Mit tehet egy történelmi regény szerzője, ha kiderül, hogy a vizsgált személy, akiről írni akar, annak tettei valójában erkölcsileg erősen elítélhetőek? Vagy gyáva felmentéssé silányítja regényét, melyben kevesebb lesz az árnyék, a sötétség, és így az igazság is, vagy az objektivitásra hivatkozva olyan szigorúvá válik, hogy szövege előbb-utóbb kemény vádirattá változik.
Pamela Binnings Ewen egyik megoldást sem választotta, egy harmadik mellett tette le a voksát. Coco Chanel életét bemutató regénye, a Párizs királynője finoman, objektíven gyűjti egybe a tényeket, nem magyarázkodik, magyaráz, csak ügyes dramaturgiával egymás mellé illeszti a legfontosabb információkat, és az olvasóra bízza, hogy ítélkezzen.
Az olvasóra bízza, hogy eldöntse a szegény sorból származó, korán árvaságra jutott Chanel vajon azért vált együttérzésre képtelenné és manipulatívvá, mert mindig is egyedül volt, és csak magában bízhatott?
Vajon a rengeteg nyomorgás, hogy szegényként átnéztek rajta, idézte elő lelkében a mohó vágyat a sikerre, elismerésre, és a néha őrült tettekben megnyilvánuló ragaszkodásra a vagyonhoz? Vajon antiszemitizmusa tényleg megmagyarázható azzal az esettel, hogy gyerekkorában, amikor özvegy apja mindenét eladva próbált pénzhez jutni, akkor anyja hőnszeretett, kincset érő gyöngysoráért egy zsidó kereskedő alig fizetett valamit?
Vajon Coco függött a férfiaktól, vagy csak kihasználta őket, és valójában ő volt a tökéletes példaképe a korban egyre jobban elterjedő független nőnek, aki kiszabadult a fűzőből, férfias szabású, laza ruhákat hordott, a gondolatait is lehúzó, nagy fejdíszek helyett kis kalapokat viselt, cigarettázott, ivott, táncolt, dolgozni ment, és az első világháborúban odalett férjek és apák miatti gyászból is új műfajt tudott varázsolni, a kis feketét?
Vajon Coco a németekkel való kollaborációja, sőt Westminster fedőnéven való kémkedése, miként egyeztethető össze Párizs törékeny, arrogáns idoljával, akinek neve egyet jelentett az elegáns szabásvonalakkal, gyönyörű ékszerekkel, ellenállhatatlan illatokkal? Vajon hogyan lakozhat valakiben ennyi szépség és csúfság egyszerre?
A szerző úgy meséli el a Chanel-ház történetét, hogy igazából nem is a divaton van a hangsúly, hanem az ikonikus márka mögötti emberen. Pontosabban annak esendőségén, gyengeségein.
Ezért szól mindannyiunkról és mindannyiunknak ez a kötet, mert igenis van, mit tanulnunk Cocótól. A kudarcok utáni talpraállást például. Odafigyelve, hogy Chanellel ellentétben, mi ne tiporjunk össze másokat ezzel a talpraállással.
Fülszöveg:
Coco Chanelt, a legendás divattervezőt kifinomult stílusáért csodálják – amiatt a bizonyos ikonikus kis fekete ruha miatt –, leghíresebb kreációja a részegítő illatú Chanel No. 5 parfüm. A közismert figura mögött azonban bonyolult személyiség lakozik, akit intrikák értek, akiről sokféle gyanús pletyka terjedt. E regény lapjain megelevenedik a második világháború, Párizs négy éven át tartó német megszállása és Chanel titkos élete ebben a zűrzavaros időszakban.
Coco Chanel tudott könnyed, vidám, nagyvonalú lenni, ám kegyetlen, számító, manipulatív is. Miközben a Wehrmacht masírozott a Champs-Élysées-n, Chanel ott találja magát az Hotel Ritzben, a Reich főparancsnokának oldalán. Chanel az ellenség markában magánháborút indít, hogy kiszorítsa tulajdonrészéből zsidó üzlettársát, Pierre Wertheimert. Wertheimer az elharapózó antiszemitizmus miatt az Egyesült Államokba menekül, és magával viszi a Chanel No. 5 összetevőinek titkos receptúráját. Coco nem bízik meg a férfiban, amikor az New York külterületén be akarja indítani a gyártást. Célja, hogy egyedüliként birtokolja a márkát.
Miközben Párizs a németek uralma alatt sínylődik, Coco mindent megtesz a túlélésért. Nehogy leleplezzék sötét titkait, még a kollaborációtól sem riad vissza. Német kém lesz belőle, az F-7124-es számú ügynök, fedőneve: Westminster. Miért vetemedett erre? Meddig kell merészkednie, hogy viharos múltja többé ne kísérthesse a jövőjét?
Idézetek a könyvből:
„Akárcsak nekem, a No. 5-nek is állandó ereje van – bűvköre, kitartása.”
„Nem a háború zárta be az üzletedet. A temperamentumod volt az, Coco.”
„A No. 5 egy ikon. Ez maga Franciaország.”
„Lehet, hogy az egész élet háború.”
„Szinte érzi a dermesztő hideget az épület északi részében, ahol a könyörületből befogadott lányok laktak. A hosszú folyosók köve ötszirmú virágmintában volt lerakva. Az ötös a szerencseszáma. Az apácák azt mondták neki, csak akkor ehet, ha minden követ felmosott.”
„Amikor szegények vagytok, akkor senkit sem érdekeltek.”
„Az üzlet kirakatába Coco egy hirdetményt tett ki: „Köszönetképpen – az egyenruhát viselő amerikai és brit katonáknak egy üveg Chanel No. 5 ajándékba, hogy hazavigyék a kedvesüknek.”
„Coco a magasba emeli a fejét, arra az esetre, ha odabentről figyelnék, és elindul. Szabad. Legalábbis egyelőre.”
„Lehet, hogy tudják a kódnevét – Westminster – , milyen bután hangzik ez a név most. És mit gondolna Bendor, Westminster hercege, ha megtudná?”
„A tetteknek következményeik vannak.”
„Sajnálom, hogy téged bántottak helyettem.”
„A legtöbb emlékezet rövid, és ő nem csinált semmi rosszat. Alkotni fog, tervezni, vissza fog térni a divathoz. Végül is, még mindig ő Chanel.”
„Az első háború utáni első divatbemutatóját 1954. február 5-én tartotta Párizsban, de Párizs rá se hederített. A franciák nehezen felejtenek.”
A szerzőről:
Pamela Binnings Ewen 2012-ben Eudora Welty-emlékdíjat kapott The Moon in the Mango Tree című regényéért. Hosszú ideig jogászként dolgozott, ma főállású író, a Northshore-i irodalmi egylet alapítója. Luisiana-ban él, nem messze New Orleans városától.
EZ IS ÉRDEKELHET: