Bizonyosan velem van valami baj. Másképpen hogyan magyarázhatnám viselkedését? Egyik percben biztosít róla, hogy szeret, mindenkinél jobban ragaszkodik hozzám, a másik pillanatban ízekre akar szaggatni.
Miért mondja, hogy csodálatos vagyok, s miért nevez nyomban ezután hitvány alaknak, minden bajáért felelősnek?
Ha valóban szeret, miért érzem magam kihasználtnak, tehetetlennek? Miért hever romokban önbecsülésem? Miért csal meg fűvel-fával? S hogyan lehetséges, hogy egy különben értelmes ember ilyen ellentmondásosan és észszerűtlenül viselkedjen?
S vajon mivel érdemeltem ki az efféle bánásmódot? Hiszen – tudtommal – nem tettem semmi helytelent, nem mondtam semmi bántót.
Nos, felebarátom, biztosíthatlak, nem személyeddel, viselkedéseddel van gond. A fentebb leírt viselkedésminta borderline személyiségzavarral sújtott embertársainkra jellemző.
Nevezhetjük őket – mellőzve idegen eredetű és nem éppen szerencsés elnevezésüket – gyűlölködve ragaszkodóknak, meghitt ellenségeknek vagy egyszerűen ingatag személyiségeknek is.
Jóllehet ugyanazon kétes hírű csoportot képviseli – csalárdak, élősködők, éretlenek, indulatosak, kapcsolatszédelgők, kiszámíthatatlanok, mesterkedők –, mint a hisztrionikus, a narcisztikus és az antiszociális személyiségvar, mégis keveset hallunk róla.
Nevezett társulat tagjai, a rokonság ékes bizonyítékaként, számos közös sajátságukban osztoznak.
Ingatag felebarátainknak elmosódott, zavaros képük van önmagukról. Nincsen támpontjuk, hogyan érezzenek, hogyan viselkedjenek. Lelki egyensúlyuk és összefogottságuk megőrzéséhez komoly erőfeszítésekre van szükségük. A világot idegennek, magukat üresnek érzékelik. Önpusztító módon élnek. Céltalanul sodródnak, képtelenek adottságaiknak megfelelően érvényesülni. Zűrzavaros élettörténetük telve van kudarcokkal. Tapasztalataikból nem tanulnak, mindig mindent elölről kell kezdeniük.
Viselkedésüket a valós vagy vélt elhagyástól való, megsemmisítő erejű félelem, a bizonytalanság és az indulatosság uralja.
Elviselhetetlen számukra a gondolat, hogy magukra maradnak, és senki sem gondoskodik róluk, senki sem védi meg őket. Voltaképpen feltétel nélküli szeretetre, s mindenható, határtalanul gondoskodó szülőpótlékokra vágynak.
Érzelmeik, hangulatuk szélsőségek között ingadozik. Önértékelésük szerfölött törékeny, ezért szakadatlanul külső megerősítésre van szükségük.
Bizonytalanságuk, megerősítés iránti igényük miatt folyton vizsgáztatják szeretteiket, megpróbálják erőiket. Meg akarnak bizonyosodni róla, meddig mehetnek el. Végső soron valamennyi kérdésük a biztonságról szól: „Számíthatok rád?”
Ha úgy gondolják – okkal vagy ok nélkül –, hogy valaki nem fogadja el őket feltételek nélkül, akkor dühöngéssel, fenyegetéssel, megtorlással, vádaskodással, zokogással stb. próbálják kényszeríteni, hogy kiszolgálja függőségi igényüket. Cselekedeteikkel azonban gyakorta ellenkezőjét érik el: előbb-utóbb elidegenítik maguktól azokat, akiktől támogatást kaphatnának.
Jellemző még rájuk a felelőtlen magatartás: öncsonkítás, önmaguk és mások veszélyeztetése, mértéktelen falás, bolti lopások, meggondolatlan költekezés, szerhasználat, szabados szerelmi élet. Kapcsolataik általában viharosak és boldogtalanok. Nem képesek érzelmileg megfelelően kötődni a számukra fontos személyekhez. Egyik pillanatban bálványozzák, a másikban ledöntik őket talapzatukról.
Indulataikat nem vagy csak igen nehezen tudják uralni, s dühüket nem ritkán önmaguk ellen fordítják. Gyakorta fenyegetőznek öngyilkossággal, és olykor be is teljesítik sorsukat.
Ádám László
EZ IS ÉRDEKELHET: