Újbuda pezsgő kulturális főutcáját fedezhetjük fel a Bolygóbarát Budapest túrán

A nagyközönség már regisztrálhat arra az új vezetett sétára, amely Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő városnegyedét feltérképezve mutatja be a fenntartható fejlődés aspektusait és annak sokrétűségét. A változatos állomásokból álló városi sétaprogramot a Ringier Axel Springer Magyarország felkérésére állította össze a Sétaműhely szakmai csapata.

Érzékenyít, edukál, miközben kellemes kikapcsolódást nyújt – ezt tudja a Bolygóbarát Budapest fenntarthatósági séta, amely Újbuda pezsgő kulturális főutcáját, a Bartók Béla utat és környékét veszi célba.

Az infotainment program nem csupán a környezetvédelemről szól: miközben a mindennapokba jól beilleszthető „zöld” tippeket kínál, a fenntartható fejlődés számos területét, így többek között az esélyegyenlőséget, a fenntartható közösségeket, a tudatos fogyasztást is körül járja. Szó szerint.

A program megvalósításában az idén a tizedik születésnapját ünneplő Sétaműhely volt az egyik fő partner, amely elkötelezett a fenntartható és felelősségteljes, a helyi értékeket középpontba állító turizmus mellett. A csapat az elsők között kezdett város sétákat szervezni Budapesten és nagy szerepe volt az akkor még ismeretlen műfaj elterjedésében. Ma már több mint 50 különböző városi sétát, szabadtéri készségfejlesztő tréninget, iskolai tananyagkiegészítő programot kínálnak.

A Bolygóbarát Budapest túra kicsiknek és nagyoknak is egyaránt mutat valami újat, hiszen szórakoztató, de informatív kulisszatitkokba vezeti be a résztvevőket.

Játékosan tanít a csomagolásmentes és kiváló minőségű hozzávalók kiválasztására, de megmutatja a divatvilágban érzékelhető apróbb változásokat is. A fenntarthatóság jegyében megismerkedhetünk magyar divat- és formatervezők alkotásaival, amik egyszerre praktikusak, dekoratívak és időtállók.

Olyan úttörő technikákkal is találkozhatunk, mint például a textilipari hulladékok újraértelmezése, melynek során új távlatok nyílnak meg a korábbi gyapothulladék előtt annak kedvező tulajdonságai miatt (hő- és hangszigetelés, tűzállóság és színtartósság).

Hogy teljesen legyen az élmény, szinte mindenhez hozzá lehet nyúlni, ami különösen fontos lehet a kisgyermekes családoknak! Levezetésnek pedig Újbuda zöld oázisába érkezünk, ahol a komposztálás, a palántázás és a közösségi kert bemutatása mellett a főváros egy nyugodt kis szegletében lehetőségünk nyílik még a kikapcsolódásra is.

Cselekedj most! – Egy élhetőbb bolygóért

A klímaváltozás hatásai évről évre erősebben befolyásolják mindennapjainkat. Cselekednünk kell, ha változást akarunk elérni! És mi cselekszünk is: tájékoztatunk, edukálunk, érzékenyítünk. Mert úgy hisszük, a média ereje felelősséggel jár. Ezért azon dolgozunk, hogy milliós elérésű kiadványainkban és médiamárkáink online felületein a fenntartható fejlődés kihívásait lefordítsuk a hétköznapok nyelvére és olyan praktikus tanácsokkal lássuk el az olvasóinkat, amelyeket bárki be tud építeni a mindennapjaiba. A Bolygóbarát Budapest fenntarthatósági séta megálmodásakor is ez vezérelt bennünket: a Sétaműhellyel közösen egy olyan program összeállítására törekedtünk, amely közérthetően edukál és egyszerre „zöld” kikapcsolódást is nyújt. Mi így segítjük elő a tudatosabb döntéseket, egy élhetőbb bolygóért!

 – foglalta össze a városi séta küldetését Kovács Tibor, a Ringier Axel Springer Magyarország ügyvezető-igazgatója.

A sétákra a következő linken lehet regisztrálni: ​​https://setamuhely.hu/seta/bolygobarat-budapest/

Fotók: Sétaműhely

Még nincs hozzászólás

Írj hozzászólást

Az email címed nem jelenik meg.