Úgy tűnik, manapság nem divat hálásnak lenni. Természetesnek vesszük életünket, tulajdonunkat, családunkat, barátainkat és egy csöppnyi hála sincs a szívünkben irántuk. Befelé forduló, önző és irigy társadalmat alkottunk meg.
Ennek pedig előreláthatóan nagyon rossz vége lesz.
Alább néhány javaslatot adunk arra, hogyan gyakoroljuk és sajátítsuk el újra a mindennapokban a hála képességét magunkban:
Fejleszd tudatosan olyan valakivé magad, aki befogad, nem pedig áldozat!
Szinte minden, amit az életben birtoklunk, valaki másnak az erőfeszítéséből jött létre. A bútorunk, az autónk, a házunk, ruhánk, kertünk és igen, még saját testünk is, valamilyen módon mások ajándéka. Ezeknek az embereknek az erőfeszítései nélkül semmink nem lenne. Nem lett volna függetlenségük, ha mások nem ajándékozzák oda az alapszükséglethez valókat. Emlékezzünk erre a tényre minden nap, ahelyett, hogy cinikusak lennénk!
Legyél olyan ember, aki képes elmondani másoknak, hogy mennyire értékeli őket!
Tegyünk erőfeszítéseket azért, hogy elmondjuk családtagjainknak, mennyire szeretjük őket mindenféle álszent rituálé nélkül. Mondjuk el, hogy milyen szép otthonunk van, és milyen nagyra értékeljük ezt, és legyünk hálásak azért is, mert valaki finom ételt főzött nekünk. Mindezt tegyünk őszinte módon, hogy megláthassuk, ezzel a magatartással milyen gyorsan fogunk mi is értékelté válni. Gyakoroljunk idegenekkel is. Tegyünk kisebb szívességeket, vagy köszönjük meg az eladónak, a benzinkutasnak a munkáját.
Panaszkodj minél kevesebbet!
Tartózkodjunk attól, hogy hiányosságokat lássunk valakiben vagy valamiben. Minél többet kritizálunk és panaszkodunk, annál nagyobb lesz a szakadék, a szeretet és értékesség felé vezető úton. Adjunk magunknak egy speciális időszakot, például egy hónapot, amikor kerüljük a panaszkodást és a hiányosságok kutatását. Így megnyílhat belső énünk a szeretet, értékesség és hála felé, és kiürül a harag és panaszkodás belőlünk.
Tudatosítsd magadban a hála szükségességét a küzdelmekért és szenvedésekért is, mert ezek is az élet részei!
Néha könnyebb mérgesnek lenni és szenvedni, ahelyett, hogy megértenénk, a harcaink is csak a keresés és ébredés katalizátorai. Ezek nélkül a tapasztalatok nélkül nem tudnánk előrehaladni. A függőség megismerteti velünk a tisztaság elixírjét. A harag megtanít a szeretet extázisára. A hálátlanság megtanít minket a hála szükségességére. A saját fájdalmunk megtanít, hogyan legyünk sokkal szeretetteljesebbek másokkal.
Ne felejtsd el, hogy a gondolatok természetében rejlik minden!
Minél inkább arra összpontosítunk, mi hiányzik, annál rosszabbul fogjuk érezni magunkat. Minél többet panaszkodunk, annál negatívabbak leszünk. Ám ha folyamatosan gyakoroljuk a hálát, akkor egyre hálásabbak leszünk. Mint ahogy minél több őszinte elismerést adunk, annál többször fogjuk a szeretet bőségét is megtapasztalni. Minél többet gyakoroljuk ezt, annál nagyobb mértékben fogjuk mindezt a jót bevonzani életünkbe.
Az életünk egészen más irányt vehet ezeknek a pontoknak az elsajátításával. A cél az, hogy megtanuljuk egymást értékelni, felismerni a szeretetet minden cselekedetünk mozgatórugójaként, és olyan életet teremteni, amiben képesek vagyunk elismerni mindent és mindenkit, amink, és akink van.
Létezik egy gyakorlat arra, hogy mit vizualizáljunk akkor, ha úgy érezzük semmink nincs. Képzeljünk el egy tengert és kezdjük el beledobálni mindent, amink csak van. A kávéskanáltól kezdve, a mozijegyeinken át, a szeretteinken keresztül, a ruháinkig, mindent! Lássuk, mennyi mindenünk van valójában!
Vegyük észre, hogy mennyi mindenért lehetünk hálásak!
kiemelt kép: Freepik