Felesége helyett végül anyját választotta Madách Imre

madách

Az ember tragédiájának írója már kétszer volt szerelmes, mire találkozott Erzsivel. A lánynak sokan udvaroltak, élvezte az életet. Míg a férfi visszahúzódó volt, ő nyílt és élettel teli. Madách anyja és barátja, Szontagh Pál ellenezte kapcsolatukat, de a szerelmeseket nem lehetett egymásról lebeszélni.

Hol is kezdjek írni ezen minden vonzó és minden álnok, minden jó és minden könnyelmű…”- írta Imre barátjának levelében.

Szontagh figyelmeztette is, hogy az „ilyesfajta nőket nem vesszük el, csak udvarolunk nekik” , de Madách nem hallgatott sem rá, sem kedvesével nem szimpatizáló anyjára sem. Nem volt mit tenni, az anyja, Majthényi Anna beleegyezett a házasságba.

1845-ben Madách Imre és Fráter Erzsébet összeházasodott.

A fiatalok jó messzire költöztek a férfi anyjától. Hét év alatt született három gyermekük – az első egy évesen elhunyt. A tragédia még jobban összekovácsolta a párt, boldogok voltak egymással, távol a világ zajától. Erről árulkodik Madách Otthon című verse is:

Ott a kis ház ajtajában állva,
Vár a kedves ölelő karába,
És szemében tiszta érzelem;
Mint virág él, illatot lehelni,
Ő szeret, mert kell neki szeretni,
És nem tudna élni nélkülem.

A szabadságharc után azonban minden megváltozott. Bár Madách gyenge egészsége miatt nem tudott a harcokban részt venni, a forradalom leverése után bújtatta Kossuth Lajos titkárát. Felesége számára ez csak akkor derült ki, mikor 1852-ben férjét letartóztatták, és egy év börtönbüntetést kapott.

Bár Madách azt remélte anyja és negyedik gyermekükkel várandós neje majd támogatja egymást, nem így történt. Majthényi Anna úgy döntött, most mindent megtorol a némberen, aki elvette tőle a fiát.

Nem támogatta anyagilag Erzsit és unokáit. Sőt ,egyre csak olyan leveleket írt fiának, amelyben azt állította, neje megcsalja őt. Mire Madách kiszabadult, annyira rosszul mentek birtokán a dolgok, hogy eladta azt, és családjával anyjához költözött. Erzsi, bár óriási árulásként élte meg a költözést, követte.

Aztán a dolgok még rosszabbra fordultak köztük.

Imre a két nő között őrlődött, míg ők egymással csatáztak. Erzsi, hogy bosszút álljon szigorú katolikus anyósán, a gyerekeket lutheránus iskolába járatta. Majthényi Anna cserébe egyre csak azt duruzsolta a fia fülébe, hogy neje megcsalja őt. Erzsi talán ezért is döntött úgy, hogy elmegy egyedül a bálba, és mint lánykorában, udvaroltat magának.

Ez aztán akkora skandalum lett, hogy Madáchnak anyja nyomatékos kérésére el kellett válnia. Erzsi csak legkisebb lányukat vihette magával. Annak tizedik születésnapját követően azonban Imre betoppant harmadik gyermekükért is. Erzsi ezután elvesztette lába alól a talajt, inni kezdett. S mikor az anyósa nem engedte, hogy lássa gyermekeit, megbolondult.

A nő korábban fejlődik, de teljes férfiű érettségre sohasem jut : könyebben tanul és felfog, de hiján van a teremtő géniusznak. Dilettáns marad és soha a művészet és tudományt előtr nem viszi.

Előfordult, hogy ruhátlanul bolyongott az utcákon, és magában beszélt. Fák hasadékaiban húzta meg magát éjszakára. Végül egy rokona közbenjárására szegényházba került. Ott lelte halálát 1875-ben.

Madách már kapcsolatuk előtt és alatt sem volt igazán jó véleménnyel a női nemről. A válást követően aztán nyíltan nőgyűlölő lett, ami Az ember tragédiájában Éva alakjában öltött testet.

„Csak anyám jóvoltából nem lett még rosszabb Éva alakja” – írta. Észre sem vette, hogy bár anyja nem volt a világ legrosszabb anyósa, de a legjobb sem.

Három gyermekükből egy – bár ügyvéd lett – inkább spiritisztaként boldogult az életben. A másik – ugyanúgy mint anyja – elvesztette józan eszét. Csak a legkisebbnek lett kiegyensúlyozott személyisége – annak, akit anyja legtovább nevelt. Ő volt az is, aki nyíltan ki merte mondani : szülei házasságának a nagymama ármánykodása vetett véget.

Még nincs hozzászólás

Írj hozzászólást

Az email címed nem jelenik meg.