,,Reszket a bokor, mert
Madárka szállott rá.
Reszket a lelkem, mert
Eszembe jutottál.
Eszembe jutottál,
Kicsiny kis leányka,
Te a nagy világnak,
Legnagyobb gyémántja. „
Szendrey Júlia iránti szerelmét ekképpen írta meg Petőfi. A nőét, akit tulajdonképpen általa ismerünk mi is. Júlia kettős megítélésben részesült. Előbb Petőfi hű társaként vált elismertté, majd – Petőfi halála után – számító és érzéketlen asszonynak könyvelte el őt a nép.
A valódi nőről, kinek példaképe George Sand volt, egészen sokáig nem volt reális képünk.
Mindenki dühös volt rá, mert a gyászév letelte előtt nem sokkal újra férjhez ment. Nem bocsátotta ezt meg neki sem Jókai, sem Arany. Pedig Júlia sohasem szűnt meg Petőfit szeretni, de muszáj volt a fiára is gondolnia.
Ez is érdekelhet: Az igazi Hófehérke története
Szendrey Júlia 1828. december 29-én született Keszthelyen. Apja a Festetics család szolgálatában állt, így Júlia jó nevű leányintézetekben tanult. A haladó gondolkodású lány, George Sandhoz hasonlóan nadrágban járt és szivarozott. Írt verseket, esszéket, vezetett naplót, s fordított is.
1846. szeptember 6-án a megyebálon találkozott Petőfivel.
Szerelem volt első látásra, amit a lány apja nem nézett jó szemmel.
Nem is adta áldását a fiatalok frigyére. Nem támogatta őket anyagilag sem, de így is boldogok voltak, miután összeházasodtak a találkozásukat követő évben.
Júliát Petőfi bátorította írásra. Átolvasta naplóját, korrigálta felesége stílusát, de sohasem nyúlt bele a tartalomba, erre gondosan vigyázott. Imádta a nőt aki harcolni akart, így mikor írta a Nemzeti dalt, megemlékezett arról is, hogy Júlia eközben egy nemzeti színű főkötőt készített magának.
Mikor 15-én Petőfi a Pilvax-kávéházba sietett társaihoz, az asszony a párizsi trikolor mintájára varrta meg neki az első kokárdát. Ő is tűzte fel férje mellkasára azt, majd útjára bocsátotta. Kevesen tudják, hogy Júlia is beszédet intézett nőtársaihoz, hogy engedjék el szeretteiket harcolni:
Ha tehette volna, férjével ment volna a csatába. De nem tehette, mert akkor már állapotos volt fiukkal, Zoltánnal. Mikor férje eltűnésének híre eljutott hozzá, apjára bízta fiát és elindult megkeresni Petőfit. Még odáig is elment ezért, hogy Haynautól próbált útlevelet szerezni.
A tábornok azt mondta neki, ha a szeretője lesz, akkor magával viszi Törökországba. Júlia ezt az ajánlatot visszautasította.
A 22 éves szép özvegy sok férfi érdeklődését felkeltette. S bár a szíve Petőfié volt, tudta: férjhez kell mennie, ha gondoskodni akar fiáról.
Horvát Árpád történész házassági ajánlatát ezért fogadta el. E döntése volt az, amiért a nép egy életre megharagudott rá. Frigyéből három gyermeke született. Közben írt tovább, de nagy sikereket nem könyvelhetett el. Andersen meséit ő fordította le első ízben. Keze nyoma ott van A rendíthetetlen ólomkatona és A császár új ruhája című meséken.
1865-ben elköltözött férjétől. Nem bírta elviselni, hogy a férj a szobájába bezárkózva felnőtt újságokat nézegetett, s olykor-olykor őt is próbálta azokkal izgalomba hozni. Nagy megbotránkozást keltett, mikor elköltözött tőle. Akkor még nem tudták, hogy méhnyakrákot diagnosztizáltak nála, és már csak ezért is szerette volna utolsó hónapjait nyugalomban tölteni.
1867-ben halt meg végül, mindössze 39 éves korában. Apja temettette el, utolsó útjára csak ő és Zoltán fia kísérték el. A Petőfi családdal közös sírban nyugszik. A sírfára leánykori nevén és első asszonynevén került említésre.
Szendrey Júlia: Ne higyj nekem…
Ne higyj nekem, ha mosolygok,
Álarcz az csak arcomon,
Mit felöltök, ha a valót
Eltakarni akarom.
Ne higyj nekem, ha dallásra
Látod nyílni ajkamat,
Gondolatot föd e dal, mit
Kimondani nem szabad.
Ne higyj nekem, hogyha hallasz
Fölkaczagni engemet,
Megsiratnál, hogyha látnád
Egy ilyen perczben lelkemet.