Részlet Luca naplójából:
“Reggel egyetlen dolog foglalkoztatott: vajon jól áll-e nekem a naracssárga szín? Kifejezi az egyéniségemet vagy csak szimplán egy papagáj látszatát kelti? Ebből a könnyed kis semmiségből jutottam el arra a pontra, amit Ady szavaival tudok a legjobban leírni: “Minden szerelem darabokban, minden egész eltörött.”
Azt hiszem egy pohár volt a kezemben, amikor mondtad. Görcsösen kapaszkodtam abba az üvegpohárba, mert talajt nem éreztem a lábam alatt. Tudtam, hogy egyszer vége és el kell köszönnöm, de már itt is lenne? Az nem lehet, még ne!
Az emberek csak úgy átjárnak az életünkön, maradásuk során elkezdünk ragaszkodni, aztán távozásukkor kitépnek egy darabot belőlünk. Meg akarom érteni a ragaszkodást, mert már sokat szenvedtem azok miatt, akiknek odaadtam a szívem. Nem akarok már szeretni, mert akik közel férkőztek a lelkemhez, nem gyakoroltak hatást a testemre, viszont akik felébresztették a testem, nem tudtak mit kezdeni a lelkemmel.
Cikáznak a kérdések a fejemben. Egyáltalán ki ő az életemben? Milyen szerepet tölt be?
Szeretlek? Értelmetlen és nem is lehetne.
Barátok vagyunk? Ahhoz nem ismersz.
Mégis úgy érzem, Te vagy maga a racionalitás, a lánc az élethez, a küzdéshez, a megoldáskereséshez, a biztonsághoz, hogy akarjak tovább menni az úton még akkor is, ha már nagyon kimerült vagyok. Csupán egy rövid idő eltelte után tudtam már mondani: szükségem van Rád.
Örülök, hogy az útjaink keresztezték egymást.
Legördül egy könnycsepp az arcomon.
Ürességet érzek.
Minden egész eltörött.
Hogy kelhet fel holnap úgy a nap, hogy Te már nem leszel itt?
Elszalasztani az alkalmat. Ha mondtam volna, hogy szeretlek, maradtál volna? Aztán már annyira akartam, hogy maradj, hogy végül esdekeltem, hogy menj! Megköszöntem a szép szavakat és elraktároztam a tudatalattimban. Azt, hogy mit tartogat számunkra az élet, nem tudjuk kitalálni, de jó, ha tudjuk, hogy merre van a vészkijárat. Egy ártatlan csókot adtam az arcára és távoztam. Nem néztem vissza, mert nem tudtam volna elviselni, ha én maradok és ő megy el.
Most egy érzelmi hurrikán tombol bennem és tép darabokra. Két ellentétes erő csap össze bennem és az egyik univerzum el fogja pusztítani a másikat. A világ most kifordult a négy sarkából, de illúzióknak helye nincs.”
Luca a naplóbejegyzést követően becsukta a könyvet, lerángatta a narancsságra ruhát magáról és a szoba egyik sarkába hajította. Arra gondolt, hogy mostanában úgysem lesz rá szüksége, mivel fekete ruhákat fog hordani. Gyászolni fogja az elveszített férfit.
Nyitókép: Image by Drazen Zigic on Freepik
EZ IS ÉRDEKELHET: