Az önimádó szavai, és valódi jelentésük

Ha valaha találkoztál mérgező, manipulatív személyiséggel, pontosan tudod, hogy mennyire másképp kommunikálnak, mint amit valójában mondani akarnak. Mesterei a szavak kitekerésének, úgy használják őket, ahogy akarják, a cél pedig mindig ugyanaz: mindent a saját érdekeik szerint forgatni.

A nárcisztikus személy eléri, hogy darabjaidra hullj. Folyamatos harcot vív a szíved és az eszed, de hiába menekülnél ki a kapcsolatból, mindig jön és visszaédesget magához manipulatív trükkjeivel.

Kezdetben imponálni fog a dolog, aztán ezt felváltja az értetlenség és a nem vagy elég jó neki érzés. Mert folyamatosan hiteget és a hálójában tart. Ha te élni vágysz, azt őt egyenesen tasztítja. Addig tartozol a felügyelete alá, amíg irányítani tud. Amíg függsz tőle, addig vagy kizárólag az övé.

EZ IS ÉRDEKELHET: 6 JELLEMZŐ, AMI ARRA UTAL, NÁRCISZTIKUS NŐ KERÜLT AZ UTADBA

Aztán ebben az érzelmi terrorban eljutsz arra a pontra, hogy már érdektelenséget érzel a problémáidra, a világ létezésére. A lelked nagyon nehéz. Haldoklik és úgy érzed, hogy nem tudsz többet elviselni. Pedig egyáltalán nem vagy sem buta, sem naiv, csak egy önimádó tart fogságban. S míg te egyre mélyebbre süllyedsz, ő örül a sikeres manipulációnak. 

Vele beszélgetni őrült aknamező, minden szava pszichésen terrorizál. Nála a szavak sosem azt jelentik, mint másoknál, a mögötte lévő cselekedet pedig mindig árt. Általános szavak, de a jelentésük halálos…

Szeretlek…
Jelentése: szeretlek birtokolni téged. Szeretlek irányítani téged. Szeretlek használni téged. Édesen beszélek hozzád, kedveskedem és bármit megkaphatok, amit csak akarok. Megbízol bennem. Olyan könnyen megnyílsz, még akkor is, ha a múltban már ért sérelem.

Becserkészlek a hálómba, hogy aztán kirántsam alólad a szőnyeget és nézzem, ahogy zuhansz.

Sajnálom, hogy így érzel…
Jelentése: sajnálom, de nem sajnálom. Lépjünk már túl ezen, és hadd folytassam nyugalomban a visszaélésszerű viselkedésemet. Nem sajnálom, amit tettem. Csak azt sajnálom, hogy megfogtál. Hogy kiszámítható voltam. Sajnálom, hogy ilyen érzéseid vannak. Számomra ezek nem valósak, mert jogosult vagyok mindenre, amit akarok, függetlenül attól, hogy te hogy érzel vele kapcsolatban.

Túl érzékeny vagy. Túlreagálod…
Jelentése: teljesen normális a reakciód erre a hatalmas mennyiségű marhaságra. Az én célom csak annyi, hogy érvénytelenítsem az érzéseidet. Ez a kulcsa a megfelelés fenntartásának. Amíg nem bízol magadban, addig még keményebben fogsz dolgozni azon, hogy ésszerűsítsd, minimalizáld és tagadd a visszaélésemet. Minden erőddel le akarsz nyűgözni, én pedig kihasználom ennek az összes előnyét minden következmény nélkül.

Őrült vagy…
Jelentése: a káosz létrehozásának a mestere vagyok. Provokállak és imádom, amikor reagálsz erre. Mert ilyenkor ujjal mutogathatok rád, hogy te vagy az őrült. Senkit nem fog érdekelni, amit rólam állítasz, hiszen te vagy keserű és labilis. Felejtsd el, hogy az én viselkedésem ésszerűtlen. Semmi sem veszélyeztetheti a felsőbbrendűségemet.

Az exeim mind őrültek…
Jelentése: Az őrületbe kergettem az exeimet. Annyira jó móka volt! Mindössze annyi dolgom volt, hogy provokáltam és piszkáltam őket. A kapott reakciókat használtam fel ellennük, hogy megmutassam mindenkinek, mennyire hajthatatlanok.

Hamarosan te is őrült ex leszel.

Ő csak barát…
Jelentése: ő a tartalék a számomra, ha unatkoznék. Talán pótlék lesz, ha esetleg elhagynál. Valójában már így is értékes mellékszereplő. Ha esetleg panaszkodnál neki a viselkedésemről, biztos lehetsz benne, hogy téged foglak az irányító félnek beállítani.

Annyira féltékeny és bizonytalan vagy…
Jelentése: istenem, mennyire jó móka ez a szerelmi háromszög! Imádom, ahogy versenyzel a figyelmemért. Annyira ellenálhatatlannak és energikusnak érzem magam, amikor a szemed láttára flörtölhetek. Szórakoztat a felháborodásod és hogy elbizonytalaníthatlak. Ugye, még a nem létező hibákat is megtalálod magadban? Minél kevesebbnek érzed magad, annál kevésbé akarsz menekülni tőlem. Az igazság az, hogy minden gyanakvásod a valóságon alapszik. Hadd emlékeztesselek: mindenre jogosult vagyok. Ez magába foglalja több romantikus kapcsolat lehetőségét is.

Bizalmi problémáid vannak…
Jelentése: én egy megbízhatatlan ember vagyok, amit sokszor megmutattam neked. Ez igaz, de bevallani sosem fogom. A legjobb dolog amit tehetnél valószínűleg az, hogy bízz magadban és menekülj tőlem. Természetesen ez nem lenne szórakoztató a számomra.

Nem minden rólad szól…
Jelentése: minden rólam, rólam és rólam szól. Ha valaha is előtérbe helyeznéd a saját szükségleteidet, biztosítalak róla, hogy bűnössé és szégyentelivé fogom alakítani ezt a vágyat benned, hogy előtérbe helyezted őket nálam. Soha nem fogom tudni az érzelmi vágyaidat kielégíteni, mert nincs meg bennem a késztetés.

Egyszerűen elvenné a figyelmet a legfontosabb emberről az életemben: rólam!

Miért nem maradhatunk barátok?
Jelentése: utálok elveszíteni embereket a hárememből. Meg akarlak tartani a háttérben, hogy ha szükségem van rád a jövőben, ott legyél. Az exek gyűjtése pedig különös örömmel tölt el. Nagyon kényelmes válogatni közülük, ha éppen unatkozom. Fontos a kínálat.

Senki sem hinne neked…
Jelentése: elszigetellek olyan szinten, hogy úgy érezd, senkitől nem kapnál támogatást. Már beszéltem rólad többekkel, így gyanakvóak lesznek a hazugságaidra, amiket rólad mondtam. Így esélyes, hogy nem fognak hinni neked. Főleg azok, akik szerint nagyszerű ember vagyok. Nem kockáztathatom, hogy valaki higgyen neked, így inkább elszigetellek, hogy megvédjem a rólam alkotott képet. Meggyőzlek, hogy hallgass arról, ki is vagyok valójában.

Soha nem fogsz találni hozzám hasonlót…
Jelentése: ha sose találsz hozzám hasonlót, akkor az a legjobb dolog, ami veled történhet. Rengeteg empatikus ember él a földön, akik sokkal jobban bánnának veled, mint én. Viszont én nem akarom, hogy megismerd őket vagy szembesülj a valódi értékekkel. Azt akarom, hogy engem kövess és isteníts.

Láss a szavak mögé. És lépj! Magadért!

EZ IS ÉRDEKELHET:

5 hozzászólás
  1. Nem is gondolnám, hogy a nárcisztikusnak ennyi magyarázata lehet.
    Én egyszerűen egoistának mondanám.
    Persze lehet ilyen finoman is…:)

    1. Aljas, alattomos módon átvernek, rászoktatnak, aztán megvonják, kihasználnak, megaláznak, kicsavarnak, eldobnak és élvezkedve nézik a vergődésedet. Amikor már menekülnél, nem engedi. Törvényileg büntetni kellene, mint pl. az adócsalást.

      1. Nagyon jól írod Pandora! Büntetni kellene ezeket a férgeket! Ezek bűnözők!

  2. A narcisztikus nem gonosz, hanem éretlen ember. Érzelmi és erkölcsi színvonala, gondolkodásmódja (viselkedészavarának súlyosságától függően) 2–5 év körüli gyermekre jellemző. Saját szükségleteit és céljait ennek megfelelően, mások érzéseit és érdekeit lekicsinylő jogosultságérzettel kezeli. Meggyőződése – ő a világ közepe, mások az ő szolgálatára vannak rendelve – erkölcsi hatalmat ad neki, hogy másokon élősködjön.

    Felebarátunk mindenkinél különbnek tartja magát. Mivel azonban (jellemzően) híjával van a rendkívüli adottságoknak, „tökéletlenségét” nagyzásos képzetekkel kénytelen ellensúlyozni. Kialakít magáról egy eszményített képet – ő tévedhetetlen stb. –, melyet azonban, mivel esendő, saját erőforrásaira támaszkodva nem képes fenntartani. Ennek okán folyvást erőszakoskodni, hazudozni, követelőzni, színészkedni kényszerül, hogy rávegye környezetét, igazolja vissza a magáról kialakított nagyszerű képet. S állandóan résen kell lennie, hogy elhárítson minden veszélyt, mely tökéletességképzetét fenyegeti. Szakadatlanul hadakoznia kell a valósággal, hogy a látszatot fenntartsa, kiemeltségét bizonyítsa.

    Ahogyan egyre jobban becsapja magát, úgy kerül egyre távolabb a valóságtól. S minél szélesebb a szakadék a valóság és a látszat között, annál indulatosabb, ha nem kapja meg az őt – szerinte jogosan – megillető elismerést. Kifelé határtalan önbizalmat sugároz, ám a legenyhébb bírálatot, sőt az egyetértés hiányát is sértésnek tekinti, támadással válaszol rá. Saját alkalmatlanságának, bűnösségének, tökéletlenségének érzésétől oly módon akar szabadulni, hogy mindig másokat, illetve a körülményeket tekinti bajaiért felelősnek. Nem ismeri fel, hogy a következmények saját viselkedéséhez kapcsolódnak. Ingatag önértékelését elbizakodottsággal, ellenségességgel, megvetéssel, öntömjénezéssel stb. próbálja megtámogatni. Ha akadályozzák, ellentmondanak neki, dölyfössé, igazságtalanná, kíméletlenné válik. Nem érdekli mások érzékenysége. Miért venné figyelembe mások érdekeit, amikor úgy érzi, az ő szempontjait sem méltányolja senki?

    A gyarlóságát elfogadni képtelen, csodálatra, hatalomra, sikerre, tökéletességre áhítozó ember könnyen félre tudja tenni az erkölcsi előírásokat. Rá a másokra érvényes mértékek és szabályok bizonyos helyzetekben nem vonatkoznak, az ő igényeit és szemléletét viszont mindenkinek kötelessége tekintetbe venni. Az ő cselekedeteit nem illetheti kifogás, senkinek sem tartozik elszámolással, neki viszont joga, sőt kötelessége másokat megleckéztetni, ha nem úgy gondolkodnak, mint ő. Bármit meg tud magyarázni, vagy le tud tagadni. Senkinek és semmilyen magasztos eszmének nem hajlandó alávetni magát. Saját világában, saját szabályai szerint él. Azt követeli, hogy feltételek nélkül szeressék és fogadják el őt, minként csecsemőjét szülőanyja, s emellett még azt is elvárja, hogy teljes jogú felnőttként kezeljék.

    A narcisztikus nem hajlandó alkalmazkodni, nem tűr semmiféle korlátozást. Tehetetlen gyermek módjára mégis mindig másokon kell csüngenie, mert egyedül életképtelen. Önértékelését csakis külső forrásokból képes táplálni. Szüksége van közönségre, másokra akik tükrözik nagyszerűségét, s akiket hibáztathat kudarcaiért. Úgy kell neki mások figyelme, megerősítése, mint szerfüggőnek a mákony.

    Szánalomra méltó embertársunkat gyermekkorában kihasználták, kijátszották, magára hagyták, s ő ehhez kapcsolódó élményeit, a szégyennel járó csökkentértékűség érzését soha többé nem akarja átélni. Mindennél jobban vágyik arra az elismerésre, elfogadásra, gondoskodásra, melyet gyermekként nem kapott meg, de ha közel kerülne valakihez, újra kiszolgáltatottá, sebezhetővé válna.

    Nem képes senkihez érzelmileg kapcsolódni, nem érdeke együtt lenni másokkal, csak amíg kiszolgálják. Nincsen számára megváltás, mert nem fogadja el esendőségét. Magát feljogosítottnak érezvén, mások érdekeit figyelmen kívül hagyva csakis azt nézi, neki adott pillanatban mi szolgál dicsőségére és előnyére.

Írj hozzászólást

Az email címed nem jelenik meg.