas éveimen én is túljutottam, még mindig állítom, az egyik legjobb sorozat, amit valaha láttam, Carrie és a csajok története.

Ám, akármilyen jó volt a sorozat, voltak benne lódítások.

Például, hogy az írók brutál gazdagok.
Hát, íróként állítom: nem.
Carrie Bradshaw hihetetlen életszínvonalat engedhet meg magának azzal, hogy heti szex rovatot ír. Van gyönyörű lakása egy manhattani sétányon, és egy szekrénye tele dizájnerruhákkal és cipőkkel. Naponta villásreggelizik a lányokkal, és drága klubokban, bárokban tölti az éjszakákat. 

Nos, bár én nem szex rovatot írok, garantálom, hogy nem vagyok kőgazdag, nincs tele szekrényem szuper cuccokkal, és a többi állítás sem igazán igaz rám. Pedig tudnám értékelni! (Aki telepakolná a szekrényemet eszméletlen ruhákkal, táskákkal, cipőkkel, nyugodtan írjon a szerkesztőségbe. Semmi jónak nem vagyok az elrontója. Hagyom, hogy igaza legyen a filmnek.)

EZ IS ÉRDEKELHET: PÁR DOLOG, AMIT A SZEX ÉS NEW YORK-NAK KÖSZÖNHETEK

A film szerint tűsarkúban minden nő tud szaladni.
Nos, ez is tévedés.
Szex és New York hölgyei mindig őrült magassarkút hordtak – különösen Carrie. Úgy rohangálnak Manhattan körül, mintha a felhőkön táncolnának. Lehet, hogy azok, akik a tűsarokra panaszkodnak, csak túloznak? Garantálom, hogy nem. A műsorral van a baj. 

Nem. Tud. Mindenki. Tűsarkúban. Szaladgálni. Ez biztos. Én például még futócipőben sem.

Az élet a férfiak körül forog.
Nemár!
Tudom, hogy Szex és New York a sorozat címe, de valójában csak a négy főszereplő románcai körül forog. Persze, néha kapunk egy másik történetszálat, de ez minimális. Igazából minden beszélgetés, minden szál a férfiakról szól. Mintha minket nőket semmi más nem érdekelne. Mintha az életünk csakis róluk szólna.
Szerencsére a való életben nem ez a helyzet. A nőket szerencsére) több dolog érdekli és több mondanivalójuk is van annál, mint hogy kivel, mikor, hányszor csinálták.

Szinte minden pillanatban történik valami érdekes.
Micsoda mozgalmas egy szingli élete, gondolhatnánk, ha a filmből indulnánk ki. Ám a való élet ezerszer unalmasabb.
Én például nem járok el bulizni minden egyes nap, nem iszom nyakra-főre koktélt. Nem esek el egy kifutón, és nem kényszerítem a barátaimat, hogy cipőt vegyenek nekem, mert egyedülálló vagyok. Nem szakítok egy cetlin, és tutira nem költözök Párizsba az orosz barátommal. 
Legfeljebb csak megkerülöm a házat napi négyszer a kutyával, köszönök a szomszéd néninek, és átfutom a Netflix kínálatát a következő sorozatért.

Mr. Bigért mindent.
Ez a legnagyobb hülyeség a filmben. Ez az a szál, amivel sosem értettem egyet. Carrie Big-el kezdi a sorozatot, és gyorsan megtudjuk, hogy nem illenek egymáshoz. Felháborító, hogy mennyi szívfájdalmat kap Carrie ettől az egyetlen férfitól. Elköteleződés-fóbiás, aki komoly problémákkal küzd, és ráadásul mást vesz el? A való életben azt mondanánk: menekülj! A sorozatban pedig… Tényleg megéri egy ilyen férfi a fáradságot? 

Én a legjobb barátnőmet fixen lebeszélném róla.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Még nincs hozzászólás

Írj hozzászólást

Az email címed nem jelenik meg.