Vegyél egy emberi koponyát és törd össze annyira, hogy por állagúvá váljon. Adj hozzá alkoholt és idd meg. Azonnal. Ez a Királyok cseppje, amelyet II. Károly angol uralkodó is kapott orvosától a halálos ágyán. Nem segített rajta, de a főzet, még a 18. században is ismert volt „gyógyító” hatásáról.
Ha a kannibalizmusra gondolunk, mindjárt megjelenik előttünk egy barbár nép képe.
Na meg Hannibal Lecter alakja, aki egy élő ember megskalpolt fejéből agyvelőt eszik. A valóságban 1972-ben egy uruguayi keresztény rögbi csapat egy szerencsétlen repülőbaleset után volt kénytelen jéggé fagyott társait elfogyasztani. Sokan elítélték őket tettükért, pedig a fiúk csak életben akartak maradni.
Akárcsak a neandervölgyiek, akiknek kannibál mivoltukról az utóbbi években egyre több bizonyíték kerül elő. Persze az csak találgatás, hogy valóban az éhínség miatt ették-e meg társaikat, vagy valamilyen leszámolás végső rituáléja volt ez.
Az biztos, hogy a keresztes háborúk idején ez utóbbi volt az ok. Meglepő lehet, de igaz, hogy az első írásosan dokumentált kannibalizmus a szíriai Ma’arrából származik a 11. századból.
A keresztes lovagok miután legyőzték a muszlimokat, el is fogyasztották őket. Legalábbis ez áll a papírokban, de meglehet, csak megfélemlítés gyanánt terjesztették ezt magukról a templomosok. (Persze az egyház elítélte tettüket és aztán igyekeztek el is feledkezni róla...) Éppen ezért meglehet a történet igaz.
Sőt, az „elixírt” az epilepszia gyógyítására is alkalmasnak ítélték. Ezek után már nem is olyan meglepő, hogy a középkorban már rendszeresen használták a gyógyításban is a halottak testét, vérét. Például Angliában és Spanyolországban múmiákat árultak, hogy meggyógyuljanak a felettébb aggasztó (és legfőképp gyógyíthatatlan) betegségekből az emberek.
A nagy keresletre való tekintettel, gyorsan kifogytak a készletek. Egy idő után Egyiptomból egyre kevesebb szállítmány érkezett. Már az erőszakos halált halt emberek testrészeiből készült főzetek is megfeleltek. Ekkoriban ütötte fel a fejét a sírrablás szokása is, csak most nem értéktárgyakat, hanem koponyát, körmöt és szívet vettek magukhoz a banditák. Ugyanis az ezekből készült főzetek még erősebbek voltak az orvosok (vagy inkább kuruzslók) állítása szerint. Egyébként a cikk elején említett porított koponyából készült főzet is ekkor érte el fénykorát. Adták csokoládéhoz és gyógynövényekhez. Használták vérzéscsillapításra, sebgyógyításra.
Ez is érdekelhet: Az amazonok nyomában
A 18. században már az emberi zsírt is használtak. Igaz, ez jövedelmezőbb lehetett, hiszen egy átlagos emberi test 28 liter zsírt tartalmaz. Akárhogy is, a zsírból és fahéjból készült kenőcsöt a veszettségre alkalmazták. Aztán az élelmesek közül valaki a 19. században a halottak testét körülvevő konzerváló vizet is elkezdte használni a szemölcsök gyógyítására.
Hogy az mennyire volt világos, hogy mindazok, akik emberi agyvelőt fogyasztanak, az életükkel játszanak, nem tudni. Pedig precedens lehetett rá bőven, például a 11. század nagy éhínségjárványa közepette is. Igaz, akkoriban a kofáknak volt annyi eszük, hogy főtt emberi húst árultak a piacokon. De a pestis idején, valószínűleg nem csak a fekete halál néven ismert kórba haltak bele az emberek.
Ugyanis azok, akik nyers vagy sült agyvelőt fogyasztanak, egy rendkívül súlyos betegséget kapnak el. A kuru megtámadja az agyat, degenerációt idéz elő és végül halálhoz vezet. Persze ezt egy valóban kannibalizmusra hajlamos barbár törzsön vették észre a tudósok. Ami azért is érdekes, mert a „felvilágosult” világból, azaz a Vén Európából is szedhettek volna össze adatokat. Na de ki szeret arra gondolni, hogy a kannibalizmus nemcsak a barbárok szokása volt?