Néhány párkapcsolatot megélve, mire a magánéletünkben megérkezünk ahhoz az egy emberhez, akiről úgy gondoljuk, vele érdemes tovább folytatni az utunkat, jó esetben már felhalmoztunk egy akkora tapasztalati tudást, ami képessé tesz minket arra, hogy ne kövessük el a múltbeli hibákat, és a számunkra megfelelő ember mellett – az addigi tudásunkhoz mérten – már mindent jobban csináljunk.
Ez a tudás az ismerkedésben és a párkapcsolatainkban megélt élményeinkből épül fel, amelyekbe szükségszerűen rosszak is vegyülnek, de arra kétség kívül mindegyik jó, hogy valamit tanuljunk belőle.
Ennek a tanulási folyamatnak egyik alaptörvénye, hogy nem a kapcsolatok hossza számít, hanem az intenzitása: hogy milyen mélyen éljük meg, és, hogy érzelmi síkon mennyire sokat ad. Az sem mindegy, hogy ezek a tanulási helyzetek mikor jönnek velünk szembe, és, hogy mennyire vagyunk képesek azokat befogadni, mennyit viszünk magunkkal belőlük.
Ebben a folyamatban az emberi viselkedés – bármilyen mechanikusan hangzik – ugyanúgy sémákkal modellezhető, mint a mesterséges intellgencia: mindenkinek megvan a maga fejlődési útja és üteme, egyénileg változik, hogy kinél hányszor fordul elő ugyanaz a hiba, mennyi ideig ragad bele egy fejlődési szakaszba, ki mennyire kitartó, mennyire képes az eddigitől merőben eltérőt mutatni, szintet lépni – tehát mennyit képes kihozni ebből a szövevényes tanulási folyamatból, amit személyiségfejlődésnek hívunk.
Minden kapcsolattal változunk, de ez a hosszú utazás majd abban csúcsosodik ki, hogy ki az az egy, akiért a legtöbbet vagy képes fejlődni.
Ha egy sokoldalú személyiséggel találkozunk, akire nem csak párként tudunk felnézni, hanem emberileg is, rengeteget tanulhatunk, nem csak a párkapcsolatokról. Ha nagyon szerencsések vagyunk, egy olyan ember fogja keresztezni az utunkat, aki egy személyben lesz a regénybeillő nagy szerelem, a másik felünk, a lelki társunk, a mentorunk, a legfőbb kritikusunk, a menedékünk.
Íme az én egyéni összeállításom, amit az exeimtől tanultam – nemcsak a párkapcsolatokra vonatkozóan.
Azoknak, aki már megéltek sok tartalmas kapcsolatot, azok minden mélységével és magasságával, nem fog sok újat mondani a következő lista, de nekem az aktuális életszakaszomban ezek mindegyikének megvolt a maga apropója, ami által több lettem:
A lényeg a részletekben / Azok a kis „semmiségek„
A kapcsolatért folyamatosan, minden nap kell dolgozni, és mint annyi mindenben, itt sem szabad lebecsülni a kis lépések erejét, a láthatatlan erőfeszítéseket. Nem mindenkinél azonnal, és nem ugyanúgy mutatkozik meg, hogy tud és akar fejlődni. Lehet, hogy ahhoz a pillanathoz, amikor a semmiből egyszercsak rácsodálkozunk a másikra, a puszta lényére, és arra, hogy mennyire vonzódunk hozzá, a részéről egy sor apró lépés és tenni akarás vezetett.
A kezdők szemüvegén át
Ahogy telnek az évek, az emberből fokozatosan kikopik az a naivitás és elvárások nélküli hozzáállás, amivel egy gyermek fordul a világ felé. A lelkünk „kérgesedik”, és a rossz tapasztalatok után egyre nehezebben bízunk. A megfelelő ember viszont nem retten meg ettől, belénk fekteti az energiát és hisz bennünk.
A romantika relatív
Közhely, de a gyakorlatban megélve mutatkozik meg igazán, mit is jelent az, hogy mindenki máshogy szeret, ahogy különbözően értelmezzük a romantika fogalmát is. Egy romantikusnak vélt gesztus lehet, hogy a másiknak már túl cukros. Hiába szeret valaki, ha nem úgy mutatja ki, és nem úgy éli meg a szerelmet, ahogy mi, akkor talán nem egymást keressük.
Amit a szexről gondoltunk…
… felejtsük el. A jó szex fogalma szubjektív, és az évek elteltével egyre árnyaltabb lesz az erről alkotott kép. Az ismerkedős időszakom hajnalán, tizenéves koromban valaki azt mondta, a szexualitásnak sok idő kell, mire az ember ilyen téren igazán beérik, és olyan rétegeit megtapasztalja, amiknek a létezéséről se tudott. A szívet melengető paradoxon ebben, ami miatt a mai napig mosolyra húzódik a szám, ha eszembe jut, hogy ez a gondolat egy őstehetségtől származik, aki már kezdő korában sem volt kezdő.
Az a láthatatlan energia
A párkapcsolatoknak mindig van egy síkja, ami csak a benne lévő két embernek látható. Amikor két ember szoros egységet alkot, ott van ez a titokzatos varázsvilág, ami csak az övék, egy közös nyelv, amiben bizonyos dolgok csak nekik bírnak jelentéssel, és amiben félszavakból is értik egymást, úgy ahogy senki más. A kapcsolatnak ez az a szegmense, amit nem kifelé élünk, úgy óvjuk, őrizzük, mint a legféltettebb kincsünket, mert tudjuk, hogy nem veszíthetjük el. Ez mutatja, hogy ki az igazán fontos.
Vágyni arra, ami a „miénk”
Senkit és semmit nem tekinthetünk adottnak, ami csak úgy, alanyi jogon jár. Újra és újra meg kell tanulnunk észrevenni, ha a másik levitte a szemetet, nem alapnak venni, hogy minden este ő tesz elénk meleg vacsorát, meglátni és értékelni, ha a másik ki akarja magából hozni a legjobbat – értünk.
A megérzések jelentősége
Az ismerkedés során is meg kell tanulnunk figyelni az ösztöneinkre, amik sokkal jobban működnek, mint ahogy gondolnánk. Fáradhatatlanul teszik a dolgukat, jeleznek, ha veszélyt észlelnek, mert valakivel nem illünkk össze, már jóval azelőtt, hogy ez bennünk tudatosulna. A szív mindig megelőzi az észt – és ez ellen nincs orvosság. Tanuljuk meg igazán meghallani a belső hangunk! Nem mindig hangosan ordít, nem rikácsol, de ott suttog sokat sejtetően a vállunkon ülve…
Bízni magunkban
A végzet – vagy hívjuk akárminek – néha az utunkba sodor olyan embereket, akik a puszta személyiségükkel úgy képesek motiválni, hogy elhisszük magunkról, hegyeket tudunk megmozgatni. Jó esetben ez mi vagyunk saját magunknak, de amikor ilyen emberekkel találkoztam, mindig inspirálóan hatottak rám. A külvilág és benne ezer zavaró tényező napi szinten dolgozik azért, hogy szép lassan feladjuk az álmainkat, ezért meg kell tennünk önmagunkért, hogy sziklaszilárdan hiszünk bennük, akkor is, ha körülöttünk senki nem támogat ebben, akkor is, ha valamire 1% esély van – legyen az a nagybetűs szerelem vagy egy szakmai célunk. Elsöprő ereje tud lenni annak, amikor annyira erősen hiszünk valamiben vagy valakiben, hogy nyugodtak tudunk maradni, ki tudunk zárni minden hátráltató tényezőt, és ez nem is feltétlenül kell, hogy kívülre látszódjon.
Beszéljünk róla!
A párkapcsolati kommunikáció fontosságával mind tisztában vagyunk, és jó esetben azzal is, hogy különbség van a hiszti és azok között a viták között, amiket igenis rendezni kell. Szó szerint belebetegedhetünk, ha úgy érezzük, nem hallgatnak meg igazán, vagy nem sikerül úgy megbeszélni, hogy az építő legyen. Hagyni kell, hogy először mindkét fél úgy mondhassa el a magáét, ahogy ő legteljesebben, legérthetőbben át tudja adni a mondanivalót, aztán lehet közelíteni egymáshoz, hogy kialakuljon a közös szeretetnyelv.
Lépjünk ki a saját körünkből!
Türelem és empátia nélkül nem fogunk senkit feltétel nélkül szeretni. Nem biztos, hogy azonnal fogjuk learatni a munkánk gyümölcsét: az a kapcsolat, ami szilárd lábakon áll, nem két nap alatt épül föl. Az empátia pedig nem más, mint a nézőpontváltás képessége: megpróbálni megérteni valakinek a személyiségét, annak minden szegmensével, azokkal is, amelyek elsőre nem érthetőek. Felfedezni, kíváncsinak lenni rá.
+1: A bennünk rejlő szépség tegyen immunissá a körülöttünk lévő rosszindulatra!
Azok, akik ironikusan nyilvánulnak meg a szerelemmel kapcsolatban, vagy kinevetik azokat, akik ebben még hisznek, valójában mélyen vágynak rá – ez egyfajta meghasonlottság. Én túl vagyok már több csalódáson, és nem szűntem meg hinni benne, amikor pedig a szeretett férfiról van szó, képes vagyok figyelmen kívül hagyni minden cinikus véleményt magam körül. Erre a legönazonosabb, legeredetibb személyiség tanított meg, akivel valaha találkoztam.
Elárulok egy titkot: a fenti lista legtöbb eleme ugyanattól a személytől származik. Ideális esetben azzal az emberrel, akit a társunknak választunk, egy egész életen át tanulunk egymástól. Ő lesz a múzsánk, az edzőnk, a teremtő erőnk. Ő lesz az, akivel egymást inspiráljátok, támogatjátok – igen, akkor is, amikor a legkeményebb helyzetekben találjátok magatokat.
És pár kapcsolattal a hátam mögött, egy valamiben még 100 százalékig biztos vagyok: a nagy szerelem nem fog azon múlni, nem múlhat azon, hogy nem tanultunk elég gyorsan!
Pálffy Réka
nyitókép: Image by lookstudio on Freepik
Ha tetszett a cikk, támogatásoddal kifejezheted tetszésed, és segítheted munkánkat.
KATTINTS IDE!
Köszönjük!
EZ IS ÉRDEKELHET: