TörpeSunyi jelentkezik. Most utoljára, és egy különleges helyről. Én már az örök kukacmezőkön szaladgálok. A földi életem a végére ért.
A gazdik szomorúak, pedig mindenkinek tudnia kell: amikor egy kisállatot hazavisznek és felelősséget vállalnak érte, akkor azt is el kell fogadniuk, hogy az életüknek egy kis szeletét tölthetik vele. Az emberi életnél egy sokkal rövidebb időszakot, de mégis egy felhőtlenül boldogat! Nekünk például 4 év jutott. Sünévekben számolva ez azért átlagon felüli. Úgy is mondhatnám, hogy jobban bírtam az emberi hóbortokat, mint a legtöbb süntársam.
Az életem tele volt teljesen abszurd, ám pont ettől emlékezetes pillanatokkal! Felhozhatom itt az ünnepeket, amikor icipici tüskés nyuszikámnak hívtak, de azért a nyuszifület nem merték rám aggatni. Mindennek van határa! Vagy amikor a kiskarácsony, sünkarácsony-t énekelték. Azok a dallamok! Meg amikor KellemeSÜNnepeket! kívántak. Megváltás volt, amikor eltüntették azt a világító, zöld izét, túllendültünk a közös családi szelfizésen, és véget ért a szarvasagancsos hóbortjuk.
Jó volt tartozni valahova, még ha voltak stresszes és sünt próbáló időszakok is: az őrült home office, amiről azt gondoltam, hogy rosszabb nem jöhet! De jött! A Covid alatti 2 hét karantén velük. Majdnem odavesztem a mérhetetlen együtt töltött időben! Meg az is emlékként él bennem, amikor megpróbálták a pórázon sétáltatást. Jót nevettem rajta és simán kibújtam abból a piros övből.
Az élettapasztalataimat, bölcseleteimet és tanácsaimat azért még szívesen megosztom veletek.
Ne próbálj egy sünt megfékezni, korlátok közé szorítani!
Vadóc személyiségemet különböző sünszelidítési hadműveletekkel igyekeztek betörni. Több-kevesebb sikerrel. Nem adtam könnyen magam! Szöktem. Mert kerestek hajnali 4:30-kor elemlámpával hason kúszva a lakásban. És hova tud elbújni egy pici kaktuszmalac? A ruhaszárítóról a földre lógó lepedőbe rejtőzködve. Frappáns, ugye?
Nem vagyok egy doromboló macska!
Lehet próbálkozni a kézhez szoktatással, de azért ne feledjétek, hogy zsákmányállat vagyok. Ijedtségemben összegömbölyödök. Meg amúgy is, miért akarják az emberek a tokámat és a hasamat simogatni? Nem a legelőnyösebb testrészeim.
Az egészséges életmódot pedig felejtsétek el!
Ez amolyan emberi hóbort. Mi való egy sünnek? Porszívó üzemmódban való kukacfalatozás.
Egy sünire legyen időtök!
Gondolok itt a körömvágásra. 4 láb az olyan 3 nap alatt van meg. Ha ez neked nem fér bele, akkor ne tarts sünt! És amúgy is, mi ez az állandó pedikűr mániájuk, mintha egész évben szandálszezon lenne.
Nincs mindig kolbászból a kerítés!
A gazdiknak lett egy nem sün babájuk. Akkor kicsit újraértékeltem az életem. Szóval vigyázzatok, ha szőrös vagy éppen csupasz dologgal állítanak haza. A szőrös hangosan ugat vagy éppen nyávog, a csupasz pedig nagyon büdös tud lenni, mégis körülötte forog a világ.
A főtt tojástól pukizok!
Örök lecke! A gazdik egyszer hibáztak. És nem volt őszinte a mosolyuk, amikor egész éjjel szellőztetni kellett a hűvös őszi éjjelen.
Színes személyiségemmel bearanyoztam a mindennapjaikat. Felelősnek éreztem magam a jókedvükért. Mókás kis sündisznóként rengeteg sünkalandunk volt együtt. De azt el kell mondanom, hogy sünt próbáló feladat ez az ember tartás. Én lettem volna a hisztis nőszemély? A csökönyös hedonista? A durcigombóc? A duzzogó, puffogó tüskegolyó? Mondták azt is, hogy elkényeztetett vagyok! Ugyan! Inkább öntörvényű. És ezt ne is firtassuk tovább! Sünkirálylány életemet az imádnivaló sünpofimnak, a puha sünpocakomnak, az ellenállhatatlan gomb sünszemeimnek, és az édes kis sünorromnak köszönhettem. Cserfes sünilány voltam, akinek a kétlábon járó alattvalói minden kívánságát lesték.
Persze, voltak hullámvölgyek a kapcsolatunkban, vagy inkább kisebb dackorszakok. Amikor például az általános hozzáállásom a gazdikhoz ilyen volt: Hány méter távolságot tartsunk? Az összeset! Én inkább úgy fogalmaznék: A jóból is megárt a sok, hát még a gazdikból! Főleg az ilyen fajta túlcsorduló szeretetgombócokból!
Sajnos a süntestem megöregedett. Nincs mit szépíteni: a szép fiatalkori csepp formám kerek disznósajt lett. A futást már egy éve abbahagytam. Igazából a házamból az etetőtálamig való séta is nehézkes volt már. Elfáradtam.
Egyetlenegy sünügyem maradt még hátra: el akartam búcsúzni a gazdiktól. Főleg a legkisebbtől, aki mindig csillogó szemmel és nagy mosollyal ajándékozott meg. Tudtam, hogy utazás előtt álltak, ezért a biológiai órámat meghazudtolva fényes nappal kicammogtam az etetőtálamhoz. A kislány mindjárt jött is oda hozzám sünlesre. Gomb szemeimet ráemeltem a nagy gazdira és a tekintetünk találkozásakor láttam rajta, hogy megértette: ez most a búcsúm. Ezzel köszönetet mondok és elköszönök tőle. Nyomott egy puszit a legkisebb gazdámnak és mentek játszani.
Ezennel a sünügyeimet befejeztem. Egyedül voltam otthon. Nyugalomban és csendben, ahogy a legjobban szerettem. Még összeszedtem az utolsó erőmet és kimentem az etetőtálamhoz. Hiába, a pocakomat mindig is nagyon szerettem. Még utoljára ettem egy falatot, de nagyon elfáradtam. Lefeküdtem a tál mellé, és mély álomba merültem. A következő emlékem pedig, hogy gondtalanul szaladok az örök kukacmezőkön.
Ebben az utazásban két dolog lett világos előttem.
Az a kukkoló berendezést, amivel a gazdik folyamatosan szemmel tartottak a távollétükben is, felértékelődött a szememben. A sünmegfigyelő kamerát tipikusan haszontalan tárgynak és úri hóbortnak gondoltam. Lehet, hogy ez így is van, de ezek a berendezések általában csak egyetlenegyszer hasznosak az életben. Például, hogy több száz kilométeres távolságból is kiszúrhatták, hogy a földi testem többé már nem mozdul.
Az igaz barátok jelentősége az életben. Mert rájuk lehet csak igazán számítani a bajban. Nem elég, hogy a megfáradt testemet elvitte a lakásból, hanem panorámás pihenőhelyet biztosított a számomra. Egy szőlőhegyi kerti tó partján, meseszép kilátással, kis kereszt jelzi a nyugvóhelyem. Köszönöm!
Boldog életem volt ezekkel az emberekkel? Igen. Azért még megemlíteném, hogy a gazdik egyszer vérig sértettek, miszerint totálisan életképtelen lennék a szabadban. Inkább csak komótos vadászösztönnel rendelkezem. De valóban, ha csak azt nézem, hogy volt egy bolháktól és rókatámadásoktól mentes életem, akkor azt mondom, hogy megérte! Jó családba kerültem. Meghitt szimbiózisban éltünk.
A szívem egy darabja mindig ott marad velük!
Ha tetszett a cikk, támogatásoddal kifejezheted tetszésed, és segítheted munkánkat.
KATTINTS IDE!
Köszönjük!
EZ IS ÉRDEKELHET:
Nagyon sajnálom! 🖤 Csodálatos állatok, bearanyozzák az ember életét.