Vannak emberek – többségében nők –, akik jószerével csak külső forrásokból tudják táplálni önértékelésüket, másoktól teszik függővé boldogságukat, érzelmi biztonságukat.
A magukról kialakított előnyös kép fenntartásához szakadatlanul elismerésre és visszaigazolásra van szükségük. Mások – leginkább ellenkező neműek – érdeklődésére, kedvező megítélésére, melynek tükrében magukat értékesnek, kívánatosnak, nagyszerűnek láthatják.
Rendszerint nem elégszenek meg egyetlen ellátási forrással. Formális kapcsolatukon kívül mindig biztosítanak maguknak más lehetőségeket is. Rajongótábort, szolgahadat tartanak, függő viszonyban élnek egyidejűleg több személlyel. Egyik szerető karjaiból a másikéba szédülnek. Őszintén hiszik, hogy új társuk lesz az „igazi”, aki végre betölti a lelkükben ásítozó űrt. Úgy gondolják, maguk mögött hagyhatják gondjaikat. Nem ismerik fel, hogy bajaik forrása saját viselkedésük.
Mint Tarzan, lógnak a liánon, egyik kapcsolattól lendülnek a másikhoz, s csak akkor engedik el az indát, ha egyáltalán eleresztik, amikor már biztosan megkapaszkodtak egy másikban.
Akik ekként cselekednek – menekülnek gondjaik elől ahelyett, hogy szembenéznének velük –, hibáikból sohasem tanulnak. Újra és újra ugyanazon észszerűtlen viselkedésmintákat ismételgetik. Nem egyszer életük fogytáig.
A kapcsolatfüggés, valamint a hozzá társuló kapcsolatszédelgés és az alacsony erkölcsi színvonal – gyengeség. Olykor viselkedészavar kísérő tünete.
Aki nem képes jellembeli értékeire támaszkodni, ingatag önértékelését csakis külső forrásokból tudja megerősíteni. Szakadatlanul érvényesítenie kell létezését. Ha nem figyelnek rá, befelé kellene fordulnia, önvizsgálatot tartania, ezt azonban igyekszik elkerülni. Nem szívesen gondolkodik észszerűen, és kibújni próbál minden felelősség alól. Minden igényét mások által igyekszik kielégíteni.
A kapcsolatfüggő oly mértékben bizonytalan – hite szerint nem tud feltétlen elfogadás, figyelem, gondoskodás nélkül létezni –, hogy egyetlen pillanatra sem kíván egyedül maradni.
Szerelmi viszonyai bálványozással kezdődnek, és keserűségbe, vádaskodásba fulladnak, mert várakozásai sohasem teljesülhetnek. Az új kapcsolat éppúgy nélkülözi a tartós együttélés legfontosabb feltételeit – egyebek között a bizalmat és a tiszteletet –, miként a régi.
Egyik kapcsolatból a másikba sodródik, ellátásának egyik forrását a másik után meríti ki. Folyvást azt fürkészi, hol találhatna a jelenleginél különb társat, és sohasem éri be csupán eggyel. Jobban érzi magát, ha tudja, hogy képes hatni a férfiakra, illetve a nőkre. Hódításainak tárgyait díjnak tekinti.
Háreme, avagy rajongótábora három társaskörre – közönségre, jelöltekre valamint volt szeretőkre avagy vésztartalékokra – tagozódik.
A kapcsolatfüggőt kísérete úgy veszi körül, mint a Jupitert holdjai. Csakhogy míg emezek pályája és száma ismert, és állandó, addig amazoknak nincs állandó helyük, és számuk is változó. Amiben viszont megegyeznek: sem ezek, sem azok nem kerülhetnek túl közel pályán tartó bolygójukhoz.
A kíséret szerepe az, ami általában a közönségé: erősítik a művész önbecsülését. Lelkesednek, tapsolnak, virágot szórnak és a többi. Szegény bolondok kisebb-nagyobb szolgálatokat is tesznek – hajlandók semmiért is arannyal fizetni –, pl. megjavítják a művész valamijét, elintéznek helyette ezt-azt, meghallgatják panaszait, megvigasztalják stb.
A jelöltek (reménybeli társak, szeretők) voltaképpen biztonsági tartalékok. A kapcsolatfüggő számára pillanatnyilag elérhető legnagyobb értékű erőforrások. Általában három vagy négy ilyen jelöltje van. Ha talál valamelyiknél jobbat, régi jelöltjét rendszerint más szerepkörbe sorolja.
Ha a kapcsolatfüggő elsődleges kapcsolata válságba jut, leggyakrabban vésztartalékaihoz, volt szeretőihez tér vissza sürgős segélyért, támogatásért, vigaszért. Őket jól ismeri, tudja hogyan kell kihasználni gyengeségeiket.
Ki akar együtt élni egy kapcsolatszédelgővel?
Ismervén korábbi, viharos szerelmi ügyeit, sablonosan ismétlődő magánéleti kudarcait, kinek éri meg? Ki akar állandó félelemben élni, találgatni, mikor jut elődeihez hasonló sorsra? Mit jelenthet a „szeretlek” olyan ember számára, aki (ha jól számol) már harmincnyolcadik alkalommal mondja, mindig másnak?
Nem ő életed célja. Nem a te feladatod őt megváltani vagy ítélkezni fölötte. A legtöbb, mit érte tehetsz, hogy sok szerencsét és boldogságot kívánsz neki.
Ne szolgáld ki igényeit érdemtelenül. Válsághelyzetben ne magyarázkodj, ne próbáld őt meggyőzni. Lehetőleg ne mutass semmiféle érzelmet. (Ha indulatos, féltékeny vagy, voltaképpen elismered, hogy nem bízol magadban. Ezzel csak megkönnyíted neki, hogy a felelősségből rá eső részt is nyakadba akassza). Ha nem tartja magát az együttélés szabályaihoz, semmibe vesz – ami a legsúlyosabb tiszteletlenség –, mondj búcsút neki.
Ha elhagy, ne üldözd. Nem kényszerítheted, hogy szeressen, tartson ki melletted. Nincs jogod elvenni tőle egy boldogabb élet lehetőségét. Egyetlen személy, akit uralhatsz, te magad vagy.
Ádám László
EZ IS ÉRDEKELHET: