Valószínűleg sokaknak ismerős az a helyzet, amikor egy rokon, barát vagy kolléga kér valami kis apróságot – amiből aztán egyre több lesz. Ha pedig tiltakozni próbálunk, vagy jelezzük, hogy eredetileg nem erről volt szó, még ők sértődnek meg.
A mondás, miszerint „A kisujjamat nyújtom, de az egész karomat akarja.”, nagyon is helytálló, erről sokan tudnánk mesélni – és lehet, hogy te is tapasztaltad már, nem is egyszer.
A kedves munkatársak
Beleeshetünk ebbe a csapdába a munkahelyen. Akár úgy, hogy mi ajánljuk fel a segítséget, a kisegítést, ha látjuk, hogy a másik meg van szorulva, akár úgy, hogy ő kér meg minket. Az elején még büszkék is vagyunk magunkra, jólesik a köszönet az, hogy segíthettünk, hogy jót tettünk. Még abban a hitben is ringathatjuk magunkat, hogy mindez kölcsönös, és ha nekünk lesz rá szükségünk, számíthatunk a másikra.
Aztán elkezdődik, hogy már nemcsak havonta, de hetente is ugorjunk be helyette, készítsük el mi azt a beszámolót – hiszen a múltkor is olyan jól ment –, cseréljünk műszakot, szabadnapot. Ha nem vagyunk résen, a másik ránk telepedik.
A családban sem ritka
Sőt, a kötelék ebben az esetben még kényszerítőbb lehet. Legalábbis annak, akinek nem tűnik fel időben, hogy a kisujja már régen nem elég, ellenben mindkét karján ott lóg a rokonság. Mert egyszer vigyázunk az unokaöcsénkre, hogy a szülők moziba mehessenek. Aztán újra megkérnek. Majd egész hétvégén nálunk lehetne a kicsi, hiszen „Annyira jól érzi magát velünk!”
Vagy, amikor egy ideig természetes, hogy elvisszük valamelyik családtagot vásárolni, például ünnepek előtt, hogy ne kelljen a nagy szatyrokkal cipekednie, de idővel azon kapjuk magunkat, hogy be vagyunk osztva, hétközben egyszer, és pénteken rendszeresen, a bevásárlókörútra.
Ahol van hétvégi telek, és mert a rokonok megkértek, persze, hogy tavasszal besegítünk, mert miért is ne, és jó is a levegőn lenni. Aztán egy idő múlva már szemrehányó pillantásokat kapunk, mert mostanában nem mentünk Pista bácsihoz, pedig azt hitte, számíthat ránk.
A baráti kör sem mindig annyira „baráti”
Át tudtok jönni virágot locsolni, a macskát megetetni, amíg egy hétig nyaralunk? Hát persze, örömmel! Azonban, amikor a jó fej baráti pár havonta elutazik, és már nem is keres mást,
Ugyanígy van a férfiakban csalódott barátnővel is, aki folyamatosan telefonon boldogít, hosszú hetek óta hívogat és kesereg, de rólunk soha nem kérdez – nos, ő is tipikusan az az eset, aki visszaél a jószándékú szívességgel.
Ne hagyjuk!
Ne hagyjuk, hogy ránk telepedjenek, hogy bábként kezeljenek, hogy összekeverjék a kedvességet, az udvariasságot, a szeretetet a mulyasággal.
Amikor azt érezzük, hogy ezek a helyzetek számunkra már megterhelők, hogy akadályoznak a saját életvitelünkben vagy kellemetlenek, nyugodtan szóljunk!
Húzzuk meg a határokat – mert amíg az nincs, a legtöbben úgy gondolják, ez teljesen rendben van, hiszen mi mindig, mindenben benne vagyunk, ezek szerint örömmel segítünk, megyünk, ott vagyunk, tesszük, amit kérnek – akkor pedig miért ne?
Van, aki észre sem veszi, hogy kissé túlzásba esett – és ha szólunk, azonnal visszább vesz, sőt, még elnézést is kér.
Viszont, tényleg vannak, akiknek minden belefér – ha pedig jelezzük, van, hogy még nekik áll feljebb, mert nem volt az olyan nagy dolog, amit kértek és különben is, miért nem mondtuk, mit kell most itt idegeskedni?
És tényleg nem kell. Mert jobb idejében szólni, akkor, amikor még bennünk sem forr a düh, nem kezdünk „Igazán tudhatná.”, vagy „Nem igaz hogy nem tűnik fel neki.” elméleteket gyártani, mert amikor aztán ezért robban a visszafojtott indulat vagy megbántottság, abban soha nincs köszönet.
Legyünk határozottak
Ne a másiktól várjuk, hogy rájöjjön, mit szeretnénk, hogy mikor érezzük úgy, hogy a szívességet örömmel megtettük, továbbra is számíthat ránk – de most már térjünk vissza abba a kerékvágásba, ahonnan indultunk.
Így tiszta helyzeteket teremtünk magunk körül, amelyekben őszinte és igaz kapcsolatok születnek – legyen az rokoni, baráti vagy bármilyen más emberi kapcsolat.
Az nem gonoszság vagy ridegség, ha elmondjuk, melyek azok a határok, amelyeket a másik nem léphet át – és amelyeket mi is mindig, minden esetben, vele kapcsolatban is, tiszteletben tartunk.
Nyitókép: Image by lookstudio on Freepik
EZ IS ÉRDEKELHET: