Írásait a szükség szülte, csak férje halála után kezdett dolgozni azért, hogy eltartsa magát és gyermekeit. Ennek eredményeképpen ő lett a történelem első női alakja, aki ismertté vált költészetével. Szerencsére tehetsége, tekintélyes baráti körrel párosult, így munkái széles körben ismertté váltak.
Az 1364-ben született Christine de Pizan tulajdonképpen a valaha élt első feminista, aki azelőtt foglalta írásba a feminizmus kérdését, mielőtt még bárki is tudta volna, hogy az mit jelent.
Apja, Tomasso di Benvenuto de Pizzano orvos és asztrológus volt, aki a Bolognai Egyetemen tanított. Amikor Christine 4 éves lett, a család átköltözött Párizsba, mert apját udvari orvosnak kérte fel V. Károly. A teendői mellett azért maradt arra ideje, hogy lányát is oktassa. Christine klasszikus olvasmányokból tanult meg folyékonyan írni, olvasni és beszélni az anyanyelvén kívül, franciául, görögül és latinul.
Érdeklődött a természettudományok iránt, majd a filozófia is felkeltette figyelmét. Amikor 15 éves lett, férjhez ment Etienne de Castel főnemeshez, és annak ellenére, hogy házasságát szülei rendezték el, mégis nagyon boldogok voltak együtt.
Az idillnek három év után vége szakadt, mert Franciaországot is utolérte a fekete halál, és elkezdte szedni áldozatait. A búbópestis elvitte Christine fiát, apját, férjét és a család támogatóját, V. Károlyt is.
A mindössze 24 éves Christine, özvegy lett és a család egyetlen kenyérkeresője.
V. Károlyt VI. Károly követte a trónon, aki spórolni akart az udvari kiadásokon, így a Pizan család nehéz helyzetbe került. Christine családi kapcsolatai révén kapott munkát a királyi kancellárián, mint a kancellária levélírója. Munkája mellett kezdett verseket írni elhunyt férje miatt érzett fájdalmáról, amely által aztán népszerű lett költészetével.
Tehetségét és tudását látva VI. Károly felesége, Bajor Izabella biztosított neki feladatokat, majd Burgundia hercege, Merész Fülöp is megkereste, hogy írjon életrajzot V. Károlyról. Christine-nek kapcsolatai révén szabad bejárása lett az udvari királyi könyvtárba, ahol nagyon sok lefordított klasszikus irdalom is elérhetővé vált számára. A klasszikus mitológia aztán legfontosabb ihletforrása lett, mikor elkezdte írni verseit és prózáit. Munkáiban egyre inkább tetten érhető lett Cicero és Ovidius hatása.
1399-ben az Epistre au dieu d’amour című művében foglalkozott először a nők társadalmi helyzetével, amelyben kritizálta a nők irodalmi ábrázolását is.
1405-ben írta meg legismertebb művét, a Livre de la Cité des Dames (A városi hölgyek könyve) címmel. Ebben tiltakozásának adott hangot azokért a középkori vádakért, amelyekben a nőt, természetéből fakadóan bűnösnek ítélték meg. Ellenpéldának felhozta a Bibliából és más mitológiai történetekből az összes női alakot, akik erényesen lettek ábrázolva. Művében egy olyan várost hozott létre a nők számára, amely egy olyan ideális világban volt, ahova elmenekülhettek a nőellenes kultúra elől.
Még ugyanebben az évben jelent meg önéletrajzi könyve, a L’Avison (A vízió), amelyben saját életének alakulásáról írt a történelmi események tükrében. Felvázolta az V. Henrik inváziója okozta káoszt, amely Franciaországot sújtotta, sőt, még lehetséges alternatív megoldásokat is kínált a helyzet megoldására.
A következő évben, 1406-ban aztán folytatta A városi hölgyek könyvét, és megírta A három erény könyve című regényét, amely szintén a nők társadalmi helyzetét tárgyalta, de nem egy idealizált környezetben, hanem Christine saját korában.
Majd ismét politizált a Test politikai könyve című művében, amelyben a társadalmat a test különböző részeihez hasonlította. A fej (a herceg), a végtagok (a lovagok) a láb pedig (a köznép).
1408-1410 körül heraldikai tárgyú művet írt a Livre des faits d’arme et de chevalerie (A fegyverek hőstette és a lovagiasság könyve), amely egyike az első címertani tárgyú könyveknek.
1412-1414 között megírta a Béke könyvét, abban az időszakban, amikor úgy tűnt, Anglia és Franciaország végre egyességre jut. E művében kifejtette nézeteit a kortárs politikáról, és előhozakodott egy új, szigorúbb erkölcsi kódexszel (aminek alapja a Biblia és az erkölcsi kódex volt), amelyre szerinte minden kormánynak hagyatkoznia kellene. Ez aztán a vesztét is okozta, mert a franciák és angolok közötti viszály mégsem oldódott meg, és írását nem fogadták jó szívvel.
Annyira nem, hogy mikor 1418-ban Christine egyik lánya kolostorba vonult, rövidesen Christine is menekült utána. Utolsó munkáját 1429-ben írta meg a La Ditié de Jeanne d’Arc (Jeanne d’Arc meséje) címmel, amelyet Jeanne d’ Arc dicséretére írt meg.
A rá következő évben (1430-1431 körül) Christine meghalt a kolostor falai között, ahol utolsó tíz évét töltötte. Nagyon jó minőségű munkát hagyott hátra. Kéziratai halála után szinte azonnal átkerültek Angliába, így 1498-ban VI. Henrik rendeletére el is készült az első fordítás könyvéből, amely, amint nyomtatásra került, bestseller lett.
Hiába lett azonban ismert, a 16. században valahogyan, valamiért eltűntek írásai… Csak a 19. század végén fedezték fel műveit újra.