Egy szeretethiányos fiú, és egy öntörvényű lány találkozása volt az övék. Akkor is, ha Magda ekkor már 30, míg Tibor 34 éves volt. A két léleknek kapcsolódnia kellett, hogy Tibor érzelmi bántalmazások közepette sérült gyermeki énjét és Magda hitetlenségét orvosolni lehessen. A sors megadta nekik erre a lehetőséget, pedig a kezdetekkor ez csak egyiküknek volt egyértelmű.
Szabó Magda 1947 júniusában az Írószövetség partijára volt hivatalos. Kicsinosította magát, majd elindult otthonról. Amikor belépett a fogadásra, feltűnt neki egy szőke, jóképű férfi. A férfi ránézett, aztán elfordult és ment egy másik nő után.
Az est folyamán mégis bemutatták őket egymásnak. Tibor megállapította magában, hogy Magda csinos, de más említésre méltót ekkor még nem látott benne. Magdát viszont villámütés érte, és ráeszmélt:” Sosem hittem, hogy ilyen van… Csak álltam, néztem rá; minden sejtem azt mondta, én erre az emberre vártam egész életemen át..”
Másnap aztán, mivel Tibor a Rádióban dolgozott, bevitte hozzá verseit. A férfi ekkor felismerte benne a tehetséget, és elkezdett vele foglalkozni. Elhívta randevúra, de Magdát közös barátaik óvatosságra intették. A férfi özvegy volt, aki miután elvesztette nejét és gyermekét, habzsolta az életet, az italt és a nőket.
Magdát ez nem tántorította el, de azért határt húzott. Első randevújukon fizette a vacsoráját, majd mikor Tibor engedély nélkül meg akarta csókolni, lekevert neki egy pofont. Tibor ekkor már tudta: ezt a nőt el kell vennie. Fél év alatt lekoptak ágyasai, éjszakai nőlátogatói, és egészen Magdának adta a szívét.
1948 júniusában összeházasodtak. Boldogságukat azonban gátolta a politika. Hiába írt Magda egy egész verseskötetre való gyönyörű költeményt és kapta meg a Baumgartner-díjat, egy nappal később elvették tőle, és 1949 és 1958 között hallgatásra ítélték Tiborral együtt.
A sors fintora, hogy a hallgatásra ítélése regényírót csinált belőle. Főként azért, mert mikor kalapáccsal szét akarta verni az írógépét, Tibor nem engedte: „Nekem írd meg! Ha szeretsz, elég kell, hogy legyen neked az, hogy én vagyok az olvasód.” –Magdának ez mindennél többet jelentett, így írt hites urának, miközben az is alkotni kezdett.
A hallgatás évei után, mikor Magda révbe ért, Tibor mindenkinél büszkébb volt rá. Jobban örült sikereinek, mint maga a szerzőnő, pedig író volt ő is, aki ugyanannyira megérdemelte volna, hogy az irodalom nagyjai közt elfoglalja helyét. El is kezdte írni novelláit és memoárját, ám megbetegedett. Előbb egy mellhártyagyulladás, aztán egy infarktus következett, ám ekkor még szerető felesége kitépte a halálmadár tollait, hogy ne tudja elvinni tőle Tibort.
Megmaradtak egymásnak mindhalálig. Akkor is, és úgy is, hogy úgy döntöttek, nem vállalnak gyermeket a politikai helyzet miatt. Helyette Magda meséket és ifjúsági irodalmat írt Tibor jóváhagyásával. Aztán jött számára a rettenet, mikor Tibor agyembóliát kapott, s nem tudta mozdítani a testét, sem szóra nyitni ajkait.
Szavak nélkül, a tekintetéből olvasta ki Magda, mit szeretne férje. Mellette aludt, kelt és élt a kórházban végig. Utolsó nap csendesen sírni kezdett, s Tibor felébredt rá. Azt mondta neki: Ne! Ne! Ne!- S ő tudta, nem sirathatja tovább.
Mikor hazaért lezuhanyozott, majd megszólalt a telefon. Tudta, hogy ki és mit akar közölni vele, így csak nagy sokára vette fel a kagylót. Lelke felének távozását közölték vele… ő pedig, miután letette a telefont, elkezdte a munkát, hogy feltámassza, és méltó helyére kerüljön az irodalomban az ő írótársa és másik fele, akihez hű maradt élete végéig…
kiemelt kép forrása: Fortepan/Hunyady József és az 1982-es Körkép antológia portréja