Nagyjából egy tőről fakadnak, azonban az idő múlásával szétágaznak. Ami – különösen a külső szemlélő számára – kifejezetten jól látható. Még akkor is, ha az, aki benne van, főleg az utóbbi kettőt bőszen tagadja.
Az elhatározás
Igényel elszántságot, céltudatosságot, erőt, energiát. Emellett magabiztosságot – hogy menni fog – és hitet abba, hogy a végén sikerül. Persze a körülmények folyamatos áttekintése, információ szerzése, mások, akár a témában már tapasztalt személyek meghallgatása, a lehetőségek figyelembe vétele nagyon fontos az egész folyamat során. Legyen az jövendőbeli álom állás, felvétel valamilyen képzésre, fogyókúra, hízókúra, nyelvvizsga, jogosítvány megszerzése, vagy akár az idilli párkapcsolat a tökéletes jelölttel – bármi, amit valaki elhatároz, hogy megvalósít.
Mindez, amíg úgy teszi, hogy nem bántja vele sem önmagát sem mást, és nem okoz nehézséget, gondot, senkinek, elismerésre és tiszteletre méltó. Még akkor is, ha nem pont az a végeredmény születik, ami a kitűzött cél volt. Mert közben is tanult, fejlődött, újabb tapasztalatokat szerzett, amelyek vagy módosítják az eredeti elképzelést, vagy hasznos, hozzáadott értékként segítik azt.
Az ilyen ember nem esik búskomorságba, ha nem teljes a siker – a tanulságok levonása, és esetleg kis szomorkodás után inkább átértékel, újragondol, és ezek tükrében készít másik tervet – vagy kicsit megváltoztatja a célt. Jellemző még, hogy az illető ebben az esetben olyasmire szán időt, amiről már az elején, vagy menet közben látja, hogy tényleg megvalósítható. Ha viszont a beletett energia és a közben megszerzett tapasztalat alapján úgy ítéli meg, hogy ez úgy, ahogy szeretné, esélytelen, nem küzd vele többet.
A makacs
Itt már megjelenik a ragaszkodás. Valamihez, ami jó is lehetne – de a hozzá vezető utat beárnyékolja, hogy az illető leginkább csak a végeredményt, az áhított célt látja. Ilyenkor szűkülhet a látókör, csak (szerinte) a célhoz vezető módok, emberek, kapcsolatok lesznek a fontosak.
A makacs ember nem száll le arról, amit eltervezett, a napja nagy részében az lebeg a szeme előtt. Sok mindent ennek rendel alá – ezzel akár háttérbe szorít minden mást és mindenki mást az életében. Általában eltántoríthatatlan attól, amit a fejbe vett – rosszul fogadja az esetleges kritikát, tanácsot – mert ő tudja, ő jól tudja, és ez így lesz.
Ha sikerrel jár, persze büszke, de sokszor magára marad az örömével, mert amíg a cél felé tartott, sokakat elmart maga mellől.
Ha pedig kudarcot vall, valószínűleg más lesz a bűnbak: a körülmények, az őt nem kedvelő főnök, HR-es, vizsgáztató, a konditerembe járók, stb. Ezért aztán ilyenkor sokszor arra jut, ez nem is kell neki. És keres mást – ahol kezdi elölről. Nem tanulva abból, ami korábban félrement.
A rögeszmés
Nála egy a cél: amit elgondolt. És kizárólag úgy, ahogy elképzelte. Teljesen mindegy, hogy idővel már tisztán látszik: ez nem fog összejönni, ez nem jó. Úgy hajlítja a tényeket, az eseményeket, a történéseket, hogy abból az látsszon, tulajdonképpen minden úgy halad, ahogy szeretné. Ha a környezet visszajelez, hogy valami nem stimmel, mert álmokat, illúziókat hajszol, akkor vagy hallgat – és magában ellenkezik – vagy felsorolja, hogy melyek azok a dolgok, amelyek pont, hogy az ellenkezőjét mutatják. Szerinte. Mert a külső szemlélő látja, hogy ezek halvány eredmények – ha egyáltalán annak nevezhetők.
A rögeszmés sokszor eltávolodik a környezetétől, más, új ismeretségeket szerez – olyanokat, akik teljes mellszélességgel támogatják abban, amit kitalált. Sokszor például olyan szolgáltatók, akik kizárólag a pénz miatt táplálják benne a reményt az elképzelt cél kapcsán. Mégis, ők leszek a legjobb „barátai”, azok, akik hisznek neki, nem úgy, mint a család vagy a többiek, akik csak azt hajtogatják, miért nincs értelme ennek.
A rögeszmés környezetében élők az elején mindig ott vannak mellette, támogatják, meghallgatják, elmondják, hogy ők mit gondolnak. Amikor azonban már látszik, hogy itt egyfajta lehetetlen küldetésről van szó, más lehetőségeket is ajánlanak, próbálnak a maguk módján segíteni. Ami süket fülekre talál. Ezért, mivel semmi nem változik, idővel belátják, hogy tulajdonképpen esélyük sincs, mert az illúzió, ami a másik fejében, képzeletében létezik, fontosabb minden realitásnál. A józanságnak helye nincs, helyette marad a záros határidőn belül el nem érhető, elképzelt álom.
Van, akit ez tart életben – és bár úgy tűnik, közben kínlódik, szenved is, mégis, valamiért kell neki. Hiszen nem áll le, nem lép ki, nem változtat.
Az pedig már a mi döntésünk, hogy bármelyik fenti típusnak, aki jelen van az életünkben, mit és mennyit adunk magunkból, az erőforrásainkból, az időnkből.
Ami máris sokat elárul arról, hogy nagyjából melyik csoporthoz tartozunk.
Nyitókép: Image by Holiak on Freepik
Ha tetszett a cikk, támogatásoddal kifejezheted tetszésed, és segítheted munkánkat.
KATTINTS IDE! Köszönjük!
EZ IS ÉRDEKELHET: