Világ életemben panelgyerek voltam. Kertje csak a nagyszüleimnek volt, ahol azért meglestem és eltanultam jó néhány fortélyt a növénytermesztésről. Úgyhogy jött a vakmerő és teljesen nyilvánvaló ötletem, hogy a 3 négyzetméteres erkélyemen miért is ne bírnék el pár növénnyel? Igen, legyen balkongazdaságom a 7. emeleti panorámaerkélyemen!
A palántanevelgetést azért kiadtam alvállalkozónak, ugyanis anyukámra bíztam a projekt elindítását. Május elején viszont 2 paradicsompalánta és 1 paprikapalánta költözött a napfényes erkélyemre. Akarom mondani, a balkongazdaságomba.
Magabiztosságom teljes tudatában elképzeltem, ahogy egész nyilvánvalóan méteres bokrokká fejlődve sütkéreznek a napon. Ujjongtam, ahogy napról napra nőttek. Millimétereket. De ez most nem érdekes.
Viszont a növekedés egyszer csak megtorpant és megizmosodott szakértelmem értetlenül állt az eset előtt. Mi a baj? Gyakorlott kertész barátaim adták meg a választ: túl kicsi a kaspó. Áhhhááá! Irány a közeli kertészáruház. Szigorúan csak akkora edények és csak annyi föld került hazaszállításra, hogy az erkély azért még ne szakadjon rá az alattunk lakókra.
Rendben. Növényeim újra az előírt ütemben fejlődtek. Az is lehet, hogy a tápoldatos víz is lendített a helyzeten. Itt meg is bukott a vegyszermentes gazdaságom elmélete. Aztán mi lett a hála a befektetett pénzért, a gondoskodásért, a cipekedésért és logisztikáért? Jöttek a tetvek és szívták az életet az én paradicsom és paprika bokraimból. A kíméletlen permetezések után a biogazdaságom utáni vágy romokban hevert.
Bár a tetvek nem élték túl az ostromot, a virágba borult növényeim is komolyan fontolóra vették, hogy szeretnének-e még élni. Depressziósak lettek.
Pedig tényleg mindent megtettem, hogy élni akarjanak! Például a nyaralás idejére házi tákolású önitató berendezést is kaptak. Én arról igazán nem tehetek, hogy 3 nap alatt kiitták az összes vizet és a további 7 napban a szomjhalál küszöbére sodródtak.
Szorgos gondoskodással sikerült a kertgazdálkodásomat megmenteni, viszont míg mások már a kertből szedték a paradicsomot, addig én továbbra is a boltból hordtam haza a piros gömböcöket. Az erkélyen megállt az idő és egy tapodtat sem haladtunk előre. Nagy, zöld, lombos bokrok kandikáltak ki az erkélyen. A ház előtt felnézve leginkább egy marihuána termesztő laborhoz hasonlíthattam.
A figyelmem is alábbhagyott, a lelkesedésem pedig a béka segge alatt volt. Már csak bizonyos időközönként a konyhában felhalmozott kávézaccot hordtam a földjükre. A gazdaságomra fordított pénzből pedig szatyorszám hozhattam volna haza a piacról a paradicsomot és a paprikát. Bár az egyéni vállalkozások a kezdeti években még teljesen normális, ha veszteséggel zárják az évet.
Nyár végére 7 kövérke paprikával teli tállal tértem be a konyhába. Igen, az erkélyemen szedtem és örültem, mint majom a farkának! Megkezdődtek az őszi kerti munkák. Anyukám is már a kert felásását tervezte. A hétköznapok forgatagában nem értem ki az erkélyre, hogy én is elvégezzem a téliesítést. Aztán egy októberi délután a paradicsom növényem produkált egy virágot. Majd még egyet. És sokat. Hangsúlyoznám, hogy októberben!
Ez most mi? Természeti kibaszás? Már elnézést a szóhasználatért. Naponta többször lestem a meteorológiai előrejelzéseket, mert ugye a fagyos reggeleknek várniuk kellett, hiszen az én paradicsomom most ébredt rá, hogy mi is a dolga. Növelte az esélyeinket, hogy a 7. emeletre lassabban kúszik fel a fagypont. Gyönyörűen fejlődtek a zöld kis gömböcök, pirosodtak, jött az első szüret és a fenséges vacsora, ahol a szendvicsemhez az általam termelt paradicsomokat tudtam majszolni. Jóllakott óvodás mosollyal!
Ránk köszöntött a november és az időjárási helyzet tarthatatlan volt. A paradicsombokromnak be kellett költözni a nappaliba! 20 fok azonnali hőmérsékletkülönbség vágta tarkón a növényemet, de szomjúságon kívül másra nem igen panaszkodott.
Decemberben karácsonyfát is kár volt vennünk, hiszen a paradicsomot is nyugodtan feldíszíthettük volna. Apró szüretek következtek, a napfény íze benne volt azokban a zöldségekben. Aztán az idő vasfoga csak-csak gyengítette a csodaparadicsomomat, de az utolsó gömböcöt is tisztességgel felnevelte és újév napján meg is ettem az utolsót. A szépség pedig nem volt előírás!
Itt véget is érhetne a történet, de hozott egy új hajtást! Ne mááár! Így februárban, a cikket írva és rálesve a paradicsomomra még bármi lehet. Talán megérjük a tavaszt és költözünk ki a balkongazdaságba. Aztán a tudományos kísérletezésemből írok egy tanulmányt, miszerint a paradicsom nem egynyári növény.
Ez is érdekelhet: EGY DÉLUTÁN A KÍNPADON – AVAGY HOGYAN IZZADTAM KI 200 KALÓRIÁT