Úgy éreztem nem érdemelem meg, hogy szeress. Mert én nem tudtam olyan heves szívvel feléd fordulni, mint ahogy azt te tetted. Csak elfogadtam a biztonságot adó öleléseid és vallomásaid.
De én csak a gondoskodásom és a hűségem ajánlhattam cserébe.
Sohasem égtem nagy lánggal irántad. Az önszeretet útjára igyekeztem, mikor megtaláltál. Már nem hittem a nagy, mindent elsöprő szerelemben. A holtomiglan-holtodiglanról szóló ígéretekben. Mire az életembe léptél, már megtapasztaltam, hogy még a legnagyobb tűz is kialszik egyszer.
El is akartalak üldözni magam mellől, de nem hagytad. Állhatatosan, kitartóan vártál rám, mert tudtad mit akarsz. Legyezte a hiúságom, hogy van egy ember a világon, aki tényleg rám vágyik szívvel és lélekkel. De féltem, hogy egyszer rájössz, nem vagyok elég jó hozzád.
Mégsem mozdultál el mellőlem, nem kerestél mást. Maradtál velem és a szeretet útjára csábítottál. Vártam, hogy feléledjen bennem a szenvedély tüze is, de azt te nem tudtad lángra gyújtani bennem. Úgy tűnt, mindaz, amit adhatok csak a lecsillapodott, békére talált énem.
Pedig akkor már fontos voltál nekem. Mert a gondolattól is fáztam, hogy elveszíthetlek. A lelkembe ágyazta magát lényed egy része.
Mi már ketten voltunk akkor egészek.
Időbe telt mire megértettem, az irántad táplált érzelem is szerelem. Csak más, mint amit előtted ismertem. Hiszen nincs két egyforma kapcsolat és ember sem. Mindent csak egyszer lehet átélni. Melletted a nyugodt, békés érzelmek, míg mással a szenvedélyekkel felkorbácsolt vágyaim játszottak szerepet.
Nem is bánom, hiszen ez kiegyensúlyozottabb életet is jelent. Nincs benne kétség és féltékenység sem. Csak letisztult érzések és a kapcsolódás vágya. Vagyis, egy akár élethosszig tartó kapcsolat lehetősége.
EZ IS ÉRDEKELHET: