Bizonyára mindenki ismer olyan embert, – vagy reggelente a tükörben rá bámul egy – aki mindig mások igényeit helyezi előtérbe, míg a sajátjával nem foglalkozik. Elsőre talán empatikusnak és természetesnek tűnik ez a tulajdonság. De valóban az, ha közben aki ad, kifacsarodik, és soha nem kap vissza? Vajon mi állhat a háttérben, amiért valaki ennyire alárendeli magát másoknak?
A mártír szindróma gyakoribb, mint hinnénk. Ismerjük meg közelebbről!
A mártír szóról mindünknek az önfeláldozó jut eszünkbe, valaki, aki megment másokat. És míg egy regényben vagy filmben lenyűgöző, addig a való életben már kevésbé az, ha ez a mártirkodás állandósul. Ilyenkor biztosra vehető, hogy valami áll a háttérben.
Azok, akik hajlamosak átesni a ló túloldalára, és minden cselekedetük mások jóllétének biztosítása, miközben a sajátjuk háttérbe szorul, mindig valamilyen önértékelési problémával küzdenek. Mártírok lesznek, mert mások megsegítésétől várják az elismerést, a létezésük jogát. Tudni akarják, hogy szükség van rájuk.
Ha minél több személynek segítek, önzetlenül, pláne akkor, ha fizikailag már nem bírom, akkor megnövök a szemükben, érzem, hogy szükség van rám, és ez célt ad az életemnek. – Egy mártír szindrómásnak ez lehetne a mottója.
Félreértés ne essék, segíteni jó és kell, de meg kell érteni, hogy hol a határ empatikus tett és mártírkodás közt. Ahol már a saját fizikai, mentális és lelki egészség is meginog, de még mindig más a fontos, ott már a mártír szindróma uralja az egyént, és ez nem csak az ő életét teheti tönkre, de a körülötte élőkét is. Mert egy mártír nem biztos, hogy a párkapcsolatában vagy a családjában áldozza fel magát.
Mik a mártír szindróma tünetei?
Áldozat szerep
A mártírok gyakran érzik úgy magukat, mint akik a körülmények áldozatai. Úgy vélik, nekik több küzdelemmel és fájdalommal kell szembenézniük, mint másoknak. Azt gondolják, hogy e miatt a küzdelem miatt még értékesebb a segítségük mások számára, ezért nagyobb elismerést érdemelnek.
Túlzott önfeláldozás
A mártír szindróma egyik jele, ha valaki túlzottan alárendeli magát másoknak. Nem ismeri a nem szót, határokat képtelen húzni, sőt valahol mélyen nem is nagyon szeretne, mert akkor nem kapná meg a figyelmet, amire olyan nagy szüksége van. Ha úgy érzi, nélkülözhetetlen abban, hogy más boldoguljon vagy boldog legyen, az neki is egyfajta kielégülést okoz, hiszen ezzel értelme van az életének.
Segítség hárítása
A mártír szindróma egyik nagy ismérve, hogy az egyén mindent magára vesz, még azt a terhet is, amit már jól láthatóan nem bír el. Aki mártír szindrómával küzd, képtelen elfogadni a segítséget. Neki az életét jelenti, hogy mások minden óhaját lesi, de ha vele teszi ezt valaki, kényelmetlenül érzi magát. Úgy gondolja, alkalmatlannak tartják, hogy megoldja az adott problémát és ettől gyengének érzi magát.
A mártír szindróma gyakoribb, mint hinnénk.
Azt a valamit, amit gyerekkorban megkap az, aki kiegyensúlyozott és szeretetteljes szülők mellett nő fel. Ám, ha ez elmarad, akkor a szülő felől érkező figyelmet egy egész életen át kutatni fogja a már felnőtt gyermek.
Képzeljük csak el, miképp csüng egy kisgyermek a szülő figyelmén. Mi mindent megtesz, hogy odafigyelést és dicséretet kapjon, és mennyire jól esik ez neki. Ha azonban elmarad, a gyermek ezt az űrt próbálja egy életen át betölteni. Mivel az ember úgy lett kialakítva, hogy bizonyos érzelmeket gyerekkorban kell elraktározni a zavartalan felnőttkor érdekében, ezek a gyerekek egy életen át kutatják ezt az érzést, hiába. Mintha sosem tudnák enyhíteni az éhségüket, hiszen nem a főnök vagy a szomszéd, de még csak nem is egy idegen lesz az, aki megadja nekik, ami után olyan régóta sóvárognak.
Persze mártír szindróma későbbiekben is kialakulhat. Bármikor kerülhetünk olyan helyzetbe, amelyikben kicsinek, sőt egyenesen semminek érezzük magunkat. Ilyenkor szükségünk van valamire, amitől újra azt érezzük, hogy értékesek vagyunk.
Minél korábban alakul ki a mártír szindróma, annál több életterületre van hatása. A párkacsoltban, a munkahelyen, de még a baráti körben is kényszert fog érezni a szindrómás, hogy bizonyítson, hogy a másik elfogadja, szeresse. Így pedig nehéz egészséges kapcsolatokat kialakítani.
Hogyan győzhető le a mártírkodás?
Általában azok, akik ezzel a problémával küzdenek, nem fogják beismerni, hogy baj van, még akkor sem, ha már az egészségük rovására megy. A családtagok, barátok kellenek, ahhoz, hogy felnyissák a szemüket.
Amikor ismertetjük egy szerettünkkel, hogy szerintünk mi lehet a baj, akkor azt semmiképp se tegyük szemrehányó vagy kioktató módon! Mondjuk el, hogy miből gondoljuk, hogy túlzásba viszi a segítségnyújtást és beszéljünk vele erről. Amennyiben hajlandó meghallgatni. Ha nem, akkor ne erőltessük. Inkább mutassunk rá a tetteiben, amikor mártír módon viselkedik.
Ha igényli, segítsünk neki megkereni az okokat és a kiinduló pontot, vagy amennyiben arra van szüksége, segítsünk megfelelő szakembert keresni neki.
Mutassuk meg, milyen az egészséges határvonal a segítségnyújtás és a saját érdekek megőrzése között! Bátorítsuk, hogy merjen önmagával is foglalkozni. Ha ez nem megy neki – már pedig nem fog – akkor segítsünk kideríteni, mi kapcsolja ki a leginkább, hogy töltődni tudjon. Persze ügyeljünk rá, hogy közben ne essünk mi is mártír szerepbe.
A mártír szindróma elhagyását nagyban segíti, ha az adott személy ráébred, hogy mi más van még, ami hasonló érzéseket ébreszt benne. Mitől érzi, hogy él, mitől, hogy értékes? És mi az, ami nem szipolyozza le az energiáját közben?
A probléma nem múlik el egyik napról a másikra. Minél kisebb korban alakul ki, annál jobban olyan érzés, mintha egy újabb bőrréteg lenne az emberen. Sokszor észre sem venni, hogy már megint mások a fontosabban a saját igények helyett. Odafigyeléssel, az okok megkeresésével és ha kell, szakember segítségével, azonban a folyamat javítható.
Bene Andrea
nyitókép: Image by katemangostar on Freepik
EZ IS ÉRDEKELHET: