A szakítás után – 5 szakasz a túlélésig

Egy romantikus kapcsolat vége, legyen az rövid vagy hosszú távú kapcsolat, mindig rossz. Ha pedig valaki régóta volt együtt a párjával, és már volt közös otthon és család, a hiány szó szerint olyan, mintha levágtak volna egy végtagot. Hiszen az évek alatt történik egyfajta összeolvadás, ami kínzóan fájdalmassá teszi az egység elszakítását.

A szakítás után – és ezen nincs mit szépíteni – a pusztítás olyan súlyos lehet, mint amikor meghal egy szerettünk. Bár a szakítás nem ugyanaz, mint a halál, az agyunknak hasonló folyamaton kell keresztülmennie, hogy végül eljussunk az elengedéshez és az új élethez.

A szakítás utáni időszaknak öt szakasza van. Összeszedtük őket:

1. szakasz: a mély tagadás

Ebben a stádiumban az elhagyott nem hiszi el a szakítás tényét. Megoldásokat keres, terápiát javasol, telefonálgat, írogat. Nem hajlandó tudomásul venni: vége.

Ebben a szakaszban az a legjobb, ha kiderül, mi volt a szakítás valódi oka. Csakis akkor tanulhat belőle valaki, és építhet majd a tapasztalatból következő kapcsolatában, ha pontosan megérti, miért lett vége ennek.

2. szakasz: a düh

A harag gyakran akkor jön, amikor a tagadás elmúlik. ,,Hogyan történhetett ez velem? – jön a kérdés. Ilyenkor mindenki áldozatnak érzi magát. Elkezdődik a kemény ítélkezés, hibáztatás. Sokak ebbe teljesen beleragadnak, megszállottan azon gondolkodva, hogyan bánhatott velük így az ex. 

Ennek elkerülése érdekében érdemes beszélgetni a barátokkal, családdal, akik kívülről tisztábban látják és mérik fel a helyzetet.

3. szakasz: a rossz alku

Az alku egy megküzdési mechanizmus, amivel minden szakításon éppen átesett megpróbálja „feloldani a gyászt”. Ebben a szakaszban általában olyan tevékenységekre vagy feladatokra koncentrál mindenki, amelyek enyhítik a fájdalmat – vagy akár segítenek újra összejönni az exszel. ,,Talán ha azt mondom neki, meglátja, milyen vagyok valójában„, vagy: „Ó, soha nem magyaráztam el, miért tettem…, ezért visszamegyek és megcsinálom hogy” vagy „Levelet fogok írni”, tervezgetik az új jövőt.

4. szakasz: Depresszió és gyász

Amikor az alku kudarcot vall, támad a depresszió és a kilátástalanság. Sokan úgy érzik, nincs semmijük. Semmik a párjuk nélkül, és az életüknek nincs értelme. A gyásznak ebben a fejezetében az a legjobb, ha van kihez fordulni segítségért a múlt feldolgozásához. Egy másik módja annak, hogy valaki boldoguljon ezen a szakaszon, ha megajándékozza magát azzal a kedvességgel és megértéssel, amivel meg szokta ajándékozni régi szerelmét.

5. szakasz: Radikális elfogadás

Ha valaki egészséges módon megy keresztül a lépéseken, az utolsó szakasz az elfogadás. Eddigre az elhagyott már nem a veszteség megszállottja, és nem próbálja mindenáron megtudni, mi romlott el, vagy hogyan szerezheti vissza az exe szerelmét. Lassan továbblépett.

Igazi bónuszként pedig eddigre új értelmet, új szenvedélyeket és új tevékenységeket kezdett felfedezni, beleértve a fokozott öntudatot is.

Talán egy kapcsolat végénél azt érezzük, összedőlt a világ, ám ha sikerül az öt szakaszon túljutni, ráébredhetünk, hogy erősek, függetlenek, bátrak vagyunk, és előttünk végtelen lehetőségek sorakoznak – csak élni kell velük…

Nyitókép: Image by nensuria on Freepik

EZ IS ÉRDEKELHET:

Még nincs hozzászólás

Írj hozzászólást

Az email címed nem jelenik meg.