Nagy szerelem volt.
Pedig mikor először megláttam nem tetszett. Nagyképűnek, önzőnek, kihaénnemnek látszott. Játszotta az eszét, idegesítően. Egyáltalán nem jött be. Mégis, ezt kár tagadni, megjegyeztem.
Sajnos viszonylag gyakran futottunk össze. Ugyanazokra a szórakozóhelyekre jártunk, ugyanott kajáltunk, mert voltak közös ismerőseink. Először elmondhatatlanul idegesített.
Aztán elmondhatatlanul vonzódni kezdtem hozzá. Minél jobban vonzódtam, annál undokabb, ellenségesebb lettem, ha szóba elegyedtünk. Olaj volt a tűzre. Nem bírt ellenállni a kihívásnak.
Meghódított. Mire észbekaptam fülig beleestem. Menthetetlenül.
Ez is érdekelhet: HÁLALEVÉL A RÉGI SZERETŐNEK
Két hónap szédült, varázslatos bódulat után derült fény a menyasszonyára. A fájdalomtól padlóra kerültem.
Megpróbáltam kiszállni, véget vetni a szerelemnek, ami akkor egyszeriben már csak viszony volt. Kétszer is nekifutottam, de nem ment.
Annyira akartam, hogy igaz legyen a tündérmese: a hercegnő megcsókolja a békát, s abból herceg lesz és boldogan élnek. Herceg, nem egy csaló szélhámos, aki épp a fontos dolgokkal játszik.
Kapcsolattal, hűséggel, érzelmekkel. Mások lelkével.
2 évig vártam a csodát, ma sem értem, minek. Talán azért, mert a szeretői státusz egy őrült örvény, ami beszippant és nem ereszt. Mert mi szeretők annyira hinni akarjuk, hogy igenis, a varázscsóktól herceg lesz az a fránya béka, hogy nálunk megtörténik a csoda.
A béka az béka. Ha csókolod százszor, ezerszer, akkor is.
Herceg nem belőle lesz. De várhat mindenkire, ahogy rám is várt, az igazi herceg. Akárhol. Talán már a következő sarkon….
Szóval, ha az ösztönöd, a belső kis hang azt súgja, akit fogtál, csak a béka, hallgass rá, és dobd vissza a pocsolyába…. Kár csókolgatni!
Ki tudja biztosan, hogy ki a béka és kina királyfi…?