Legyen több az otthon, mint egy hely, ahová aludni jársz – ismerd meg a Roomie-t

Van, hogy az út, amin elindulunk, nem oda visz, ahova valójában menni szeretnénk. Van, mikor a cipő, ami először jónak tűnik, mégis túl szorosnak bizonyul.

Ilyenkor lehet irányt váltani és merészen beleugrani az újba, vagy lehet a kissé szoros, de már ismert cipőben továbbmenni.

Jurczyszak Elisabeth, vagy ahogy mindenki szólítja, Liza, 2019 novemberében döntött úgy, hogy merészen ugrik egyet, és elindította saját vállalkozását, amelyre azóta is igazi szerelemprojektként tekint.

Fotó: Roomie

Ekkor még a Budapesti Corvinus Egyetem kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatója volt, és a tanulmányai mellett már az első egyetemi félévét követően munkát vállalt. Különböző gyakornoki pozíciókban próbálta ki magát, multinacionális vállalatnál és médiaügynökségnél egyaránt. Ahogyan egyre több mindenbe nyert bepillantást, úgy fogalmazódott meg benne egyre inkább a gondolat, hogy egyiket sem igazán neki találták ki. Érezte, valami egészen mást szeretne csinálni.

Ez a felismerés vezetett el ahhoz az elhatározáshoz, hogy saját vállalkozásba kezdjek, így az egyetem és az akkori gyakornoki munkám mellett némi félelemmel, de nagy tervekkel és még nagyobb lelkesedéssel vágtam bele a Roomie-ba, amely voltaképp az alkotás, a kézművesség és „szép” iránti töretlen szeretetemből született meg

– mesélt Liza a kezdetekről.

Fotó: Roomie

A Roomie-k tulajdonképpen kézzel kötött, igazán modern, mégis puha, otthonosságot sugárzó kézműves lakásdekorációs termékek: takarók, párnák, bababfészkek, kisállat fekhelyek. Egyszerre díszek és használati tárgyak.

Fotó: Roomie

A Roomie-k egyik különlegessége, hogy a kötéshez használt fonalakat is én készítem kézzel, így egy takaró például körülbelül 12-15 óra alatt készül el. A tervezés során igyekszem arra törekedni, hogy a termékek ne csak szépek, de praktikusak is legyenek. Többek között ennek érdekében cseréltem le a kezdetben használt fonalat a jelenlegi, általam készítettre, ez ugyanis 30 fokon, mosógépben mosható

– mondta el Liza.

Fotó: Roomie

Fontosnak tartja, hogy odafigyeljen a vásárlói igényeire, visszajelzéseire. Ők ihlették például a Roomie_Pets Chunky Csomót, amely egy kifejezetten kutyáknak és cicáknak készült játék.

Gyakran kaptam azzal kapcsolatos kérdéseket, hogy az eredeti Chunky Csomó – amely lényegében egy díszpárna, dekorációs elem – alkalmas-e az állatoknak játékként. Erre sajnos mindig nemmel kellett válaszolnom, mert azt játék közben könnyen kiszakíthatták volna az állatok, cserébe viszont megalkottam a kötélből készült, kifejezetten nekik szánt változatot

– mesélte el Liza.

Fotó: Roomie

A Roomie-k mindenféle színben megrendelhetők, a termékek közt megtalálhatók a gyönyörű pasztellek, mélykékek, fehérek, de akár egy erősebb, rikítóbb sárga is. Az állandó termékeken kívül Liza mindig nagyon szívesen készít el egyedi elképzelés alapján megálmodott Roomie-kat, és igyekszik folyamatosan azon dolgozni, hogy a lista egyre csak bővüljön, és minden leendő Roomie-tulajdonos – legyen kicsi vagy nagy, két- vagy négylábú – megtalálja közülük a kedvenc szobatársát.

Fotó: Roomie

Az otthonom mindig is többet jelentett számomra egy helynél, ahová aludni járok, a Roomie-k pedig arra hivatottak, hogy átadják a tulajdonosaiknak mindazokat az érzéseket, amelyeknek az átélését hazaérkezve – szerintem – mindenki megérdemli: melegség, kényelem, biztonság, megnyugvás

– összegzett a fiatal designer, akinek termékei között te is körülnézhetsz, ha ellátogatsz a weboldalára vagy az Instagramra.

Fotó: Roomie

Kiemelt kép: Roomie

Még nincs hozzászólás

Írj hozzászólást

Az email címed nem jelenik meg.