Karomban alszol, csendes szuszogásod jelzi, hogy álomföldre értél. Arcod kisimul, tested elernyed, ahogy befészkeled magad ölembe. Ujjaid még kapaszkodnak a kezembe, de lassan enyhül a szorítás.
Már csak rajtam nyugtatod a kezed, hogy ne tudjak kibontakozni tested testemre fonódásából.
Mintha egyek lennénk, érzem, ahogy szuszogásod hatására engem is nyugalom száll meg. Félálomban, mégis éberen hajtom fejedre fejem. Már nem tudom, hol kezdődöm én és hol fejeződsz be te.
Szimbiózis, szerelem, lélekkapcsolódás kettőnk egyesülése.
Álomvilágban élek, mióta beléptél az életembe. Már semmi sem tűnik valódinak, csak a mi kettőnk léte. Mert még akkor is, mikor mostohán bánunk egymással, utat keresünk a másik szívéhez.
Felelősséggel tartozom érted, hiszen engem választottál. Már nem élhetek bele csak úgy, minden cél nélkül a világba. Megkötötted a kezem, de nem hiányzik a szabadság. Mert az, hogy nekem adtad szíved, maga a Mennyország.
Lelkeink egymást választották, nem véletlenül.
A mi sorsunk az volt, hogy egyek legyünk. Hogy egy életre szólóan vagy csak időszakosan, majd kiderül. De most hallgatom szuszogásod, igyekszem felvenni légzésed ritmusát, hogy beléphessek álomvilágodba…
EZ IS ÉRDEKELHET: