„Maga Margitkám olyan nagy tehetség, hogy már nem is számít nőnek.” Ady Endre mondta ezt jó barátnőjének és írókollégájának. E kijelentése azért nem volt meglepő, mert Kaffka egy olyan érában lett dolgozó nő, amikor az még skandalumnak számított. Nem is bántani akarta ezzel őt az író, inkább dicsérni.
Kaffka Margit az első feminista írónőnk, aki a Nyugat első generációjának egyetlen nőtagja volt, 1880. június 10-én született Nagykárolyon.
Anyai részről Árpád fejedelem leszármazottja volt, apai részről, dédunokahúga Lauka Gusztávnak, aki Petőfi barátja volt és maga is író. Ez azonban nem sokat nyomott a latba, mikor alig pár éves korában Margit elvesztette apját. Anyja őt és testvéreit nehezen tudta eltartani. Azért, hogy egyáltalán oktatást kaphasson apácazárdába került.
Az ingyenes iskoláért cserébe keserves élet jutott neki a zárda falain belül, amely aztán az írásra is ösztönözte. Abból persze nem tudott megélni, így mivel kérője nem akadt, és el kellett tartania magát, 1902-től Miskolcon gyakorló tanárként kezdett dolgozni. Közben írt tovább, sikerrel. Előbb A Hét, majd a Jövendő című újság is lecsapott rá.
Versei, írásai kezdtek egyre több helyen megjelenni. Neve ismert lett. Főként, miután 1903-ban megjelent első verseskötete a Versek is. Majd 1905-ben feleségül ment Frölich Brunóhoz, akitől a következő évben megszületett László nevű fia. Egy évvel később Margit felköltözött családjával Pestre és lassan bejáratos lett az irodalmi körökbe.
Megismerkedett Osvát Ernővel, aki befogadta őt a legrangosabb folyóirat, a Nyugat első generációjának tagjai közé. Innentől kezdve jó barátságot ápolt Ady Endrével és Schöpflin Aladárral is. Ady sokat tett hozzá egyébként is lélekábrázoló kifejezésmódjához, nagy hatást gyakoroltak egymásra. Mikor 1910-ben megromlott Margit kapcsolata férjével, elvált, s hogy feledni tudjon, előbb – Ady tanácsára- Párizsban majd Rómában élt egy ideig.
Ebben az időben született meg a Színek és Évek és a Mária Évei című kötetei. Mindkettőben – bár nem önéletrajzi regények -, házassága kudarcát dolgozza fel. Oly módon, hogy előbb a lélek bugyraiban kereste a válaszokat, majd eljutott a társadalmi kérdések megválaszolásáig.
1914-ben megismerkedett Baur Ervin orvos-biológussal, s még abban az évben hozzáment feleségül. Amikor kitört a háború abbahagyta a tanítást, pedig annyira imádta munkáját, hogy színvonalas tankönyveket is írt. A háború éveiben megírta a Hangyabolyt, amelyben a zárdában töltött keserves évekre emlékszik vissza. (A Hangyabolyból Fábri Zoltán 1971-ben forgatott filmet is.) Mikor férjét Temesvárra vitték orvosi szolgálatra, Margit ingázott Temesvár és Budapest között, s közben elkezdte írni pacifista hangvételű verseit is.
Persze mivel Ady barátja volt, lassan átfordult hangulata, és elkezdte várni a forradalmat. Szocialista eszméket kezdett vallani, s a szabadverselés műfajából visszatért a rímes versek felé. A háború végére kiforrott, komoly írónővé vált, és megjelent utolsó novelláskötete A révnél. A Vörösmarty Akadémia is tagjai közé fogadta őt, s októberben, mikor kitört a forradalom, Kaffka boldog volt.
Örömét azonban a spanyolnátha gyorsan letörte. Előbb fia, majd ő is lebetegedett, s ágynak dőlt. Margittal egy pillanat alatt végzett a kór. Az Ady által csak asszony-íróként emlegetett írónő mindössze 38 évesen távozott az élők sorából. Fia egy nappal később követte őt…
MADÁRSORS
Megsebezték szárnyam. Lombtalan berekben,
Bozótos, avaros, vad erdőbe’ jártam.
Leszállott a dér is. Mindig betegebben,
Fázva bolyongtam a hideg éjszakában.
Vándortársaimtól messze elmaradva;
Megázott a fészkem, bomlott, kusza lett…
Vágytak reám, mint a menekülő vadra,
Hogy is találkoztam akkor én veled?…
Már tudom! Fény rezgett a te ablakodban,
Nyirkos, őszi ködbe’ enyhe lámpafény.
Kinyujtott kezedbe dermedten csapódtam,
A lehelletedre ébredtem fel én.
Beh jó is volt nálad… didergő madárnak,
Melengettél forró szíveden, – tudod?
Házatok békéje a szívembe áradt;
„Terülök! Terülök!” – szólt az asztalod.
Ó, de azóta már vége van a télnek,
Meggyógyult a szárnyam, repülni tudok.
És a lombok újra suttognak, beszélnek,
Hívnak, csalogatnak ismerős dalok.
Már szállnak a dalok… Kék tenger, tiszta lég,
Nagy rónák, városok, a titkok, a csodák…
Én hívem, fel se vedd! Csüggedt azér’ ne légy!
Nekem verdesnem kell a börtön ablakát…
1905
EZ IS ÉRDEKELHET: