Nem kell előléptetés, elég, ha egyedül mehetek pisilni, avagy egy anya motivációs levele

Tisztelt Munkáltató!

Meghírdetett állásuk felkeltette az érdeklődésem, s e levélben alátámasztani szándékozom, hogy a munkára miért én lennék a legalkalmasabb.

40 éves, 2 gyermekes anyaként 3+4 éve vagyok itthon, de ezalatt az idő alatt sem voltam tétlen. Rengeteg, a most meghirdetett munkához kiválóan kapcsolható képességgel rendelkezem, amiket az elmúlt években tökélyre fejlesztettem.

Betekintésként jelenlegi készségeimbe, tisztelettel csatolom azok szűkített listáját:

– Egyszerre több dolgot tudok végezni.
– Párhuzamosan, egy időben, különböző intenzitással folyó beszédek közül is ki tudom szűrni a lényeget és válaszolni is képes vagyok a feltett kérdésekre. Ugyanezt írásban is megteszem – bármikor.
– Naponta többször, többféle ételt tudok elkészíteni, tálalni, majd eltakarítani. Ebből jól látszik, hogy kitartó vagyok, és a monotonitást is jól tűröm.

– Multifunkcionálisan takarítok mindenféle felületet, valamint a varrás és stoppolás sem okoz problémát.
– 100 m-en bármikor lefutok egy sprintet, s közben tudok veszett hangerővel üvölteni (úgy, mint: Állj meg a kismotorral, de azonnal! Nem hallod? ÁÁÁlllj meeeg!). Ezek ugyan nem kötődnek szorosan a meghirdetett pozícióhoz, de munkabírásomat remekül prezentálják.

– Folyékonyan, érthetően fel tudok olvasni hosszú szövegeket, miközben több hangon szinkronizálok is, ha kell. (Ebből kifolyólag remek szókinccsel rendelkezem, amit kamatoztatok munkám során.)

– Tudom kezelni a multimédiás eszközöket, pillanatok alatt áramtalanítani is tudom valamennyit, ha szükséges.
– Fejben számolok, olvashatatlan írást is kibetűzök, bármit lerajzolok és több tucat dal szövegét ismerem. Ezeket azonban csak külön felszólításra éneklem. (higgyék el, ez is felettébb jó tulajdonság. Tudom, hol a határ.)

 Remek a fantáziám: bármikor, bármilyen kérdésre tudok logikusnak tűnő választ adni.


– 48 óráig bírom az ébrenlétet 1-2 órás alvással, ha megfelelő mennyiségű kávé áll rendelkezésemre, és eközben is képes vagyok a feladataimat ellátni.

– Őrült baromságokra is faarccal reagálok.
– Bírom étel-ital nélkül bőven 8 órán túl, s természetesen nem panaszkodoma a kihűlt kávé miatt sem.
– A naponta többször előforduló krízishelyzetet kimondottan jől kezelem, nem futamodok meg a kihívások elől, és még előléptetés ígérete sem kell – elég, ha pisilni egyedül mehetek ki, és nem rángatja közben senki az ajtót.

Mindezek mellett megemlítem, hogy a meghírdetett álláshoz kért diplomával és szakmai tapasztalattal is rendelkezem, továbbá két nyelven beszélek az álláshirdetésben elvárt szinten.

Köszönettel várom válaszukat:

EZ IS ÉRDEKELHET:

Még nincs hozzászólás

Írj hozzászólást

Az email címed nem jelenik meg.