Az alkohol rengeteg családot tett már tönkre. Mégsincs változás ezen a téren hazánkban, az emberek erőteljes része rendszeresen iszik. Senki sem akar neki gátat szabni, pedig legális drog.
Miriam megosztotta velünk történetét, és felvett egy fontos kérdést is:
Az apámmal mindig baj volt. Olyan, mint egy nagyra nőtt gyerek. Amíg kicsi voltam jókat játszottam vele, bár már akkor is láttam, hogy kerülni kell, ha keresztbe áll a szeme. Voltak olyan titkaink, minthogy rendszeresen presszóba vitt az óvoda után, vagy, hogy a Zsuzsi nénivel találkoztunk… Voltak szép idők, voltak rossz idők. Anya sokszor ütött meg azért, mert apa miatt feszült volt.
Nem felejtettem el semmit: nem vagyok az a lány aki rajongva néz fel az apjára.
Persze szerettem és szeretem, de tudom, mik a jó és rossz tulajdonságai. Emlékszem jól, hogy két komoly problémával küzdött világ életében: az alkohollal és a nőkkel. Fiatalon még elbírt ezekkel, de egyre több baja származott belőle. Adóságokba keveredett, passzivitás jellemezte, és a sorozatos hűtlenségek után anyám elvált tőle, de nekem ő maradt az apám.
Míg egy nő elválhat a férjétől és kizárhatja azt az életéből, egy gyermeknek erre nincs módja. Ha „csak” az alkohollal van baj, nincs bántalmazásnak nyoma, a gyermeknek ugyanúgy mennie kell találkozni az apjával, aki a válás hatására jó eséllyel még mélyebbre zuhan az alkoholizmus poklában. Én hónapokig úgy jártam apámhoz, hogy még csak nem is láttam. Csak a szerencsén múlt, hogy nem kallódtam el, mert -akkoriban- senki nem figyelt rám.
Éveken át tartott mire elfogadtam apám nem fog megváltozni. A nők jöttek mentek az életében, de soha senki mellett nem horgonyozott le anyám után többet. Egyedül maradt, hű társa az alkohol lett, amit egyszer csak letett.
Ehhez az egyik barátja májrákja és anyja betegsége kellett. Tiszta lett.
Hirtelen nem kellett gyomorgörccsel mennem hozzá, hogy vajon aznap józanul találom-e. Az ember, akit elvesztettem az alkohol miatt, végre igazán apám lett. Az idő ráncokat vésett rá, haja gyérülni kezdett, de már nem akart inni. Aztán én férjhez mentem, gyereket szültem, elhunyt az anyja, és magára maradt…
És újra inni kezdett.
Ha meglátogatom, pár nap alatt magához tér, még az arca is kisimul. De mikor elbúcsúzunk és másnap felhívom, hallom a hangján, megint részeg, és a gyomrom felfordul. Megint iszik, és most már nemcsak magam miatt nem bírom elviselni ezt, hanem a gyermekem miatt se. Nem akarom, hogy neki is szembesülni kelljen ezzel az egésszel.
Olykor felmerül bennem, hogy közelebb kellene költözni hozzá, és akkor újra letenné a poharat. De tényleg vele kellene lennem (kis túlzással) állandóan, hogy ne igyon? Az én felelőségem ez? Én tehetek arról, hogy alkoholista? Mit tehetek? Vagy egyszerűen el kellene fogadnom, hogy aki egyszer alkoholista volt, az mindig az marad? Dacára gyermeknek, unokának? Csak az alkohol az igazán fontos (és örömet, vigaszt jelentő szer számára?