Hápci. Jajjj! Hullanak a falevelek, gyönyörű színekben pompázik a táj és rövidebbek a nappalok. Utóbbit azért szeretem nagyon, mert előbb lesz sötét, előbb lehet felkelni és ami a legfontosabb, előbb lehet vacsizni.
Viszont a hideg, az a nedves ködfátyol, ami a reggeli szellőztetések alkalmával bekúszik a szobába, valahogy bekuckózásra késztet. A sünorromat még jobban beletúrom a meleg takarómba és a házam bejáratát is eltorlaszolom vele. Az afrikai hőség most egy kicsit várat magára, de a gazdik szerencsére tudnak meleget csiholni egy radiátor nevezetű emberi találmánnyal. Nekem ez is megfelel.
Persze jön a tél, tömegelni kell. A fókazsír teljes mértékben szükséges a túléléshez.
Meg is mutatom a kipárnázott pocakomat. Selymes és puha. Néha szoktam ilyen hasizom gyakorlatokat végezni, mutatom. Jaj, ez nagyon nehéz és fárasztó. Hát jó, ami nem megy, nem kell erőltetni.
Mielőtt szó érné a ház elejét, a pedikűrösöm szabadságon volt, ezért néznek ki így a praclijaim. Zárójeles megjegyzés: hála istennek! A lábápolás egy igazán sünt kínzó hadművelet. A minap is kihasználták a gyengeségem. Az egyik gazdi valahogy elkapta a két hátsó lábam, amikor épp menekülésre fogtam volna. Viszont így nem volt már erőm összegömbölyödni, ezért fejjel lefelé lógtam, a négy lábam a négy égtáj felé. A másik gazdim pedig gyors csipesz csattogtatással levágta a körmeim. Vajon sajnált közben egy kicsit?
Abban biztos vagyok, hogy az afrikai vadonban ez nem történt volna meg velem. Persze, én házisün vagyok, amit a gazdik múltkor azzal a kijelentéssel fokoztak, miszerint totálisan életképtelen lennék a szabadban.
Legszebb álmomból arra riadtam, hogy a gazdik kétségbeesetten állják körbe a tálamat és éppen azt tanulmányozzák, hogy a két gyászbogárlárvából álló vacsorából az egy kukac megszökött és sehol sem találják. Na, ebből engem csak a kukaclakoma érdekelt, ezért szép komótosan kisétáltam a vackomból, levadásztam a tálamban tekerődző finomságot és mint aki jól végezte dolgát, bemásztam a bújúcsövembe. A gazdik már elemlámpával keresték a megszökött egyedet, amikor észrevették, hogy a futókerekem alatt az alomba fúrta magát. Visszatették a tálamba, odatolták a csövem bejáratához, én pedig a sünorrommal kiszagolva a következő felkiálltással szaladtam falatozni: jééé, van még egy!
Szerintem akkor is a totális életképtelenség erős jelző volt erre az esetre. Legyen inkább komótos vadászösztön.
Ami viszont abszolút vadonbéli képességem, az az, hogy tökéletesen tetszhalottnak tudom beállítani magam. A gazdinak furcsa volt, hogy ilyen kései órán még nem keltem fel, ezért úgy gondolta, hogy ébresztés van. Én játszottam a hagyj békén tüskés gombóc stratégiát.
Egy kicsit kérettem még magam, de azért a gyomrom is korgott már, úgyhogy muszáj volt turbó fokozatra váltanom. Mi a mai vacsi?
Valami zavar van az univerzumban. Nem a helyemen vagyok. Olyan fura magaslati levegőt szívok. Átköltöztettek a gazdik? És ugyan mire fel ez a nagy változás? Jaj, de furcsa! Najó, próbáljuk meg ezt a futás dolgot. Erre… Nem is, inkább arra… Mégsem. Mégis inkább erre. Hacsak… De nem… Jó lesz úgy. Vagy mégsem?
Persze a fókazsír növesztés, hogy átvészeljük a telet és az aktív sportolás egymást kizáró jelenség. Szóval mindent csak mértékkel. Egy kis átmozgatás bőven elég.
Nem, félreértés ne essék, nem a sünpopsim nehéz. Egyszerűen csak hosszú a körmöm és a gazdi kitisztította a kerekem. Ezért nehéz felkapaszkodnom. Asszonyos méreteimnek semmi köze a nehézségekhez.
Mi sem jobb bizonyíték erre, mint hogy hab testemet még mindig fel tudom húzni a bújócsövem tetejére is és végig balettozok az építményen. Na, ezt a gazdik sem gondolták volna!
Úgyhogy várjuk a telet. Nem érzem, hogy bármi problémánk lehetne. Felkészültem a hűvös évszak édes semmittevésére és vigyázba állítottam a gazdikat is, hogy lessék minden kívánságom, nehogy utolérjen a téli álom. Mert ugye azt nekem nem szabad. Nem ébrednék fel belőle.
Viszlát a következő sünkalandig!
EZ IS ÉRDEKELHET: