A napsütéssel együtt érkeztél életembe. Hoztad a tavaszt, s a kulcsot, amellyel kinyitottad lakatra zárt szívem. Felolvasztottad jégpáncélom, felmelegítetted testem. S azóta is, ha belenézel a szemembe, tudod, mi zajlik épp lelkemben.
Nem ünnepeljük kapcsolatunk, mert szükségtelen. Nem kapok tőled szív alakú marcipánt és rózsaszín plüssmedvét sem. Nem romantikázunk andalogva a holdfényben úszó Tisza-parton. Csak érzed és válaszolsz lelkem rezdüléseire, áthidalva időt és távolságot.
Tanítasz, s én is tanítalak, hogy fejlődjünk a holnap számára. Nekem nem kell ennél több, az épp elég, hogy beköltözhettem szívedbe. Ez már így is több annál, mit amit mástól kaptam eddigi életemben.
Ha sötétbe borul lelkem, a Nap felé fordítod arcom. Ha elvesztem az irányt, mutatod az utat. Hagyod, hogy hibázzak, s magam ismerjem fel a leckéim. Tudod, hogy vannak olyan csaták, amelyeket csak magunk vívhatunk meg, s a segítség nem az, ha előre elárulod a tanulságot nekem.
Ez is érdekelhet: Leszel a férfi, hogy én nő lehessek?
Erőt adsz, hiszel bennem, így erősíted jellemem. Ha rémálmok gyötörnek, átevezel velem a nyugodt álmok tavához, s reggel, ragyogó szemeid tükrében ébredek fel. Szeretlek… bár ezt nem mondom minden egyes nap. Mert félek, hogy elkopna a mögötte rejlő vallomás, s én azt nem akarom.