Hazaérve beleroskadok a királylány fotelembe. Igen, ilyenem is van. Ez az a hely a lakásban, ahol nyugalomra lelek. Itt sosem dolgozom, sosem böngészem a telefonom, sosem aggódok vagy stresszelek. Megnyugvásra és feltöltődésre, elmélyült gondolkodásra fenntartott hely. Énidő-fotel.
Ebbe az énidőbe tolakodik be valami. A pulcsin keresztül érzek egy bökést, szúrkálódást. Ja, igen, a karácsonyfa! Csúfosan emlékeztet a lustaságomra, a trehányságomra, az időhiányomra. Hogy már rég dobozokban kellene lapulnia a szekrény mélyén. Bár igazi túlélő, hiszen két földrengés rázta meg, és bár kicsit csálé, azért a miénk. És ideje lenne elpakolni.
Azt mondják a bölcsek, az új évet szépen, rendezetten kell kezdeni. Ennek az első lépése, hogy a csilivili dekorációt elsuvasztjuk. A meghitt ünnepnapok után igenis helyet kell adni a szürke, pörgős hétköznapoknak.
Esküszöm, én teljes feltöltődéssel vágtam bele az évbe. Most pedig kifacsarva, zombi üzemmódban hajtom hátra a fejem a fotel támlájára.
És úgy maradok. Akkor is, ha pittyen a telefonom. Nem, nem és nem! Nem bírok több információt befogadni. Túl vagyok 100 e-mailen, 56 telefonhíváson, 14 egyeztetésen és 2 videókonferencián. Semmi sem lehet olyan fontos, ami ne várhatna holnapig!
Ez most az én időm. Az enyém és a gondolataimé.
Ha másra nem is jó az év eleji rendezettségi ötletek és fogadalmak sora, arra biztosan hivatott, hogy teljes bűntudatot keltsen bennem. Mert nem fogadtam meg semmit és nem csinálok semmit másképp, mint amikor még az óévet írtuk. Vagyis de! Este 8 után offline-ba rakom a telefonom.
Ja, és leszámoltam a társadalom által kommunikált sztereotípiákkal is. Például elfogadtam az életkoromat és nem izgat a súlyom sem, mert sosem éreztem magam még ennyire motiváltnak, ambíciózusnak és kísérletezőnek. Nem akarok fiatalabbnak kinézni a koromnál és nem akarok a koromhoz képest jól kinézni sem.
Az időt is sokkal hatékonyabban osztom be az idén. Például ha hűvös és havas a vasárnap reggel, és én mégis futok – mert mi más juthatna az ember eszébe, mint hogy elmenjen futni a mínuszokban – a körök közben a gondolataim ezerfelé cikáznak. Ilyenkor persze villámcsapásként ér a felismerés, hogy nincs otthon sárgarépa. Hogy lesz ebből húsleves? Így a futás befejeztével felcsengetek a kapucsengőn a páromnak, hogy dobja le a sapkámat a hetedikről, de csomagolja bele a maszkot és a pénzt is, és máris hatékonyan van az idő beosztva.
Ezután persze egy filmjelenetben éreztem magam, amikor is egy mozdulattal lerántottam magamról a motoros bőrszerkót (akarom mondani a futósálat és a fülvédőt), és alatta a szuperpuccos kisestélyiben belibbentem könnyedén a bálba (akarom mondani sapkát és maszkot húzva a boltba, csatakos fürtjeimet elrejtve a nagyközönség elől). Spóroltam egy föl-le-föl kört a toronyházba. Kicsit olyan wonder woman-nek éreztem magam:
A királylányos fotelemben ücsörögve arra is rájöttem, hogy aki aggódik, az kétszer szenved! Ahhoz, hogy legyőzzük a félelmet, szembe kell nézni vele! Még ha bénító, a csontjainkig hatoló, a lelkünket szorongató, akkor is!
Vajon miért van az, hogy sokszor teljesen leblokkolunk, ahelyett, hogy minden erőnket mozgósítanánk?
Mert nem tudhatjuk. Egyikünk sem tudhatja, mi lett volna, ha… Sosincs olyan, hogy mi lett volna, ha… Az van, ami megtörtént.
Tudatosan ki kell lépni a komfortzónából. Elég, ha csak az orrunkat dugjuk ki egy kicsit és meglátjuk, hogy mennyi impulzus, élmény és kaland érne minket. A komfortzónán belül biztonságban érezzük magunkat, mert nálunk az irányítás. Ezt a burkot öleli körül a félelem zóna. Itt nem érezzük jól magunkat, kifogásokat keresünk, nincs önbizalmunk és mások véleményét vesszük alapul. Pedig még egy apró lépés, és már ott is van a tanuló zóna, ahol új kihívások várnak, új dolgokat próbálhatunk ki, új képességekre tehetünk szert. És innen eljutunk a növekedési zónába, ahol ki is tűzhetjük az új céljainkat és elégedettség tölt el minket, hogy meg tudtuk csinálni.
Szóval nincs is más hátra, mint hogy felvértezzük magunkat. Meghódítatlan területek várnak ránk, amik a komfortzónán kívül vannak. Vágjunk bele! Dugjuk ki az orrunkat, szaglásszunk körbe, mert ott van az igazi élet!
Kikászálódom a királylány fotelből, mert ennyi bölcselet egyszerre elég is volt. Jó úton vagyok. Legyen elég mára ez a tudat. Holnap is felkel majd a nap!
EZ IS ÉRDEKELHET:
Ilyen fotelem nekem is van, és addig maradok benne amíg az otthoni Kiralylanyom ki nem mozdít onnan és bíz meg azzal, hogy a komfortzónámon kívűl csináljak valamit:(((
….és mindig talál valamit!