Mézeskalács mindenkinek – egyedi ajándék, nem csak karácsonyra!

Tudom-tudom. Nagyon is triviális, hogy most olyasvalamiről írok, mint a mézeskalács. Most még a csapból is az folyik, hisz tél van: a fahéj és a szegfűszeg, meg a forralt bor ideje.

Pedig jobb, ha tőlem tudjátok: a mézeskalács nem kizárólag a téli ünnep velejárója, és van olyan formája, mely nem hízlal – főként, hogy a szóban forgó csodákat nem feltétlen akarjuk majd elfogyasztani.

Ezt a tényt támasztja alá Bocsi Csilla munkássága is, aki – amellett, hogy „inkognitóban” ügyfélszolgálaton dolgozik, – 1995-ben, egy szép téli napon megalkotta első mézeskalácsait a családnak, és onnantól bizony nem volt megállás. Ma már bőven vannak megrendelései, főképp tartós ajándékokra, mézeskalácsból.

Bocsi Csilla, alkotás közben – Vörös Erika fotója

A gyomromtól azért nehéz elszakadni, így nyilván felmerül bennem a kérdés, hogy vajon mi a nagy tészta-titok? Mert – talán ezekben a percekben is – több ezer háziasszony próbálkozik azzal, hogy ne lehessen embert ölni a kemény mézeskalácsával.

Csilla válaszából kiderül pár alapelv.
– Fontos, hogy jó minőségű alapanyagokat használjunk, és pontosan betartsuk a receptben meghatározott mennyiségeket. Olvassuk el előre a receptet, készítsünk elő mindent, és hagyjunk elegendő időt magunknak az elkészítésre – javasolja.

A tökéletes tészta vékonyra nyújtva – Vörös Erika fotója

Vagyis, ami a képernyőt nézve manapság igazán trendi – tudniillik, hogy kis edénykékbe teszik a hozzávalókat, amiket aztán sorban összeöntögetnek –, az a valóságban nemcsak divatos, de hasznos is. Csilla megsúgja azt is, hogy „a méznek igen jó nedvszívó tulajdonsága van (higroszkópos) így ha olyan receptünk van, amely arányaiban sok mézet tartalmaz (pl. a liszt-méz aránya megközelítőleg 2:1) akkor a kemény mézes a párás környezetben magába szívja a nedvességet, így a sütemény könnyen visszapuhul.”

EZ IS ÉRDEKELHET: LEGYEN TÖBB AZ OTTHON, MINT EGY HELY, AHOVA ALUDNI JÁRSZ – ISMERD MEG A ROOMIE-T

Csilla színes-míves alkotásaira leginkább a „mindent a szemnek, semmit a szájnak” elv érvényesül, amit nem nehéz betartani, hiszen – bár mézeskalácsai alapvetően ehetőek – nagyon egyedi, illatos, színes formákat hoz létre. Adhatjuk ezeket köszönőajándékként esküvőn, de születés-, és névnapra, vagy egyéb jeles alkalomra is.

– Olyan emberek kérik, akik egyedi kézműves ajándékkal szeretnék meglepni a szeretteiket. A pálcikás mézeskalács például átadható virág helyett, de tortába szúrva díszítésként is felhasználható – fejti ki Csilla munkája sokrétűségét.

És, hogy a tökéletes tészta kivitelezése után milyen kihívás marad még a mézeskalácsot illetően? Nos, a díszítés! Ez nekünk, átlagembereknek már alapjaiban véve is nehéz feladat, de Csilla megugrotta a mesterszintet ebben is:

– Készítettem olyan mézeskalács dobozt, melynek tetejét beborította egy kalocsai hímzett terítőnek a mása. Az elkészítése színhelyesen aprólékos munka volt, és bizonyára nem csak nekem, hanem az eredeti terítő készítőjének is.

Csilla aprólékos, valósághű munkája

Az egyszer biztos, hogy Csilla az egyediség mellett a legapróbb részleteket is hűen tükrözi vissza munkáiban, nézelődjetek nála bátran a facebook oldalán, és ha igazán különleges ajándékkal lepnétek meg szeretteiteket, ne habozzatok keresni Őt!

Még nincs hozzászólás

Írj hozzászólást

Az email címed nem jelenik meg.