Vajon hol kezdődik a férfi? Tényleg igaz lenne az a mondás, hogy a kisfiúk születnek, de férfivá válni kell? Az elmúlt időszakban már összemosódik a férfiakkal szembeni elvárás, pedig vágyunk rájuk. Az igazira. De tudjuk egyáltalán, hogy ki az, akire igazán vágyunk?
Íme egy olvasónk levele, aki már nem tudja, hogyan viselkedjen férfiként.
Elöljáróban annyit tudni kell rólam, hogy 52 éves vagyok, és közel öt éve élek egy olyan kapcsolatban, amiből legszívesebben menekülnék. A barátnőm 50 éves, még most is nagyon szép nő, de nem lehet vele együtt élni. A szülei jóvoltából egész életében egyetlen napot nem dolgozott, nincs is szüksége rá. Együtt élünk a fiával az édesanyjánál egy hatalmas házban. A gyermek most 17 éves, és az édesanyja teljesen elkényezteti. Még most is mindent megcsinál a gyerek helyett, olyannyira, hogy a szükséges és szükségtelen helyeken is anyuci borotválja, de a körmét is az édesanyja vágja.
Most, hogy leírom olyan szürreális az egész. Az édesanya, aki az én párom, nap mint nap elvárásokat támaszt felém. Én dolgozom, még sincs egyetlen fillérem sem. Minden pillanatban, minden pénzem elmegy krémekre, csokira, totálisan értelmetlen dolgokra, miközben a rezsibe is befizetek. És azt látom, hogy patthelyzetben vagyok.
Én az életem gondoltam tervezni ezzel az asszonnyal, de mára már tudom, mennem kell, menekülnöm kell, mert ebbe belebolondulok. Nem lehetek beteg, mert az a gyengeség jele, csóró sem lehetek, mert az ciki. Egyszerűen azt érzem, zsákutca az egész.
Már gyomoridegem van, amikor belépek a lakásba, mert céltalan az egész. Persze én is elrontottam, mert hagytam, hogy az irányítást kivegyék a kezemből. Nincs szavam, megtűrt ember lettem, közben pedig eltelik az élet.
Se lakásom, se félretett pénzem nincs, pedig nem keresek rosszul. Az előző házasságomból született egy gyermekem, a váláskor otthagytam a házat, hiszen nyilván nem teszem ki a gyermekem és a gyermekem anyját az otthontalanság érzésének.
Szóval itt vagyok, minden nélkül, megalázva, a horkolásom miatt külön hálószobába zavarva, nulla megbecsüléssel és pontosan ennyi önbecsüléssel.
Segítsetek! Mit tennétek a helyemben?
Kérd meg a munkahelyed,hogy a fizud egy részét máshova utálja,egy másik számlára ami a tiéd.
Otthon mond hogy fizucsökkentès volt, és pár hó alatt így rakd össze az albipènzt,és menj el onnan! Vissza se nézz.
Előtte persze ha már elrendeztél mindent, nyugodtan kiborìthatod a szennyest,és elmondhatod milyen számodra ez a helyzet.
Egyáltalán beszéltél ezekről?
Miért hagyod magad elnyomni?
Szomoru,- menj de nagyon gyorgyan es minél messzebb ! Üdvözlet
Ne ragadj bele az áldozat szerepébe, mégha ez kényelmes is, tessék felvállalni a feleleősséget és háló nélkül ugrani, lelményesen pénzt félretenni és lépni.
Fogd a bőröndöd, és fuss. Fizetésnap, a pénzeddel együtt… gyorsan és messzire. Baráttól, rokontól, volt feleségtől kérj segítséget!
Irj majd ha kijutottál szórítunk neked!