Ha más akarsz lenni, mint aki vagy, elpazarlod önmagad- Kurt Cobain

Hírnevet, népszerűséget sohasem akart. Csak énekelt, zenélt, hogy fájdalmának, ami gyermekkora óta benne volt, hangot adjon. Nem is bírta feldolgozni a rá szakadó ismertséget. Így bekerült ő is a 27-esek klubjába.

Kurt Cobain 1967. február 20-án született Aberdeenben, Washington államban.  

A grunge zenei stílus a mai napig neki és zenekarának köszönhetően népszerű. Pedig már 26 éve, hogy nem csináltak új zenét, igaz, a dobos, Dave Grohl ma a The Foo Fighters zenekar frontembere. Kurt alakja azonban maradt a Nirvana motorja, s népszerűsége nem csitul. A mai fiatalok között is vannak rajongói.

Ez is érdekelhet: A harmadik világ első szupersztárja Bob Marley

Négy évesen már a Beatles Hey Jude című dalát dudorászva járkált a házban. Mellette festegetett, s zongorázással is próbálkozott. 8 éves koráig boldogan élt, de aztán szülei elváltak. Ő apjával a nagyszüleihez költözött, húga pedig ment az édesanyjával. A válás akkoriban még nem volt mindennapos, így kirekesztették az iskolatársai, bár ennek oka volt az is, hogy egy saját neméhez vonzódó fiúval is barátkozott.

Apjával csak addig jött ki valamennyire, amíg az meg nem nősült újra. Akkor Kurt úgy megharagudott rá, hogy elment az anyjához, akinek már szintén új párja volt. Bármennyire is próbált érzelmi támaszra találni a szüleiben, valahogy sosem jött össze. A fiú egyre szomorúbb, kiábrándultabb lett, aztán 14. születésnapjára megkapta az első gitárját, s elkezdett dalszövegeket írni.

Nem sokkal később már egy bandában, a Fecal Matterben játszott. Egy fellépésükön találkozott Krist Novoseliccel, aki a The Melvins bandában játszott. A basszista meghallgatta Kurt demókazettáját, majd javasolta, hogy alapítsanak egy bandát.

1987-ben létrejött a Nirvana zenekar, ami akkor csak kettőjüket takarta.

Klubokban játszottak, majd két évvel később egy dobos, Dave Channing is csatlakozott hozzájuk. Kiadták első lemezüket Bleach címen, majd a következő évben Channinget Dave Grohl váltotta.

Ez jó döntésnek is bizonyult, mert 1991-ben elkészült a Nevermind album. Szeptember végére az egész világ imádta őket. Ezt Kurt nehezen fogadta el, hiszen a grunge, ami az indie, a punkrock és a metál keverékéből állt össze, pont az underground stílusról szólt. Ehhez képest a Nirvana hirtelen populáris banda lett, köszönhetően a Smells Like Teen Spirit című számnak. Akkor még sokan tudták, ma már kevesebben, hogy a dal címében a Teen Spirit bizony egy dezodort takar.

Akárhogy is, a Nirvana olyan sikeres lett, hogy a következő évben a Brit Award is nekik adományozta a legjobb zenészeknek járó díjat. Kurt pedig, aki sosem viselte jól a felhajtást, és évek óta gyomorbántalmakkal küzdött, elkezdett drogozni, hogy feldolgozza a sokkot, ami a nem kívánt népszerűségével járt.

Kurt és Courtney Love

Ebben partnerre talált Courtney Love személyében, akit 1992. februárjában el is vett feleségül. Ugyanaz év augusztusában megszületett lányuk Frances, akit el is vettek tőlük a születése után pár nappal, mikor az anyja egy interjúja közben belőtte magát. A pár innentől kezdve pereskedett a gyermek felügyeleti jogáért, s egymást is elkezdték gyűlölni. Heroin mámoros éjszakákon a szomszédok rendszeresen üvöltést hallottak tőlük.

Ez is érdekelhet: Az ezerarcú férfi David Bowie

Mindeközben a Nirvana egyre feljebb jutott, kiadtak még egy albumot. Kurt karrierje szárnyalt, míg magánélete csak akkor kezdett kicsit jobb irányt venni, mikor visszakapta lányát, akire ezentúl dajkák vigyáztak.

Persze a drogozást sem ő, sem Courtney nem hagyta abba továbbra sem. 1994. áprilisában Kurt elment elvonókúrára, mert egy alkalommal majdnem túladagolta magát, de egyetlen nap után elszökött, hogy szájába vegye a pisztolyt, s meghúzza a ravaszt…

Három nappal később, 1994. április 8-án találták meg. 27 éves volt.